Bővült az Erasmus+ program, sportpályázatokat is várnak Brüsszelben

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár köszöntötte a hallgatóságot az Erasmus+ Ifjúsági Programiroda és a Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság által közösen rendezett tájékoztató napon.

Az együttműködés fő célkitűzésként fogalmazta meg a sikeres részvétel folytatását az uniós pályázatokban mind partneri, mind projektvezetői szerepkörben és a megnövekedett uniós sportpályázati lehetőségek eljuttatását minél több potenciális magyar pályázó szervezet részére.

A 2014. január 1-től érvényben lévő Erasmus+ program közös európai sikernek könyvelhető el, mivel korábban a sport területén nem volt az oktatás és ifjúság kérdéskörével foglalkozó, többéves uniós keretprogram. Az új szabályozás pótolta ezt a hiányosságot, külön fejezetben biztosít támogatási lehetőséget az uniós tagállamokat közösen érintő sportbeli kihívások kezelésére és összesen 265 millió eurós költségvetéssel gazdálkodik, amiből a nemzetközi sportprojekteket fedezik.

A most megszületett partneri együttműködés gyökerei egészen 2009-ig nyúlnak vissza, ekkora a magyar sport-, illetve a sporttal is foglalkozó szervezetek már sikerrel vettek részt az Erasmus+ program sport fejezetét előkészítő uniós pályázatokban, majd 2011-ben a magyar EU-elnökség idején újra bizonyították elhivatottságukat a Gödöllőn megrendezett EU Informális Sportminiszteri Értekezlet ülésén.

Az Európai Unió több mint 16,5 millió euróval járult hozzá a kitűzött célok megvalósításához, melyek között szerepel az országhatárokat nem ismerő veszélyek leküzdése, mint például az eredmények manipulálása vagy a dopping. Kiemelt figyelmet fordítanak továbbá a határokon átnyúló projektekre, melyek szervezett kereteken belül segítik a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi beilleszkedését, a sportolói kettős karriert, a testmozgást, valamint az önkéntes tevékenység széles körű népszerűsítését.

A pályázatoknak 2014. március 14-ig, illetve május 15-ig kell beérkezni a brüsszeli Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökséghez (EACEA), ahol az elbírálás zajlik. A pályázatokról részletes információ itt található.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]