Méking Nyúz

Újságot írni – és olvasni – csak a bölcsészek szeretnek – gondolhatják sokan, akik még nem olvasták a TTK HÖK hetilapját, a Tétékás Nyúzt.

A Tétékás Nyúz az ELTE TTK HÖK hetilapja – eredeti feladata (talán nem meglepő módon) elsősorban egy hivatalos fórum biztosítása, ahonnan a hallgatók értesülhetnek a HÖK-öt, illetve a TTK-t, az egyetemet érintő hírekről, programokról, rendezvényekről.

A Nyúz azonban több ennél – mondja el Saáry Ákos, az újság jelenlegi megbízott főszerkesztője –, egy kulturális magazin, amely a tanulás mellett biztosítja a kikapcsolódást, az általános tájékozódást az általános hallgatói közéletben is. Tizenöt-húsz szerkesztő dolgozik azon hétről hétre, hogy szórakoztató, informatív, érdekes cikkekkel töltsön fel tizennégyszer három hasábot.

A négy HÖK-ös oldal mellett a lapban olyan állandó rovatok kapnak helyet, mint a Tudósítás, az Interjú és a Természet-Tudomány-Technika, amelyekben a Nyúz tájékoztatja a hallgatókat érdekes előadásokról, interjúkat közölnek oktatókkal és más érdekes, sikeres emberekkel, és általános témákról írnak azok érdekességeikre rávilágító cikkeket.

De nem minden csak a kémcsövekről szól: a Helyvektor, Kritika, Mozizóna vagy Sorozatlövő rovatokban többek között szórakozóhelyeket, teázókat vagy túraútvonalakat ajánlanak a mozgékonyabb, és sorozatokat, könyveket, filmeket az otthonülős olvasók figyelmébe.

Vannak olyan hallgatók, akik egy hosszú labortermi nap után hazamennek, kezükbe veszik a tollat és irodalmi műveket vetnek papírra: hogy személyiségük kreatív oldala se vesszen kárba. A Nyúz szerkesztői a Négyeshatos rovatba mindig várnak rövidebb novellákat, elmélkedéseket, élménybeszámolókat; a félév végi KultúrNyúzban pedig a diákok hosszabb novellái, versei jelennek meg. „Hamarosan induló rovatunkban szakdolgozati témák, TDK-k rövid kifejtését várjuk egy kis élménybeszámolóval, tapasztalatokkal fűszerezve” – teszi hozzá a főszerkesztő.

Az újság az elmúlt időszakban többször jelentkezett tematikus számmal, például a négyes metró vagy a Bubi átadása ürügyén. Két Nyúz-különszám jelenik meg rendszeresen: egyik a vizsgaidőszaki Tudományos különszám, másik az augusztusi GólyaNyúz, ami az új hallgatóknak szolgál iránytűként a karon, az egyetemen és a fővárosban is.

A Tétékás Nyúznak nincs saját szerkesztőségi irodája, a lapkészítés minden hét végén, pénteken és szombaton zajlik a Hallgatói Irodában, Lágymányoson. „Az újság hétfőn kerül nyomdába és szerdán jelenik meg ezer példányban. Lehetőleg még ezen a napon (vagy minél hamarabb) közel kétszáz oktatónak, illetve egyetemi dolgozónak postázzuk a lapot névre szólóan” – mondja el Ákos.

A Tétékás Nyúz, igazodva a modern igényekhez, a papírverzió mellett online is olvasható, szerda dél körül kerülnek fel ide a lapozgatható pdf-formátumú újságok. Az oldalon az elmúlt félévfolyamok lapszámai is megtekinthetők, az online verziónak jelenleg havonta körülbelül 1500 olvasója van.

A közeljövőben készül el a modern, mai elvárásoknak megfelelő honlapunk is, amelyen az újság szerkesztőiről, szerkesztési folyamatáról találhatnak majd információt a hallgatók, illetve online archívumunkból is szemezgethetnek” – tudjuk meg Ákostól.

Ha szeretnél a Nyúzzal közelebbről is megismerkedni, látogasd meg a szerkesztőséget, illetve a főszerkesztői fogadóórát (hétfőnként 12–14 óra, Pázmány Péter körút 1/C., 00.732-es iroda) vagy kukkants be a szerkesztés alatt (ugyanitt péntek délutánonként vagy szombatonként).

Képek: Saáry Ákos

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]