Adj egy ötöst!

A XXVII. 5vös 5km-es futóverseny hatalmas mérföldkövet ért el a szeptember 25-ei rajtnál, ugyanis az előzetes nevezők száma bőven ezer fölé kúszott.

Itt van az ősz, itt van újra. Petőfi híres soráról a futóknak nem is juthatna más eszébe, mint a félévente megrendezésre kerülő 5vös 5km futóverseny szeptemberi fordulója. A szervezőknek már az indulás előtt volt okuk az örömre, ugyanis az előzetesen regisztrált indulók száma átlépte a bűvös négy számjegyű határt, ami eddig soha nem fordult elő. A rendezvény komolyságát jelezte, hogy a fővédnökséget az ELTE rektora, dr. Mezey Barna, és a BEAC elnöke, dr. Karácsony András vállalta magára, a távot pedig dr. Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó is teljesítette. Ennek tudatában mindent meg is tettek, hogy a résztvevők a lehető legjobb hangulatban vágjanak neki az ötezer méteres távnak.

Kezdésnek a FanInfo csapata hozta el a gólyatáborokból megismert konzolos táncjátékot, majd Koltai Tamás szakképzett edző tartott interaktív tájékoztatót a nordic walking botok helyes használatáról, amit pár lelkes önkéntes ki is próbálhatott egy másfél kilométeres kiskörön.  Ahogy közeledett az öt óra öt percre kiírt indulás, úgy szaporodtak meg a feszülős futónadrágok és rikító színű cipők, de akinek nem volt profi futócipője, annak sem kellett bánkódnia, ugyanis a Nike futóbusz most is kisegítette az alkalmi futókat. A közös bemelegítés sem maradhatott el, Kálmán Teréz zenés gyakorlatai mindenkinek a megfelelő szintre emelték a pulzusszámát.

Mikor már mindenki tűkön ülve-állva várta az indulást, megkezdődött a visszaszámlálás, majd ezer fő áramlott át a rajtkapun. Sokaknak extra energiát jelentett, hogy a Taiko Hungary Japándob Egyesület verte a taktust a verseny ideje alatt. Futás közben lehetett látni igazán, hogy mi is a célja ennek a rendezvénynek. Egymás mellett futott idős és fiatal, általános iskola alsó tagozatos kisdiák és egyetemi professzor, profi atléta és hobbifutó. Mindenki más célkitűzéssel érkezett. Volt, akinek a táv teljesítése jelentette a fő kihívást, míg mások a saját legjobb idejük ellen küzdöttek, az igazán profik pedig már a helyezésért harcoltak. A szervezők gondviselése a célba érkezést követően sem szűnt meg, frissítővel és csokival regenerálták a fáradt szervezeteket, tombolával pedig a lelkesedést fokozták. Az első 450 beérkező egy pólóval is gazdagodott.

Egy biztos, az összes induló talált magának leküzdeni való akadályt Budapest egyik legrégebbi futóeseményén, és a nagy többségnek sikerült is ezt legyőznie. Akinek esetleg pedig nem, tavaszig van elég ideje felkészülni, hogy legyőzze az órát, a többi versenyzőt vagy az előtte álló métereket. Mi biztosan ott leszünk!

(Fotó: Nagy Ádám)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]