A Yale Law School-ban ugyanis nincsenek. Különböző statisztikák szerint a világ legerősebb jogi egyeteme. Itt végzett többek között Bill Clinton is, de már neki sem kellett átlagot számolnia a jegyeiből…
Ha egy szegény afrikai falu önkéntes angoltanárának újítása volna ez, az kevésbé volna feltűnő, mint a világ egyik legelitebb egyetemének, ahová évente mindössze 200 diák kerül be, hogy az évi 76 ezer dolláros tandíjat fizesse. Na jó, talán ha a Holt Költők Társasága című filmre gondolunk, könnyebben elképzelhető egy ilyen változtatás.
A különbség többek között az, hogy itt nem Keating professzor állt az asztalra, hanem a diákok maguk álltak a sarkukra 1969-ben, hogy eltöröljék az egyetemvezetés akkori, rendkívül szexista, rasszista és elitista nézeteit. Ekkoriban az USA-ban számos jogvédő mozgalom bontakozott ki a vietnámi háborúval kapcsolatos társadalmi feszültségek miatt, nem volt ez másképp az ország legjobb jogászait nevelő egyetemen sem. A diáklázadás eredményeképpen törölték el végleg az addigi osztályozási rendszert is, mondván az igazságtalan és a való élettől elrugaszkodott.
Azóta, az első félév végén a diákok egy „átment” vagy „megbukott” értékelést kapnak. A későbbiekben módosult ez a rendszer annyival, hogy simán, dicsérettel vagy épphogy átment a hallgató. Bár az utóbbit ritkán használják, itt jegyeznénk meg, hogy ezzel a finomítással lényegében majdnem visszatérnek az 5-ös osztályzási rendszerhez, csak épp a számok nélkül…
Arról lehet vitatkozni, hogy mennyivel életszerűbb ez a szemlélet, mint a jegyekkel operálós, nálunk használatos, de tény, hogy a Harvard és a Stanford jogi kara is átvette ezt a szisztémát.
Valószínűleg mindenki belátja, hogy nem konkrétan emiatt, hanem az összes többi, rendkívül átgondolt vezetési és működési elemnek köszönhetően tartanak az említett egyetemek ott, ahol. Azonban a lehető legjobbra való törekvésnek, olykor egyes újításokkal kivitelezett szemlélete egy fontos eleme a sikerességüknek.
Ez a szemlélet előtérbe kerülhetne a magyar oktatásügy néhány elfeledett zugában is. Konkrét példa erre az általános iskolások túlságosan is kőbe vésett, kötelező olvasmány listája. Elég csak a Kőszívű ember fiaira gondolnunk, mint a hetedik osztályosok agyrémére, és a siralmas szövegértési statisztikákra, amelyek javarészt a sikertelen „olvasási kedvcsinálásból” jönnek.
Talán nem fog kitörni diáklázadás, ha nálunk az egyetemen maradnak a megszokott jegyek, de ha nem sikerül pozitív irányban megreformálni az oktatásügy néhány súlyosan elavult elemét, akkor már egy hadosztálynyi Mr. Keating sem fogja tudni megmenteni a helyzetet…
