Megkezdődtek a PBA őszi előadásai

Október 5-én indult a Pesti Bölcsész Akadémia (PBA) őszi félévének előadássorozata. A tavaszi kihagyás után most online és személyesen is részt tudtok venni az előadásokon.

Ebben a félévben tizenkét doktorandusz hallgató vár titeket, hogy egy teljes féléven keresztül megosszák veletek legfrissebb kutatási eredményeiket. A bölcsészettudomány iránt érdeklődők a foci politikai szerepétől a színházi látványtervezésig a legkülönfélébb témákból szemezgethetnek. A járványhelyzet miatt a megszokott helyszíneken, az ELTE BTK-n (Múzeum krt. 6., Ifjúsági épület III. emelet 1.) és a Ferenciek terénél lévő FUGA Budapesti Építészeti Központban (Petőfi Sándor u. 5.) maximum 12 fő vehet részt; a legtöbb előadás esetében a további érdeklődők online követhetik az eseményeket. A személyes részvételhez regisztrálni a akademia.btk@gmail.com ímélcímen tudtok.

A PBA honlapján a részletes programterv mellett az előadókról és a kurzusokról is találtok rövid ismertetést, ha pedig szeretnétek elmélyülni az egyes témákban, a doktoranduszok hosszabb-rövidebb irodalomlistát is összeállítottak, amelyből kedvetekre válogathattok. 

Béresi Ákos előadásai, bár márciusban elmaradtak a lezárások miatt, most ősszel talán még inkább aktuálissá válnak, ahogyan nosztalgiával tekintünk vissza a Balatonnál töltött nyári napokra: ahogy tették ezt annak idején a kelet- és nyugatnémet turisták is. Arról, hogy a magyar tenger hogyan vált a kettészakított országban élők találkozási pontjává, még két alkalommal, október 19-én és november 2-án 18 órakor hallgathatjátok meg Béresi Ákost Treffpunkt Plattensee Németek a Balatonnál a szocialista korszakban című kurzusának második felében.

Püsök Imola előadását szintén még kétszer, október 20-án és november 3-án követhetitek figyelemmel. Verespatak közösségét miként befolyásolja a posztindusztrializmus és a posztszocializmus? Egyáltalán mit jelentenek ezek a szavak? Kiderülnek a Keleti Eldorádó. Bányászat, posztszocializmus és a lakozás esztétikája című kurzuson.

Tabi Norbert mai előadása (október 14.) sajnos elmarad, de a hallgató október 21-én még boncolgatni fogja a futball és a propaganda viszonyát a Rákosi-korszak tükrében. A Volt egyszer egy Futbólia – Futball, társadalom és politika kapcsolata Magyarországon a Rákosi-rendszerben sorozat minden bizonnyal elősegíti a sport politikai és társadalmi szerepének megértését.

Kepe Nóra Ki, ha nem én? Önimádat a közösségi médiában címmel tart bevezetőt napjaink társadalmi problémáinak útvesztőjébe november 5-én. Szintén egy-egy előadással várja az érdeklődőket Ladányi Gábor és Pesenyánszki Bence. Az előbbire november 12-én kerül sor Magyarország és az 1848-as forradalmak kapcsán, míg a másik előadás a tengerentúlra kalauzol, Drogháborút és a modern amerikai rabszolgaságot bemutatva.

PBA plakát

November-decemberben két történeti kurzus vár még ránk, Szécseyné Bittera Éva november 9-től négy hétfőn át A Horthy-kori arisztokrata nőt ismerteti meg a kurzuson résztvevőkkel, a november 25-ei, december 2-ai, 9-ei és 16-ai alkalmak pedig a Horthy-korszaktól időben nem túl messzire, a huszadik század elejére kalauzolnak minket. Segyevy Dániel Etnikai térképek Trianon árnyékában címmel hoz be új szempontokat az idén 100 éves békeszerződés vizsgálatába.

A filozófiatudományt képviseli Kovács Dániel Attila, aki november 24. és december 16. között keddenként beszél majd arról, hogyan jelent meg az Önismeret és önkonstitúció az antik filozófiában.

A jövő évre csúszik át három teljes kurzus: Pintér Anna Sumer irodalom és történetírás témában január 4-től kezdve négy hétfőn át tart előadásokat. A keddi napokon az új év elején Goda Reginával találkozhatunk, aki Transzkulturális terek a kortárs osztrák és német prózában címmel hirdetett sorozatot, szerdánként pedig a Színházi látványtervezés és rokon művészeti jelenségek tematikájával dr. Huszthy Edit zárja a félévet.

A már lezajlott előadások videóiért és további hírekért keressétek fel a Pesti Bölcsész Akadémia Facebook-oldalát.

Forrás: Pesti Bölcsész Akadémia

Plakát: Zámbó Gergő

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]