Több mint százan vettek részt a III. ELTE Nyugdíjas Találkozón

Kellemes hangulat, rég nem látott kollégák, finom házi sütemények és színvonalas műsor várta az egyetem volt kollégáit július 2-án délután a PPK Kazinczy utcai Aulájában.

Az ELTE Alumni Szervezet Nyugdíjas Klubja és az ELTE Karrierközpont szervezésében létrejött rendezvényen összesen 120 egykori oktató és dolgozó kolléga vett részt. Az egyetemi szintű találkozó célja volt, hogy az egyetem nyugdíjba vonult kollégáival is folyamatos kapcsolatban maradjon, programokat biztosítson számukra és segítse őket egymás közötti kapcsolataik ápolásában.

A találkozót Dr. Mezey Barna rektor nyitotta meg, majd Orlóci Judit előadásában Szakály Éva Alkudozás című versét hallgathatták meg, a Proscenion Drámaszínpad közreműködésével pedig improvizációs előadást láthattak a vendégek. A Nyugdíjas Tánccsoport bemutatója után a közönség is megtanulhatta az ülőtáncot, és a bátrabbak – csatlakozva a táncklub tagjaihoz – közös tánccal fejezték be a műsort. A délután hátralévő részében a résztvevők kötetlen formában beszélgettek, fogyasztottak. A találkozó különlegessége volt, hogy a résztvevők mind saját készítésű házi süteményekkel érkeztek, amelyek aztán a Karrierközpont kollégáinak tálalásában kerültek az asztalokra, így mindenki kedvére válogathatott a számos finomságból.

A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap, a Béres Gyógyszergyár Zrt. és az ELTE Alumni Alapítvány támogatásával valósult meg.

Fotó: Ágnes Dőry Szép