2016 legnépszerűbb élőlényei

Hagyománynak számít, hogy évente megválasztják az év madarát, fáját, halát, rovarát és gombáját. Az internetes szavazások alapján 2016-ban a haris lett az év madara, a mezei szil az év fája, a compó az év hala, a mezei tücsök az év rovarja és a lilatönkű pereszke az év gombája. Ezek közül „Az év madara” program a legrégebbi, a címet 1979-ben kapta meg elsőként a gyurgyalag. A szavazást kezdeményező egyesületek (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Magyar Haltani Társaság, Országos Erdészeti Egyesület stb.) céljai, hogy felhívják a figyelmet a különböző növények, állatok és gombák jelentőségére és védelmére, illetve népszerűsítsenek kevésbé ismert fajokat is.

Az év madara

harisA harist (latin nevén Crex crex) 2015 nyarán választották meg a következő év madarának egy internetes szavazáson. A 27–30 cm testhosszúságú madár szoros versenyben a fürjet és az ugartyúkot utasította maga mögé. A haris a sűrűbb növényzetű nedves rétek, kaszálók, folyómenti területek és tóparti laposok védett madara. Élőhelye és hosszú távú vonuló viselkedése miatt (a telet Afrika déli területein tölti) fokozottan veszélyeztetett faj: a mezőgazdasági gépi kaszálás egész fészekaljakat pusztít el, a mediterrán régiókban pedig vadásznak rá. A haris érdekessége, hogy főleg sötétedéskor és éjjel hallatja jellegzetes recsegő hangját, mert ekkor a hang a hidegebb és sűrűbb levegőben messzebb terjed.

Az év fája

mezei szilAz év fáját 1996-ban választották meg először, abban az évben a madárcseresznye kapta meg a címet. A 2015-ös online szavazáson a mezei szilre, a fehér nyárra és a virágos kőrisre lehetett szavazni, és a legtöbb szavazat a mezei szilre (Ulmus minor) érkezett. 2016 fája magas termetű (30 méterre is megnőhet), boltozatos koronájú és a lombos erdőkben található. Kérgét bordák tagolják, levele tojásdad vagy hosszúkás. Sötétpiros virágai márciusban nyílnak, termései pedig májusra barnára érnek és lehullanak.

 

Az év hala

compó2

2010 óta bocsátják szavazásra az év hala címet, az első nyertes a nyúldomolykó volt. A Magyar Haltani Társaság tavaly októberben indította a közönségszavazást, amelyen a compó a selymes durbincsot és a márnát jelentősen megelőzve lett 2016 hala. A compó (Tinca tinca) az őshonos halfajok közé tartozik, a háta általában feketés, az oldala pedig olajzöld vagy óarany színű. Növényekkel gazdagon benőtt sekély tavakban és mocsarakban él. Húsa ízletes, ezért a horgászok körében igen kedvelt hal.

Az év rovara

tücsökA Magyar Természettudományi Múzeum blogján lehetett szavazni, hogy a kisasszony szitakötő, a nagy szarvasbogár és a mezei tücsök közül melyik kapja az év rovara címet. A mezei tücsök (Gryllus campestris) lett a nyertes, amely nagyjából 2 cm hosszú, robusztus termetű, fekete színű rovar. Ciripelése májustól nyár közepéig hallható, napközben és éjszaka is. Csak a hímek ciripelnek, mivel így csalogatják magukhoz nőstény fajtársaikat, a hímekkel szemben pedig védik a területüket. A napos és nyílt gyepes élőhelyet kedveli. Sok európai országban megritkult az állománya, amelynek elsősorban az élőhelyeinek eltűnése az oka, másrészt az intenzív mezőgazdasági művelés és vegyszerezés.

 

Az év gombája

gomba2016-ban a lilatönkű pereszke (Lepista personata) lett az év gombája. A faj jellegzetessége, hogy a tönkje lila színű, ezért nem téveszthető össze más gombákkal. Főként késő ősszel terem a nagyobb füves területeken, például legelőkön és gátoldalakon. Jellegzetes ízű és sokféleképpen elkészíthető gomba.

 

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület, Magyar Madártani és Természetvédelmi EgyesületIndex, Magyar Rovartani Társaság, Gombamánia, Terra Alapítvány, Wikipédia

Képek: vjm.hu, MME, Természetbolond, hotdog.hu, organikuskert.hu, tengerekesfolyokelovilaga.network.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]