Az anyanyelv-elsajátítás mint a felnőtt élet kulcsa

Az ELTE BTK Kari Tanácstermében és az A épület Horváth János-termében felélénkül az élet 2018. május 24-én, csütörtökön. “Az anyanyelv-elsajátítás folyamata hároméves kor után” címmel konferenciát rendez a Fonetikai Tanszékén működő gyermeknyelvi kutatócsoport: a program sokszínű előadásokat ígér. A konferenciával kapcsolatban a Tanszék oktatóját, Dr. Bóna Judit egyetemi docenst kérdeztük.

– Ön fonetikusként részt is vesz a május 24-én rendezendő Az anyanyelv-elsajátítás folyamata hároméves kor után c. konferencián, és szervezője is.

Dr. Bóna Judit: Így van. Nem csak fonetikai konferencia lesz: pont az volt a célunk, hogy olyan kutatókat hozzunk össze erre a konferenciára, akik gyermeknyelvvel foglalkoznak ‒ mindenféle tudományterületről. A kiírásban nyilvánvalóan benne van a fonetika az ELTE Fonetikai Tanszékének szervezőszerepe miatt; de bármilyen nyelvészeti területről fogadtunk előadásokat. És lesznek is: például a pszicholingvisztika, pragmatika, sőt: a logopédia területéről is nagyon sokan jelentkeztek (több szekciónk is lesz, ami logopédiai témájú). Éppen ezért nagyon nagy az érdeklődés nemcsak az előadók, hanem hallgatók részéről is. Úgy néz ki, hogy ha mindenki eljönne, aki előzetesen regisztrált, nagyjából száznyolcvan fős konferencia lenne ‒ vagyis ha nem jön el mindenki, akkor is száz fölött lehet a résztvevők száma.

– Ahogyan Ön is mondta, ez egy interdiszciplináris kutatási terület. Gondolja, hogy ez a konferencia kifejezetten közös platformot szolgáltathat, hogy szóba álljanak a különböző tudományterületek képviselői egymással – egy konkrét kutatásra szűkítve, vagy akár hosszabb távon is?

Bóna Judit: Mi nagyon bízunk benne, hogy ennek lesz egy ilyen következménye. Két évvel ezelőtt nyertünk egy NKFIH K pályázatot (korábbi nevén OTKA-t) [az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram pályázatát – Sz.F.], ennek keretében fonetikai szempontból vizsgáljuk az öt és tízéves kor közötti gyerekek beszédsajátosságait. De már akkor, amikor megnyertük az OTKA-t és elkezdtük a kutatásainkat, láttuk, hogy bár természetesen a fonetikai szempont nagyon fontos, rengeteg egyéb kérdés merül fel, és olyan sok mindent jó lenne még tudni. Olyat, ami nem is feltétlenül fonetikai vagy pszicholingvisztikai jellegű tudás, de szorosan összekapcsolódik a beszédsajátosságokkal. Tehát éreztük, hogy jó lenne együtt dolgozni más tudományterületek kutatóival, vagy legalább megismerni az eredményeiket, amiket beépíthetnénk akár a saját kutatásainkba is.

– Tehát úgy gondolja, hogy amellett, hogy kutatási irányokat ad, és lehetőséget nyújt elméleti ismeretek bővítésére, gyakorlati haszna is van ennek?

Bóna Judit: Ezt reméljük, igen. A gyógypedagógiai vonatkozások rendkívül fontosak, hiszen annyira sok problémás gyermek van. Az óvodákban még ott a logopédus, de az iskolában már kevésbé jut idő arra, hogy a gyerekek beszédét fejlesszék. A nagyon súlyos eseteket nagyrészt kiszűri a logopédus, vagy elviszi a szülő szakemberhez ‒ de így is rengeteg gyermek, akinek szüksége lenne rá, nem kap fejlesztést, mert egyszerűen nincs rá kapacitás. Szerintem ezért is nagyon fontos, hogy találkozzunk különböző szakemberekkel ezen a konferencián, és megbeszéljük, hogy milyen irányba kellene közösen elmozdulnunk. Mi is tudunk olyan alapkutatásokat végezni, amik aztán valószínűleg a gyakorlat számára is fontosak lehetnek.

– Ön szerint ez hogyan szűrődhet le az oktatás szintjére?

Bóna Judit: Nyilván vannak az iskolákban is logopédusok, ha kevesebben is, mint az óvodákban. Nekik is van sok olyan kérdésük, amire kutatással választ lehet adni. Úgy gondolom, ha közösen, a gyakorlati szakemberek tapasztalatait kutatással megtámogatva lépünk fel különböző fórumokon, akkor ebben lehet elmozdulás. Szemléltetésképp: a Nemzeti Alaptantervben benne van, hogy elvárás, hogy a gyerekeknek a beszéde fejlődjön, de nincs erre külön foglalkozás. A beszédet, ahogyan a szövegértést is, minden órán kellene fejleszteni, nem csupán magyarórán kellene ennek előkerülnie. Az lenne a jó, ha fel tudnánk hívni a tanárok, tanítók, gyógypedagógusok figyelmét, hogy milyen rejtett problémákkal küzdhetnek a gyerekek, amelyek egyáltalán nem kapnak szerepet egy átlagos osztálytermi tanórán. (Annak is nagyon örülünk, hogy a konferenciára sok vidéki és határon túli előadó jelentkezett, vagyis az itt elhangzó eredmények nem maradnak Budapest határain belül.)

– Mit lát leginkább fejlesztendő területnek?

Bóna Judit: Például azt rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ne csak a szókincset vagy a nyelvtani készségeket szűrjék, fejlesszék, hanem az összefüggő szóbeli szövegalkotást is. Én még az egyetemi hallgatóimon is nagyon sokszor azt látom, hogy ha meg kell nyilvánulni a csoporttársak előtt, tulajdonképpen reszketve adnak elő, és szenvednek ettől. Holott látjuk az amerikai példát, hogy meg lehet tanítani nagyon magabiztosan előadni bárkit. ‒ Ugyanígy azt is elmondhatjuk, hogy rengeteg olyan beszédfeldolgozási probléma van, ami akár felnőttkorig rejtve maradhat. Viszont ha felhívjuk a figyelmet ezeknek a létezésére, akkor lehet, hogy a tanár jobban odafigyel rá, képes fejleszteni a gyermeket, és ezáltal például a tanulmányi eredmények is javulnak. Tehát úgy gondolom, ebben nem csupán a logopédiának lehet szerepe, hanem a tanároknak is ‒ de ehhez mindenképpen tájékoztatnunk kell őket ezekről a lehetséges problémákról.

– Ezzel már félig-meddig megválaszolta a következő kérdésemet, de azért felteszem: miért éppen a gyermeknyelvre fókuszálnak?

Bóna Judit: A gyermekek a jövőt jelentik, bármilyen közhelyesen is hangzik. Az, hogy a felnövekvő generációk az iskolában milyen teljesítményt érnek el, vagy egyáltalán: milyen a szövegértésük, hogyan tudnak szöveget alkotni szóban és írásban: ez az egész életükre hatással lesz. Nemcsak a munkájukra, hanem a magánéletükre is. Annak, hogy megválaszthassák azt a hivatást (de akár azt a hobbit is), ami a szívük vágya, ez szerintem alapfeltétele.

– És miért éppen a konferencia kiírásában is szereplő hároméves kor ilyen vízválasztó?

Bóna Judit:  Korábban a gyermeknyelvkutatók elsősorban a születés utáni szakaszra fókuszáltak. Azt vizsgálták, egyáltalán hogyan kerül a nyelv az agyba, hogyan tanulja meg az éppen csak megszületett csecsemő alapszinten ezt a komplex rendszert nagyon gyorsan, már hároméves korára. De még bőven nem áll meg az anyanyelv-elsajátítás folyamata ekkor, az óvodáskorban is fejlődik (és nem csak a szókincs!), és még az iskoláskorban is rengeteg változás történik. Például az artikuláció, a beszéd temporális jellemzői, az intonációs struktúrák még mindig nem a felnőttekére jellemzőek. A pragmatikai kompetencia is később alakul ki ‒ csütörtökön, a konferencián lesz több pragmatikai vonatkozású előadás ‒, bár óvodáskorban már vannak olyan összetevői, melyek jól működnek. A kamaszok nyelve is változik még, a felnőttnyelvitől eltér, de már nem is gyereknyelvi; és itt sem csak a szókincsbeli eltérésekre gondolok. Rengeteg fonetikai, pszicholingvisztikai és más nyelvi sajátosságban különböznek a felnőttektől, amit szerintem nagyon fontos vizsgálni. Hiszen még érettségi előtt állnak, sok mindent tanulnak: ekkor készülnek fel tulajdonképpen a felnőtt életre.

– A Tanszéken létezik egy Fonetikai és pszicholingvisztikai diákműhely is. Mennyire érzi, hogy a hallgatók körében nagy az érdeklődés a beszédtudomány iránt?

Bóna Judit: A hallgatók érdeklődésétől is függ, mennyire aktív a diákműhely; most éppen nagyon intenzív ez a működés (ez egyébként Deme Andrea tanárnő hatékonyságának is köszönhető). Ebben a műhelyben a hallgatók megtanulhatják, hogyan lehet a beszédtudomány területén kutatásokat végezni. Ez a fajta kutatás módszereiben már kicsit természettudományos, de azért megmaradunk az embereknél és a nyelv vizsgálatánál, ennyiben humántudomány. A másik, amit csinálunk, hogy szervezünk gyermeknyelvvel foglalkozó előadásokat. Ezekre mindig külsős előadókat hívunk, akik valamilyen más területen, de gyerekekkel foglalkoznak. Volt már a vendégünk fül-orr-gégész, gyógytornász, pszichológus, más nyelvészeti területekkel foglalkozó nyelvész, logopédus… A következő félévre is megvan már a terv, hogy egy logopédust hívunk el.

– Tehát tulajdonképpen az, ami a konferencián most zajlani fog, a műhelyben egész évben, folyamatosan történik: gyermeknyelvi kutatásoktól a más szakterületekkel folytatott párbeszédig.

Bóna Judit: Igen. Úgyhogy ez ügyben lehet hozzánk csatlakozni. A tanszék bármely oktatójának lehet jelezni, ha van érdeklődő (akár hallgató, akár doktorandusz, akár más kutató), abszolút nyitottak vagyunk erre, és nagy szeretettel fogadjuk.