Egyre több idegen faj jelenik meg

Német és osztrák kutatók szerint folyamatosan nő az idegen fajok betelepülésének száma, és ezek több mint egyharmadát az 1970 és 2014 közötti időszakban észlelték először. Kutatásukat a Nature Communications című folyóiratban publikálták.

A szakemberek egyedi folyamatokat különböztettek meg rendszertani csoportonként, amit az emberi tevékenység számlájára írnak, de minden élőlénycsoport esetében nő az idegen fajok száma. Korábban azt már kimutatták, hogy az elmúlt 50 évben nőtt a betelepedett idegen fajok száma, ugyanakkor nem volt világos, hogy a folyamat elérte-e a csúcspontját, vagy lassult-e. Hanno Seebens, a tanulmány vezető szerzőjének elmondása szerint „minden földrészen minden élőlénycsoport esetében az idegen fajok száma folyamatosan nőtt az elmúlt 200 évben. A legtöbb csoportnál a betelepedés aránya az elmúlt években volt a legnagyobb. Az emlősök és a halak kivételével nincs jele annak, hogy lassulna az idegen fajok érkezése, és a jövőben több új idegen faj betelepedésével számolhatunk.”

A kutatásuk a világ 45 tudósa együttműködésének eredménye, akik adatbázisban rögzítették az egy adott térségben megtelepedett invazív fajokat. Több mint 16 ezer idegen faj 45 ezer új megjelenését regisztráló adataik alapján elemezték az invazív fajok terjedését.

Az eredményeik kimutatták, hogy az összes regisztrált idegen faj 37 százaléka 1970 és 2014 között, illetve a közelmúltban jelent meg az adott térségben. A legtöbb idegen fajt 1996-ban regisztrálták (585 darab), ez naponta több mint másfél fajt jelent.

A szakemberek hangsúlyozták, hogy az idegen fajok betelepedésének korábban nem tapasztalt növekedése előidézheti a térségbeli fajok gazdagságának növekedését, de a helyi ökoszisztémára különféle negatív hatással is lehet, okozhatja például a globális flóra és fauna homogénné válását és a helyi fajok globális kihalását is.

Forrás: Növekszik az idegen fajok betelepedése a világban, libarius.hu, 2017.02.17.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]