Ha új, vagy ismeretlen helyen alszunk, sokszor előfordul velünk, hogy nehezen merülünk álomba, egész éjszaka csak forgolódunk, majd ha végre sikerül álomba szenderednünk gyakran fel is ébredünk. Ilyenkor gyakran legyintünk, hogy nem kényelmes az ágy, túl nagy vagy túl kicsi a párna, vagy a takaró nem szimpatikus. De mit szól ehhez a tudomány?
A jelenség létezése már régóta ismeretes, éppen ezért az alvást vizsgáló tudományos kísérletekben a tesztalanyok első éjszakai eredményeit figyelmen kívül hagyják, a jelenség pedig “első éjszaka effekt” névvel illetik. Az okok feltárása azonban napjaink kutatási eszközei nélkül nem lett volna lehetséges. Az MRI adatai azt mutatták, hogy ilyenkor az ember bal agyféltekéje nem kapcsol ki teljesen, és ezáltal nem tudunk a mélyalvás állapotába kerülni. Aktív marad az agyunkban a hangok érzékeléséért felelős terület is, ezért riadunk fel mindenféle zajra, amire egyébként nem szoktunk.
Az egyféltekés alvás azonban nem humán sajátosság, több állatfajnál is megfigyelték már, ennél extrémebb formában is. Így alszanak például a delfinek és a bálnák, és az alvás közben aktívan maradt félteke oldja meg, hogy pihenés közben felmenjenek a felszínre levegőt venni. A vándormadaraknál is ez a jelenség figyelhető meg, amikor a hosszú út alatt képesek egyszerre aludni és repülni, sőt, alvás közben navigálni is.
A tudósok úgy vélik a jelenségnek evolúciós okai vannak: ha az ember idegen környezetben éberen alszik nagyobb esélye van a túlélésre, amennyiben az adott helyről kiderül, hogy mégsem biztonságos. Ez a fajta alvás azonban nem túl kipihentető, ezért az agy egy-két alkalmon után biztonságosnak ítéli meg az új alvási körülményeket és visszatér a normális alvási stílusához. A kutatók szerint az ösztönt bizonyos fokig átverhetjük azzal, hogy magunkkal viszünk valami ismerős tárgyat, például a megszokott kispárnánkat, mert ez mérsékli az agyunkban az új helynek szóló bizalmatlanságot.
Forrás: index.hu
Kép forrása: lifehacker.com
