Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny-megnyitó az ÁJK-n

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tartják a 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny nyitórendezvényét október 21-én, 11 órakor.

Az EU Fiatal Tudósok Versenyének célja, hogy a fiatalok figyelmét a tudomány, a technológia és a kutatásfejlesztés területére irányítsák. Évente átlagosan 25 000 fiatal tudós, ill. tudósjelölt (elsősorban középiskolás) indul az egyes európai országokban megrendezett versenyeken.

A versenyre egy- vagy kétfős csapatokan pályázhat minden 1999. október 1. és 2006. augusztus 31. között született, felsőoktatásban még nem résztvevő diák. Nevezni bármilyen probléma tudományos szintű megoldására irányuló ötlettel, javaslattal lehet a természettudományok, környezetvédelem, informatika, távközlés, számítástechnika, műszaki tudományok, valamint matematika területéről.

Ezen felül lehet pályázni a National Instruments myDAQ nevű termékének újszerű, sehol máshol nem alkalmazott, használt vagy publikált mérési vagy adatgyűjtési eljárásának kidolgozásával, illetve konkrét gyakorlati feladatok megoldására irányuló alkalmazással is. A versenyen bármilyen egyéb versenyre vagy pályázatra készített pályamunkával, ill. műszaki alkotással is részt lehet venni.

Az első helyezett havi 30 000, a második helyezett havi 20 000, a harmadik helyezett pedig havi 10 000 forintos ösztöndíjat kaphat egy évig a tudományos tovább fejlődés támogatására. Ezeket az összegeket az első és második helyezett maximum háromszor, míg a harmadik maximum négyszer igényelheti. Az első és második helyezett fiatalok által megjelölt középiskolai tanár egyszeri 100 000 Ft-os ösztöndíjban részesül.

tudomanyosinnovacios2

Kép forrása: Prím Hírek

Pályázhatnak határon túli magyar fiatalok is, azonban az EU-döntőre csak a magyarországi iskolákba járók, vagy kettős állampolgárok juthatnak ki. A legjobb pályamunkát beadott határon túli pályázó a Magyar Innovációs Szövetség egyösszegű, 100 000 Ft-os ösztöndíját is megkapja.

Az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1-3. helyezettjei a felsőoktatási intézmények döntése alapján 30 többletpontot kaphatnak a felvételi eljárás folyamán.

A legjobb három pályázat lehetőséget kap 2020 szeptemberében, Salamancában (Spanyolország), az Európai Unió által, 40 ország részvételével rendezendő európai döntőn való részvételre, ahol további értékes pénz- és különdíjakat (3500-7000 euró) lehet nyerni. A versenyen kiválasztott tehetséges fiatalok számos nemzetközi versenyen, szakmai utazáson vehetnek részt, többek között a tudományos versenyek olimpiáján az USA-ban (INTEL ISEF), a Stockholm International Youth Science Seminar-on, ill. a Nobel-díj átadási ünnepségen, a China Adolescent Science & Technology Innovation Contest (CASTIC) c. versenyen stb.

A verseny kiváló lehetőség a későbbi elhelyezkedésre, a jó teljesítmény felhívhatja a különböző egyetemek – köztük az ELTE – figyelmét a fiatal tehetségekre. A diákkutatók egyrészt mintaként szolgálhatnak a következő generációknak, másrészt önmagukat is érvényesíthetik már a felsőoktatás előtt.

A versenyről további információ a Magyar Innovációs Szövetség, valamint az ELTE honlapján érhető el.

Kiemelt kép forrása: tehetseg.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]