Az Atelier Tanszék tavaszi előadássorozatának zárásaként Roger Chartier látogatott az ELTE-re, aki áttekintést adott az elméleti megközelítésekről és mai kihívásokról az olvasás története kapcsán.
Roger Chartier az Atelier vendégelőadóihoz híven szintén a párizsi École des Hautes Études en Sciences Sociales (EHESS) professzora, az ugyancsak a francia egyetemhez köthető történettudományi irányzat, az Annales-iskola tagja, és mindemellett megannyi egyetem vendégelőadója világszerte Argantínától Kanadáig. Fő kutatási területe az olvasás kultúrtörténete, május 13-i előadásán is erről a területről kaphattak ízelítőt az érdeklődők. (Az olvasás kultúrtörténete a nyugati világban c. Guglielmo Cavallo-val közösen jegyzett könyve 2000-ben jelent meg magyarul a Balassi Kiadó gondozásában.)
A Történeti Intézet Szekfű Gyula könyvtára a zsúfolásig telt a What is a book? Authorship, reading practices and the materiality of text (Mi is a könyv? Szerzőiség, olvasási gyakorlatok és a szöveg anyagszerűsége) című előadás előtt. Roger Chartier közvetlensége már bevezetőjében megmutakozott, amiben korábbi budapesti élményeit elevenítette fel magyar történésztársaival kapcsolatban, így Kosáry Domokost és Benda Gyulát is megidézve. Ezután a címben felvetett kérdést két nagyobb egységre bontva tárgyalta. Az elsőben a meglevő megközelítésekre tért ki, arra, hogyan konsturálta meg a kultúrtörténet az olvasó és a szöveg kapcsolatát. Majd az olvasástörténet pár klasszikus, alapvető kérdését vetette fel újra, hogy ezáltal mai problémákat is megvilágítson.
A második világháború után a nyelvészetben megjelenő megközelítés elsősorban a szöveg belső, nyelvi tartalmára koncentrált, kivonva a szerző, az olvasó és magának a szöveg anyagi megjelenésének, tárgyi hordozójának kérdését a vizsgálatból. A jelentés bizonytalanságát pedig a szavak és a nyelv szintjén, nem pedig az olvasó értelmezésén keresztül vizsgálták.
Az 1970-es években aztán különböző megközelítések tűntek fel, amelyek „az olvasó születéséhez” vezettek a tudományban. Ebben a folyamatban kihívást jelentett az egyensúly megtalálása, hogy az olvasót úgy sikerüljön beemelni a vizsgálatba, hogy a szubjektivitás ne vegye át teljesen az általános következtetések helyét. Chartier előadásában ezt öt tudományos megközelítés kiemelésével szemléltette. Az első Hans Robert Jauss elváráshorizontról alkotott elképzelése, amely az olvasó műfaji, formai, valamint a szépirodalmi és a hétköznapi nyelv elválasztásának prekoncepcióiból indul ki. A második lehetőség a szöveg motívumai és struktúrája alapján az olvasó interpretációját és felhasználását úgy tekinti, mint válaszreakció („reader-response theory”). Harmadikként Stanley Fish interpretációs közösségek („interpretive communities”) kategóriáját idézte meg Chartier, melyben a megértés az egyénen alapul, de az interpretációs stratégiák közösségi szinten érvényesülnek. A negyedik pontban Roland Barthes The Death of the Author című könyvére utalt, amelyben a szerző halála az olvasó születésével esik egybe, mivel Barthes szerint a szöveg egysége csak az olvasóban nyerhet újra értelmet. Az ötödik megközelítés Michel de Certeau híres metaforáját vette alapul, miszerint az olvasás olyan, mint az orvvadászat („reading as poaching”), és az olvasó aktív cselekvéseként írható le.
Chartier az olvasó jelentőségét alátámasztó különböző elméleti megközelítések bemutatása után az olvasás mint gyakorlat, illetve a szöveg anyagszerűségének kérdésére tért át. Az eddig felvázolt teóriák kiindulási pontja volt, hogy az olvasó és a szöveg kettősségére, dinamikájára koncentráltak, nem vették figyelembe azonban a szöveg formaiságát, tárgyi megjelenését. Ezt a kritikát fogalmazta meg a szövegek szociológiája, ahogy D. F. McKenzie nevezte, és a kultúrtörténet is. McKenzie egyben azt is megállapította, hogy az új olvasók új szöveket hoznak létre, amik jelentésváltozásuk révén új formát is öltenek. Ebben a szemléletben már megjelenik az elképzelés a szöveg anyagszerűségéről, amely fogalmat („materiality of the text”) Margreta De Grazia és Peterer Stallybrass vezettek be először Shakespeare Quarterly című, 1993-ban publikált írásukban. A történeti kutatások a későbbiekben aztán arra is rávilágítottak, hogy az olvasási gyakorlat nem függetleníthető a szövegek anyagi megjelenési formáitól. A könyveket tehát fizikai értelemben nem a szerzők írják, hanem egy gyártási folyamat eredményei, és az olvasó szöveghez való viszonyulását is meghatározhatják az egyes kiadások.
Az előadás második felében az olvasási gyakorlatok megváltozását a nyugati világban a modernitás kezdetétől, négy példán keresztül szemléltette Chartier. Az olvasás testhez és hanghoz való kapcsolata akkor változott meg, amikor a kizárólagos hangos olvasás helyett a csendes, egyéni tevékenység lépett a helyébe. Az emberi hang, a szöveg ritmusa helyett a csend és az egyéni tagolás, megszakítás lett a jellemző. A 18. századtól kezdve a hangos olvasás háttérbe szorulása mellett a formátumok változásával lehetővé vált az olvasás és írás egyszerre történő gyakorlata, illetve a kisebb formátummal a könyv kézbevehetővé vált – akár sétálás közben, a kertben is sor kerülhetett az olvasásra. Reflektálva a mai kihívásokra és a digitális világra, a test kapcsolata szöveggel további kérdéseket vethet fel. Egyrészről mediátori szerepet játszik benne a billentyűzet, másrészt a képernyőn bármikor követhetjük, kijelölhetjük ujjunkkal a szöveget.
A következő példában az olvasás és írás együttjáróságának kérdése bontakozott ki. Míg a reneszánsz korban e kettő elválaszthatatlan volt, a nyomtatott szövegek világában ez megváltozott. A digitális forma azonban újra lehetőséget ad az átszerkesztésekre, hogy az olvasó egyben íróvá is váljon, az angol kifejezéseket összevonva „wreader”-ként viselkedjen. Harmadikként az olvasás forradalmának a mentalitásra való hatása került a középpontba. Az egyéni olvasás terjedésével ugyanis megjelent az a gondolat is, hogy annak kontrollálatlansága és a képzelet szabadsága miatt veszélyt rejt magában. Az olvasásról feltételezték, hogy fizikai hatásai vannak, a mozdulatlanság és a vele járó gondolkodás betegséghez, levertséghez és nyugtalansághoz vezethet. Ez az elképzelés morális kérdésekkel (például az erotikus regények megjelenésével) is összekapcsolódott. A történetírásban a forradalom másik fontos tényezője az intenzív helyett az extenzív olvasásra való áttérés volt. Míg korábban kevesebb mű memorizálása, generációról generációra történő átadása volt megszokott, a 18. század második felétől elterjedni kezdett a friss művek tömeges, gyors olvasása. A kutatók erre irányuló eltérő magyarázata mögött húzódó kérdés valójában az lehetett, hogy volt-e igazi forradalom, vagy csak az olvasás gyakorlatai alakultak át, hasonlóképp, ahogyan most, a digitális világban is érzékelhetjük a változást?
Végezetül az olvasás egyéni vagy társas jelenségként való értelmezésének lehetőségét vetette fel Chartier. Immanuel Kantot idézve arra mutatott rá, hogy Kant korának nyilvános tereiről, a nagyvárosi lehetőségekről, kávéházakról úgy vélte, hogy azok nem a megosztás, a közös gondolkodás terei, sokkal inkább az egyéni érdekek kifejeződésének helyszínei. Ezzel szemben épp a privát olvasás az, amely alkalmas lehet a tudomány és az egyetemesség képviselésére. A kérdés már csak az, hogy az olvasóközönség a digitális világban létrehoz-e egy publikus politikai teret, vagy cserbenhagyja Kant vágyát, hogy az olvasók egyetemes gondolatokat fogalmazzanak meg? Illetve Kantot követve és a nyilvánosságot univerzálisnak tekintve, lehet-e a digitális korszakban ez a nyilvánosság kritikus és szabad, vagy mindenképp manipulatív és elidegenítő kell, hogy legyen?
Roger Chartier a választ a hallgatóságra, ez esetben az olvasókra hagyja.
Fotó: Oláh Gábor és Zámbó Lilla
