Mondd el 100 szóban a te Budapestedet

Idén májusban is meghirdették a 100 szóban Budapest történetíró pályázatot, melynek keretében a jelentkezők elmesélhetik, hogy mit jelent nekik a főváros. A legjobb műveket kiadják egy zsebkönyvben, az első 3 helyezett pénzdíjban részesül. Az alábbiakban a pályázat részleteiről olvashattok.

A 100 szóban Budapest történetíró pályázatot 2014 óta évente meghirdetik, s azóta mintegy 5.000 pályaművet olvashatott végig a szakmai zsűri. Ezekben a történetekben közös, hogy mindegyik kapcsolódik a magyar fővároshoz, továbbá a terjedelmük nem haladja meg a 100 szót. Amennyiben ti is pályáznátok, nektek is oda kell figyelni ezekre. Fontos kritérium, hogy csak olyan írással lehet jelentkezni, amit korábban még nem adtak ki.

A pályázaton bárki részt vehet, és megéri indulni: a 100 legjobb művet kiadják egy zsebkönyvben, a 12 döntős írást neves művészek illusztrálják, míg az első 3 helyezett 150.000 forint összdíjazásban részesül. Az illusztrált művek különböző médiafelületeken, köztereken lesznek láthatók-olvashatók, de legelőször a CAFe Budapest Fesztiválon rendezett kiállításmegnyitón, 2019 őszén.

Jelentkezni postán és a 100 szóban Budapest oldalán egyaránt lehet, ennek a határideje július 15. A szervezők mindkét esetben biztosítják az indulók anonimitását a zsűri előtt. Fontos, hogy aki postai úton pályázik, az álnéven tegye ezt, s egy zárt borítékban mellékelje a személyes adatait. A zsűri tagja Székely Kriszta filmrendező, Jakab Juli színésznő és dramaturg, Busa Pista zenész és Nagy Dániel Viktor színész.

Mielőtt nekilátnátok a saját történetetek megírásának, érdemes tisztázni, hogy mi tartozik bele a 100 szóba. Az igekötők és a névelők beleszámítanak, vagyis egy „a” és egy „elkelkáposztásítottalanítottátok” ugyanannyit ér jelen esetben. Az írásjelek nem számítanak szavaknak, ahogyan a cím sem számít bele a 100 szóba.

Postai jelentkezés esetén ide címezzétek a levelet: Lumen Kávézó, 1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2.

Kérdéseitekkel ide fordulhattok: info@100szobanbudapest.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]