Múlt héten ünnepelte születésnapját a PPK. A Kazinczy utcai épület aulájában nemcsak tortaevés, hanem (mindenféle értelemben) konstruktív módon vissza- és előretekintés is volt: Demetrovics Zsolt dékán úr bevezetőjét nem számolva hét beszédet hallgathattunk meg a pszichológia és a kar múltjáról, jelenéről, jövőjéről. Az idei évben van ugyanis a pszichológia ELTE-n való megjelenésének századik, és a Sporttudományi Intézet megalakulásának tizedik évfordulója is.
A megnyitót követően Szalay Péter tudományos ügyekért felelős rektorhelyettes szólalt fel először a Pedagógiai és Pszichológiai Kar 15 éves fennállásának ünnepségén. Dicsérő hangvételnél maradva példaértékűnek nevezte a kar fejlődését. Az ELTE 388 éves történelmében ugyan fiatal a PPK – mondta –, azonban már 15 év alatt „kimutatta a foga fehérjét”: a neveléstudományra mindig is szükség volt az egyetem profiljában, a pszichológia tudományterülete pedig láthatóan felível.
Ezután Pléh Csaba pszichológus, nyelvész, a CEU vendégprofesszora beszélt, aki „nem tud pusztán dicsérő előadást tartani”, így tudománytörténeti áttekintőt kaptunk tőle. A pszichológia ELTE-n való megjelenését Révész Géza 1918. szeptember 28-i professzorrá nevezéséhez, egyben egy lélektani tanszék megalapítására szóló felkéréshez kötötte Demetrovics Zsolt. Pléh Csaba jó hangulatú előadásában éppen Révész pályafutásával összefüggésben elemezte a pszichológia (akkor még lélektan) történetét: Révész 1918-ban, a forradalmak táján tűnt fel a színen (de a kinevezése még királyi), a húszas években azonban már Amszterdamban élt, s csak 1945-ben tért vissza Magyarországra. Emigrációja alatt tulajdonképpen szünetelt a lélektan Magyarországon (professzor nélkül nincs tanszék); visszatérésekor többek között Lukács is kiállt a BTK-ra való visszahívása mellett. Ekkortájt ugyanis egy második pedagógiai tanszék megalapításán gondolkodtak, s Lukács ennél fontosabbnak tartotta egy lélektani tanszék létrejöttét, aminek Révész megfelelő vezetője lehetett volna – ez azonban nem Révésszel valósult meg.
Pléh Csaba
Szabolcs Éva, a Neveléstudományi Intézet oktatója szintén történeti áttekintést választott témául, ő azonban kar másik felének, a pedagógiának a 20. századi alakulását vizsgálta ideológia és tudomány összefüggésében. Prohászka Lajos és Nagy Sándor (a Neveléstudományi Tanszék két vezetőjének) alakja köré építette előadását. Prohászkát mint az egyetemes humanista pedagógia hívőjét mutatta be, akinek szemlélete ilyenformán az átpolitizálódott tudományos életbe már nem fért bele: 1930-tól 1949-ig lehetett a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem tanára; ’49-ben azonban felmentette a szolgálat alól Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, és akadémiai tagságát is visszavonták. ’57-ben próbálták rehabilitálni, azonban ő szakmai-lelki elköteleződésből elzárkózott ez elől. ’49-ben Varga György lépett a helyére, azonban gyorsan lemondott. Lázár György lépett a helyére, ő már a kommunista rendszerrel együttműködve. Az 1959-től tanszékvezetői pozícióba kerülő Nagy Sándornak a hatvanas-hetvenes évek ideológiai puhulása biztosított teret, és nyilván az, hogy az ötvenes években az ideológiához még alkalmazkodva tört előre a tudományos életben. A Neveléstudományi Tanszéket 1959-től vezette, s az idő előrehaladtával egyre inkább nyitott a modern, nemzetközi tudományos élet irányába.
Hunyadi György, a PPK első dékánja Pléh Csabával vagy Szabolcs Évával ellentétben „ünnepelni jött, nem elemezni”. Ünnepelni: a PPK-nak 15 évvel ezelőtt megelőlegezett bizalmat, a kiterjedő és differenciálódó szervezetet, az egészségtudomány erősödését (vagyis a kiegyensúlyozottabb szakmai profilt), a gazdasági-infrastruturális fejlődést, az idegen nyelvű, empirikus publikációk számának növekedését – és a sort még lehetne folytatni. Hunyadi György kitért arra, hogy a fejlődés nem olyan lineáris és egyirányú, mint ahogyan azt ez a felsorolás és a statisztikák sugallják (a hallgatók számának növekedése, egyre több szaktekintély csatlakozása az egyetemhez stb.); azonban kívánja, hogy a továbbiakban ilyen lineáris legyen. Mindemellett felvázolta a kar megalakulása körüli nehézségeket is, hiszen a MAB elutasította ezt a gondolatot, ahogyan a BTK is, hiszen a pedagógiai és pszichológiai profil kiválása a bölcsészkarról gazdaságilag megingatta.
A kávészünet után három előadó maradt. Elsőként Klinghammer István szólalt meg, aki a PPK kiválásának idején volt az egyetem rektora. Éppen ez is volt a témája: a szervezeti átalakulás a rektor szemszögéből. Azzal a tézissel kezdte, hogy ekkor a felsőoktatásban integrációs törekvés volt jellemző, az ELTE-hez a Tanítóképző, illetve a Gyógypedagógiai Főiskola csatlakozott (egyébként a Corvinus és a Kertészeti Főiskola helyett). Így az ELTE szervezetileg három egyetemi és két főiskolai karból állt, melyek között lényeges különbségek voltak, például pénzelosztásban vagy a kutatás módszereiben. Mindez belső feszültségekhez vezetett a bölcsésztudományok és a szociológia, a természettudományok és az informatika kutatói között. Klinghammer István erre „szétültetéssel” reagált (hogy őt idézzem): így vált el az IK a TTK-tól, a TáTK a BTK-tól, és a PPK is ebbe a sorba illeszkedett. Ezzel a lépéssel az egyetem lélektani-pedagógiai „szíve” a PPK-ba került, s a tanárképzéshez kapcsolódó egyes szaktárgyak a megfelelő karok fennhatósága alatt maradtak.
Oláh Attila, a PPK korábbi dékánja is hisz a multidiszciplinaritásban: a kar mottóját („A PPK minden, ami ember”) elemezve elmondta, hogy a PPK azokat a tényezőket vizsgálja, amik az emberi egészséget meghatározzák. Mindemellett emberarcú is a kar, közvetlen, támogató közeget igyekszik biztosítani mind a hallgatók, mind az oktatók számára. Elmondta, hogy a gazdasági-társadalmi környezet jelentősen befolyásolta a PPK alakulását, lehetőségeit is: a bolognai-rendszer bevezetése, a gazdasági válság, a felsőoktatási törvény, a tanárképzés kétszeres átalakítása mind hatással volt a kar történetére. Ebben a közegben az első ciklus legnagyobb sikerének azt érzi – jegyzi meg ironikusan –, hogy helyreállították a vizesblokkokat. Azóta az Izabella utcai épület 5. emelete is felépült, a Kazinczy utcai épület felújítása nemsokára befejeződik. Az infrastrukturális rendeződés mellett azonban a Hunyadi György által felsoroltakhoz kapcsolódva a minőségi egyetemi fejlődést is kiemelte, hiszen a PPK „mégsem egy szálloda”.
Demetrovics Zsolt
Utolsóként Demetrovics Zsolt, a kar jelenlegi dékánja beszélt. Elmondta, hogy eddig a kar bizalmat kapott – most egyensúlyra van szüksége. Ennek sokféle vetülete van: elmélet és alkalmazás, kutatás és oktatás egyensúlya mellett fontos a hazai és a nemzetközi jelenlét egyidejű fenntartása, az egyes tudományterületek egyensúlyban tartása vagy a budapesti és a szombathelyi kampusz kiegyensúlyozása is. Fontos, hogy az intézmény teljesítményét folyamatosan mérjék, így visszajelzést kapjanak az elvégzett munkáról, és átláthatóságot biztosítsanak. Elmondta, hogy kényelmes volna 15 év távlatából hátradőlni és örülni az elért eredményeknek, azonban a sikereknek szóló öröm mellett a fejlődés fenntartása ugyanúgy feladatuk lesz a továbbiakban is.
A beszédekkel nem zárult le az esemény. A születésnapi torta előtt egy fotópályázat eredményhirdetését hallgathattuk meg. A flow témájában küldhettek be képeket, a zsűri e téma mellett a közelséget emelte ki a díjazott alkotások közös fókuszpontjaként. A harmadik helyet Dvornik Gábor, a másodikat Fónagy Eszter, az elsőt Kun Sarolta fotója kapta.
Mindezek után a szakmaiság jegyében három pódiumbeszélgetés is kezdődött: a sportpszichológia és az innovatív oktatás mellett arról is szó esett, milyen helye van a pszichológusnak a lelki zavarok kezelésében.
Fotók: Burkus Dávid (ELTE Online).
