650 éve alapították az első egyetemet Magyarországon

Pontosan 650 évvel ezelőtt, vagyis 1367. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit Magyarország első egyeteme Pécsett. Nagy Lajos király, V. Orbán pápa és Vilmos püspök nem sejthette még ekkor, hogy a pécsi egyetemalapításnak máig tartó hatása lesz a magyar felsőoktatásra. A napokban a Pécsi Tudományegyetem a jubileumi alkalomból számos ünnepi megemlékezést, programot rendez.

Egy kis egyetemtörténet

Az 1367-es alapítás után pár évtizedig működött csak az egyetem, utána elhalt a kezdeményezés. A magyar társadalom és kultúra ekkor még nem volt megérve egy nyugat-európai szintű egyetem működtetésére. A 18. század közepén alapult a régi egyetemre építkezve a teológiai főiskola, s a képzési paletta 1865-ben egészült ki a jogtudományi oktatással. Az egyetem mai alapjait Klebelsberg Kunó kultuszminiszternek köszönheti, aki a trianoni határokon túl rekedt Erzsébet Tudományegyetemet 1921–1923 között Pécsre költöztette. Ekkor már számos karon szinte az összes tudományág képviseltette magát. 1951-ben az orvosi kar önállóvá vált – Pécsi Orvostudományi Egyetem (POTE) néven –, ezzel szemben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) fokozatosan egykarúvá alakult, csupán jogi képzést folytattak benne. A POTE 1966-ban az ún. 400 ágyas klinikai tömbbel bővült, ahol a korszerű gyakorlati orvosképzés és a betegellátás egyszerre zajlott (és zajlik azóta is), nem sokkal később pedig fogorvosképzés is indult az egyetemen. 1975-ben közgazdaság-tudományi kar jött létre a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Kihelyezett Tagozataként a városban. Ez – a tanárképzővel együtt – csatlakozott az állam- és jogtudományi karhoz, létrehozva a Janus Pannonius Tudományegyetemet (JPTE). 1992-ben a tanárképző kar helyett bölcsészettudományi és természettudományi karok alakultak a JPTE-n, majd 1995-ben a Pollack Mihály Műszaki Főiskola is csatlakozott az intézményhez, sőt egy évvel később megszületett a művészeti kar is. A Janus Pannonius Tudományegyetem, a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola integrációjával született meg újra a Pécsi Tudományegyetem. A tizedik kar, a gyógyszerésztudományi 2016-ban indította első képzéseit. 2017-ben ünnepli a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulóját.

 

Az egyetem alapítása / Dudits Andor freskója a PTE KTK-ÁJK aulában

Az ünnepségsorozatról

Az országgyűlés 2016-ban a pécsi egyetem alapításának 650. évfordulója alkalmából szeptember 1-jét a magyar felsőoktatás napjává tette. Az indoklás szerint mindez nagyban elősegíti a magyar felsőoktatás történelmi korokon átívelő, nemzetközi úttörő szerepének hangsúlyozását, így a magyar tudomány eredményei, a magyar felsőoktatás nemzeti örökséggé válnak.

Tavasszal indította útjára Hoppál Péter kulturális államtitkár és Bódis József PTE-rektor az egyetem jubileumi mozdonyát a Nyugati pályaudvaron. A Siemens Taurus típusú jármű 2018. szeptember 1-ig viseli majd a jubileumi díszítést, és addig hazánk és Ausztria vasútvonalán közel 340 000 kilométert tesz majd meg, azaz nyolcszor „körbejárja” a Földet.

Egyetemtörténeti kiállítás is megrendezésre került az évforduló alkalmából, amely a pécsi egyetem történetét kívánja bemutatni történeti és művészeti értékkel bíró tárgyak segítségével. A tárgyakat főként a Pécsi Püspökség, a Janus Pannonius Múzeum és az egyetem gyűjteményéből válogatták. A változatos műfajú tárgyak közt kortárs alkotások is bemutatásra kerülnek, köztük több is rekonstrukciós jellegű és/vagy kifejezetten e kiállítás céljaira készült. A kiállítás megtekinthető a pécsi Nádor Galériában.

Tegnap este, a „születésnap” előestéjén a Dóm téren a Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete Carl Orff Carmina Burana című művét adta elő, amelyet a szerző 14-15. századi – tehát az egyetem alapításának korában született – diákdalok összegyűjtésével komponált. A kivételes hangú koncertet a Művészeti Kar dékánja, Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy vezényelte.

A mai napon, szeptember elsején a PTE ünnepi tanévnyitó szenátusi ülést rendez, melynek díszvendége Orbán Viktor miniszterelnök lesz. A 10 órakor kezdődő rendezvényen a Kodály Központban az ünnepi beszédek és díjátadások után a Pannon Filharmonikusok zenélnek majd. Délután pedig Nagy Lajos és Vilmos püspök szobrát avatják fel a középkori egyetem falánál.

Az ünnepségen az ELTE vezetése is képviselteti magát.

 

Forrás: pte.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]