Augusztus 19-ével indul a várólistás jelentkezés!

Ha elutasították a kollégiumi jelentkezésedet, lecsúsztál a felvételiről, vagy nem készültek el időben az igazolásaid, jövő héten a várólistás jelentkezés keretében lehetőséged lesz újból felvételizni az ELTE tagkollégiumaiba.

Ma 18 órakor véget ért a hiánypótlási időszak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenképpen lecsúsztál a koli jelentkezésről, hiszen augusztus 19-én délután ismét megnyílik a Neptun felülete.

A várólistás felvételi ügyrend –az általános felvételi ügyrendtől eltérően- a megüresedett helyek függvényében folyamatos. Érdemes ezért minél előbb leadni a jelentkezéseteket, illetve a már leadottakat frissíteni, mert a folyamatos felvételi eljárás miatt nincs állandó, tartós ponthatár.

Várólistára bármely hallgató jelentkezhet. A beérkezett adatlapok elbírálása a szociális rászorultság, a tanulmányi eredmények, az állandó lakhely Budapesttől való távolsága, valamint a kiemelkedő tanulmányi-és sporteredmények alapján történik. Felszabaduló kollégiumi férőhely esetén a legmagasabb ponttal rendelkező hallgató jut kollégiumi férőhelyhez. Fontos információ még, hogy aki kollégiumi férőhelyét lemondta, az az adott félévben már nem jelentkezhet várólistára.

Bővebb információt és a kitöltéshez szükséges útmutatót a KolHÖK oldalán találtok.