SütiBár az ÁJK-n

Az ELTE ÁJK Instruktori Körének néhány nappal ezelőtti nagyszabású, jótékonysági hallgatói kezdeményezésére több mint 40 lakásban, több mint 80 fajta sütemény készült.

 Az esemény kivitelezésében az ELTE ÁJK Politológus Instruktori Köre és az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzata is komoly segítséget nyújtott.  Törőcsik Mari, az esemény védnöke azt nyilatkozta: emellett a törekvés mellett a továbbiakban is kiáll, a szervezők számíthatnak rá a későbbiek során is.  Az M1 “Ma Reggel” stábja élőben közvetített a sütiBÁR helyszínéről, melynek során interjút adott Keczán Pál -később a Class Fm kétórás híreiben is kérdezték a főszervezőt –  illetve Eperjesi Zsolt az ELTE ÁJK részéről.
Az eseményen 386.300 forint folyt be, amit a “sütiBÁR after-party” helyszínét biztosító Janis Pub ügyvezetője egészített ki 400.000 Ft-ra. A 450.000 forintos végösszeg az ÁJK HÖK 50.000 forintos felajánlásával alakult ki. Ezzel túlszárnyalták a korábban megtartott palacsintaBISZTRÓk bevételét.
De ez még nem a végleges összeg, ugyanis jövőhét kedden a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatódik a sütiBÁR az Ostrakon TDK és a Magyary Zoltán Közigazgatási Szakkollégium rendezésében, a kari napok keretében, ahol az egyik vendég a jelenleg regnáló köztársasági elnök, dr. Kövér László lesz. Az onnan befolyó összeg szintén a beregszászi Sámuel Alapítvány árvaházának gyeremekeinek továbbítják május elején.