Már évek óta minden félévben egy-egy nyelvjárásgyűjtő körutat szervez a Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai és a Dialektológiai Tanszék az országhatáron belül és kívül egyaránt. A 2018/2019-es tavaszi félévben délre, Horvátország irányába kanyarodott a tanszék busza. Az ilyen utakon szerezhető sokszínű (szakmai és emberi) tapasztalatról ezúttal első kézből értesülünk: egy hallgató mesél nekünk az élményeiről. Lehotzky Emília írása.
Immár 49. alkalommal kerekedett fel a Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai és a Dialektológiai Tanszék tanáraival és az érdeklődő diákokkal, hogy felkutassák a külhoni magyarok közösségeit és dialektológiai gyűjtést végezzenek. Egy ilyen út nem puszta terepgyakorlat, hiszen arra is lehetőséget biztosít, hogy megtapasztalhassuk első kézből, hogyan zajlik a külhoni kisebbség élete, és kapcsolatot teremthetünk a szervezetekkel, közösségekkel is az egyetem nevében. Ráadásul a program keretében a hallgatók alkalmazhatják az egyetemen szerzett tudást a gyakorlatban, és a közvetlen tapasztalatokkal formálhatják ismereteiket.
Maga a kutatás két különböző területen zajlott le, vegyes tanár-diák csoportok segítségével. Első alkalommal Nagypisznicén, egy dunántúli, somogyi eredetű telepes faluban (horvát nevén Velika Piszanica) végeztünk gyűjtést. Itt a helyi magyar közösség képviselői és a polgármester is vendégül látott minket, biztosítva számunkra a lehetőséget, hogy találkozhassunk az adatközlőkkel. A beszélgetések keretében megismerhettük az ottani kisebbségben élők hétköznapjait, és feljegyezhettünk számos érdekes, még mindig élő nyelvi jelenséget. Sajnálatos módon a legutóbb kilenc éve látogatott közösség jelentősen megfogyatkozott, és már csak igen kevés, idősebb falusit kérhettünk arra, hogy meséljen nekünk magyarul: karácsonyi vacsoráról, disznóvágásról (az örök kedvencek), vagy ami egyébről éppen jól esik neki beszélni, mint a napi rutin, az unokák, vagy a falu története. A délszláv háború, mely egyik fő előidézője a magyarság drasztikus megfogyatkozásának a területen, szintén visszatérő témája volt az interjúknak, csakúgy, mint a kisebbség aktuális helyzete és az asszimiláció okai. Ugyanakkor ez a munkálat az adatközlők kis létszáma ellenére is igen tanulságos volt, tekintve, hogy a helyiek kapcsolata az anyaországgal és így a standard magyar nyelvvel is igen korlátozott. Nyelvhasználatuk pedig ezáltal még akkor is igen jellegzetes, ha azt erőszakkal akarják az ideálisnak gondolt változathoz szelídíteni.
Juhász Dezső tanár úr és a talált szövegek
Nagypisznicén a nyelvi valóság megismerésén kívül egy másik különleges tapasztalattal is gazdagodtunk. Ugyanis a falu mára már sajnos használaton kívül levő magyar templomának leamortizált falai közé is betekintést nyerhettünk. A felújítási munkálatok félbeszakadván, az épületnek egyedül a tornya felső része lett átfestve, a belseje már nagyrészt omladozik. És ebben a leromlott külsejű és belsőjű templomban, régi papírdobozokban hevert számos magyar (vagy magyar–horvát) nyelvű dokumentum, a templomi énekektől kezdve a különböző hivatalos iratokig, oklevelekig, sokszor finom folyóírással. Mondani sem kell, a régi iratokba belefeledkezve többeket a gondnoknak kellett sürgetni, hogy szálljanak fel a már induló buszra…
A másik fontos helyszíne gyűjtésünknek szlavóniai falvak csoportja volt, nevezetesen Kórógy, Szentlászló és Haraszti. Az utóbbi falu épületeit szinte egy az egyben újra föl kellett húzni a 90-es években dúló háború után, így rengeteg volt az újonnan emelt vagy éppen befejezendő ház. A terepmunka során páran a szokásos beszélgetésen kívül még egy kérdőíves kutatást is megkíséreltünk különleges kifejezésekre és megnevezési módokra rákérdezve, ami szintén tanulságos, olykor kifejezetten mulatságos helyzeteket idézett elő. Egyes kérdésekre a válasz kézenfekvőnek bizonyult, míg másokra kisebb családi kupaktanács alakult a férj és az édesanya bevonásával, hogy vajon „hogy mondik” az adott dolgot, vagy jobb híján a régiek hogyan mondik. Köszönhetően ennek a segítőkészségnek és ebben az esetben az adatközlők jóval nagyobb tömegének, itt kifejezetten termékeny munkát tudhatunk magunk mögött.
Másik kulcsfontosságú feladata volt ennek a körútnak a külhoni magyar közösségek meglátogatása. Szakmai programunk részeként a magyar nyelv állapotával, a hungarológiával, a horvátországi magyarok helyzetével foglalkozó intézményeket is felkerestük. A zágrábi Magyar Intézetben Szlanyinka Anna kultúrattasé fogadott bennünket, és mutatta be az intézetet; majd az ottani egyetem Hungarológiai Tanszékének vezetőjétől, Zagar-Szentesi Orsolyától és munkatársaitól az egyetemen folyó magyar szakos képzésről tájékozódtunk. Még egy előadást is hallhattunk a kétnyelvűség állapotáról a zágrábi magyarok körében, illetve a Zrínyi-kutatás egy érdekes részletéről. A tengermelléki, spliti magyar egyesület képviselőivel és elnökével, Tripolszki Anikóval is találkoztunk, aki beszélt nekünk ennek a kis létszámú, főleg vajdasági magyarok beköltözésével kialakult szórványnak a helyzetéről, az ott folyó értékes tevékenységről, és nem utolsó sorban a magyar nyelv és magyar identitás megtartásáért folytatott küzdelemről. Az utolsó napokban pedig az eszéki Magyar Tanszék vezetőjével, Lehocki-Samardzic Annával és munkatársaival találkoztunk – akiktől a gyűjtőmunka megszervezéséhez is nagyon sok segítséget kaptunk –, és meséltek nekünk az egyetemen folyó hungarológiai, magyar nyelvtudományi és irodalmi kutatásokról. Külön fontos megemlíteni, hogy mindkét fél örömére az egyetemek a közös munkának, egymás segítésének és jobban megismerésének igényével és ígéretével búcsúzhattak.
Az út természetesen nem nélkülözte a történelmi, művelődéstörténeti kitekintéseket sem, számos csodás helyet volt szerencsénk megismerni Horvátországból és a régi magyar területekből is. Mindent végigtekintve megállapíthatjuk, hogy a néha kissé zord időjárás és a hosszú buszutak ellenére is az idei tavaszi nyelvjárásgyűjtés nemcsak hasznosra, hanem szórakoztatóra és érdekesre is sikerült. Köszönjük az ELTE BTK HÖK és valamennyi támogatónk nagylelkű segítségét az út lebonyolításához! Folytatása következik: 2019. október 3–6. között a Vajdaságba látogatunk el, érdemes bevésni a dátumot, és figyelni a hirdetményeket!
