A tetoválás közkedvelt önkifejezési forma, ami hatalmas népszerűségnek örvend, ráadásul egyre elfogadottabbá válik. De vajon mennyit tudunk a kialakulásáról? Ki találta fel az első tetováló gépet? Előtte hogyan tetováltak? Mikor lett népszerű a tetoválás? Hogyan lett a tetoválás napjaink egyik kedvelt önkifejezési eszköze? Mikor jelentek meg a tetováló szalonok?
Eddig rovatunk nem foglalkozott alaposan ezzel a különleges témával, csak röviden írtunk a tetovált állatmentőkről és arról, hogy a tetoválás erősítheti az immunrendszert.
A tetoválás korántsem új keletű dolog, számos bizonyítéka van annak, hogy az ősi kultúrák is használták. Valószínűleg időszámításunk előtt 2000-ben is tetováltak már, mert egy egyiptomi múmián erre utaló jeleket találtak. Az Alpokban 1991-ben talált, Ötzi elnevezésű múmián összesen 61 tetoválást azonosítottak. Ezeket szénporral készíthették, és valószínűleg fájdalomcsillapító céllal, mivel akupunkturás pontok helyén vannak.
A tetoválások azért maradandóak, mert a tintát az epidermisz alá, a felhám és az irha közé juttatják. Az első tetoválással kapcsolatos említés James Cook egyik úti beszámolójában található, amit 1769-ben írt, a Tahiti szigetekről. Itt a tatau szót használják a tetoválásra, ami egy hangutánzó szó: a tetoválás készítésének folyamatára utal. A törzsi kultúrában a tetoválást úgy készítették, hogy két botot egymáshoz ütögettek: míg az egyikkel felsértették a bőrt, a másikkal bejutatták alá a festékanyagot. A napjainkban használt tetováló tinta folyékony halmazállapotú ipari termék, ami pigmentekből, kötőanyagokból, és oldószerekből áll. A világ legnagyobb tintagyártó országai Anglia és az Egyesült Államok.
A tetoválás nem volt mindig népszerű: olyannyira ritkaságnak számított, hogy a tetovált embereket cirkuszokban mutogatták. Talán az egyik leghíresebb tetovált cirkuszi fellépő Horace Ridler. Ő azzal vált közismertté, hogy – állítása szerint – erőszakkal tetoválta ki egy új guineai törzs zebra csíkosra (még a fülén is tetoválások voltak). Ebben az időszakban a tetoválók munkája még nem volt helyhez kötött, ők is a cikruszokkal utaztak és vándorló életformát folytattak.
A mai, modern eszközök előtt kézi munkával tetováltak. Az első tetováló gépet Samuel O’Reilly találta fel az 1890-es évek elején. Körülbelül ekkor jelentek meg az első tetováló szalonok is. Számuk az 1920-as években ugrott meg, akkoriban a szalonok eldugott helyeken, kihalt sikátorokban voltak.
A leggyakoribb és legismertebb tetoválásokkal kapcsolatos előítélet, hogy aki tetoválást visel az börtönviselt volt. Nem teljesen alaptalan ez a sztereotípia, mivel az 1960-as években elterjedt a börtönökben a tetoválás. Ráadásul már ezelőtt is használták a kirekesztés eszközeként: bizonyos kultúrákban tetoválták a rabok homlokát. A büntetőintézetekben a rabok a tetoválással ki tudják játszani az ellenőrző hatalmat és kollektív identitást tudnak kialakítani. A tetoválógép tiltott eszköz, így egyéb megoldás híján a legkülönbözőbb módokon készítenek tetoválásra alkalmas eszközöket (például fogkeféből, walkmanből, varrótűből, zselés tollból…).
A tetoválás népszerűsége az 1970-es években kezdett el növekedni, 
ekkor lendült fel a tetováló ipar és egyre többen kezdtek el tetováltatni (ekkor inkább az alsóbb rétegek pl. munkásosztály). Amellett, hogy a fiatal középosztály kedvelt testmódosítási gyakorlatává vált, egyre több nő viselt tetoválást, mivel ezzel fejezték ki a testük feletti önrendelkezést és egyre több női tetováló lett. Egyre több figyelmet szenteltek a grafikai tervezésnek, a higiéniának, és az egyedileg tervezett tetoválásoknak. 1990 óta, napjainkban – Atkinson szavaival élve – a „Supermarket éra” időszakát éljük. Ma már olyannyira népszerűek a tetoválások, hogy teljesen beépültek a mainstram kultúrába, és kétségtelenül a divat részévé váltak. Már rengeteg tetováló szalon található (a korábbi rejtettséghez képest már frekventált helyeken).
Balázs Géza szerint a tetoválás primer vagy szekunder (átvett) szokás lehet. Magyarországon az utóbbi jellemző, körülbelül 100–200 tetováló szalon működik.
A témával foglalkozó következő cikkünkben a tetoválások törzsi kultúráját járjuk körbe, és összevetjük a mai funkcióival, keressétek csütörtökön (május 11.).
Források:
Atkinson, Michael, Tattoed: The Sociogenesis of a Body Art, University of Toronto Press, 2003.
Balázs Géza, A tetoválás és a tetovált szövegek magyar néprajzi kutatása, In Petőfi S. János, Békési Imre, Vass László, Szemiotikai szövegtan: 7. A multimédiás kommunikátumok szemiotikai textológiai megközelítéséhez, JGYTF Kiadó, Szeged, 1994, 69–83.
Bartha Lenka, Ötzi idén 25 éves, 3. évezred, 2017/4. szám, 60–62.
Hemmingson, Vince, Tetoválás. A testdíszítés művészete, ford. Módos Magdolna, Gabo Kiadó.
Az első elektromos tetoválógép, hvg.hu, 2011.08.26.
A lélek rajza a testen, Népszabadság Online Archívum, 2009.07.30.
Nickell, Joe, Secrets of the sideshows, The University Press of Kentucky, 2005.
Schild Marianna és Dr. Hornyacsek Júlia, Alternatív személyiség-megismerő eljárás a védelmi szférában: a tetoválási szimbólumok értelmezése. Bolyai Szemle, XXI. évf. 1. szám, 2005, 89–108.
Serup, Jørgen et al., Tattoos- Health, Risks and Culture with an Introduction to the ’Seamless Prevention Strategy’, ford. Larry Morlan, The Council on Health and Disease Prevention, 2015.
Képek: traditionaltattoosaregood.blogspot.hu, sideshowworld.com, tatuaggisulweb.it, thesun.co.uk, askideas.com
