A tinik és a kialvatlanság

A Semmelweis Egyetem (SOTE) I. számú gyermekklinika legutóbbi felmérése szerint a 14 és 20 év közötti diákok egyharmada kialvatlan, az okok közé tartozik az internetezés, a tévézés, a bulizás, de sokan olvasnak és tanulnak éjszakába nyúlóan. Az egyre több zavaró tényező hosszú, de rövidtávon sem tesz jót az egészségnek – hangzott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Szabó Attila, a SOTE I. számú gyermekklinika igazgatója elmondta, hogy a 14 és 20 éves kor számára az élettanilag ideális alvásmennyiség a 9 óra lenne. A kutatás szerint, melyben nagyjából 5000 fiatalt kérdeztek meg, 2000 volt azoknak a száma, akik az ideális helyett 1-2 órával kevesebbet alszanak. “A kialvatlanság összefügghet a korai elhízással, túlsúllyal, cukorbetegséggel, de szív- és érrendszeri problémákhoz is vezethet. A kialvatlanság nem csak napközbeni fáradékonysághoz és órán való elbóbiskoláshoz vezet, de a kisebb mértékű, releváns alváshiány is komoly gondot okozhat, amely a nappali hiperaktivitásban, mint figyelemzavarban mutatkozhat meg” – tette hozzá. Az alváshiány mindazonban a depresszió egyik tünete is lehet, hiszen a fejben lezajló kérdések sorozatát, a fantáziákat és a gondolatokat sokszor nem tudják a fiatalok kikapcsolni, és ennek következtében fordul elő, hogy óhatatlanul is a számítógép elé kerülnek, a virtuális világba menekülnek.

A szülők feladata, hogy átsegítsék gyermekeiket ezen az úgynevezett „krízishelyzeten”. A tévé és a digitális világ egyfajta menedék vagy védőburok lehet számukra, ezért időben kell észrevenni, ha az valamiféle függőségbe megy át. Különbséget kell tenni, hogy a serdülő mire és miért használja akár az internetet, akár bármilyen más digitális „kütyüt”- tette hozzá Makai Gábor klinikai szakpszichológus.

A tinédzserkor egy nagyon kényes és érzékeny időszak, amely átmenet a gyermekkor és felnőtt kor között. A személyiség újjászületése történik ebben a stádiumban. Ilyenkor ismerik meg önmagukat a fiatalok és alakul ki bennük, hogy milyen szerepet akarnak betölteni a világban – mondta el Makai Gábor. Éppen ezért Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapító ügyvezetője arról beszélt, hogy minden gyermeknek más az alvásigénye, vagy az, hogy milyen mélyen alszik, de fontos kérdés, hogy szokott-e álmodni és beszél-e ezekről az álmokról a gyerek, mert egy rossz álom is meg tudja határozni a mindennapok kimenetelét.

Forrás: www.hirado.hu
Kiemelt kép: sites.psu.edu