Határon túl is jeleskedtek év végén az ELTE-BEAC játékosai

A XXVI. Erdélyi Labdarúgó Diákkupán együttesünknek nem sikerült a címvédés, azonban nagyon szépen helytállt a csapat. U-20-as csapatunk két győzelmet szerzett a korosztályos bajnokságban, és a férfi kosarasaink is hoztak két meccset az NB II.-ben. A VI. Alumni Kupán címvédés történt, az NSZK hódította el a trófeát, és idén is Bánk Levente lett ka torna gólkirálya.

Nemrégiben került megrendezésre a XXVI. Erdélyi Labdarúgó Diákkupa, amin sajnos nem sikerült a címvédés futsalosainknak. Csakúgy, mint tavaly, idén is két ELTE-s csapat, az ELTE-BEAC és a Lágymányosi Bajnokságban vitézkedő FC Schlossmühle indult el a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának székelyudvarhelyi állomásán. A városi sportcsarnokban megrendezett 20 csapatos bajnokságot az UFF és MISZSZ szervezte, az ELDK-k történetében először egy középiskolás csapatot is meghívva. Az előző kiírásban a csoportkörben bukdácsolt a csapat, aztán az egyre nehezebb meccseket bravúrral hozva a kupa történetének első magyarországi győztesei lettek a fiaink, ezzel szemben 2015-ben sajnos ez másképp történt. Árendás Tamásék az első három csoportmeccsen kevesebb gólt lőttek, mint a csoport utolsó fordulóján, ahol 3 gólt is vágott az ELTE-BEAC. A 3 döntetlen és az egy, egygólos győzelem elégnek bizonyult arra, hogy a csoportból a nyolcaddöntőbe jusson a csapatunk, ahol a tornán újonc High Class Soccer gárdájával mérkőztek meg, és 1-0-s sikerrel már a negyeddöntőben találta magát. A legjobb 8 között a F.R. Ady jelentette a végállomást a mieink számára, a nagyon magas színvonalat hozó meccs az utolsó percekben a kupagyőztes erdélyiek javára dőlt el. A folytatásra negyed évet kell várni, amikor is a BEAC Sportcsarnokába látogatók újabb esélyt kapnak arra, hogy kivívják a Tusványosi Fináléban való részvételüket.erdélyi kupa

(férfiak – XXVI. ELDK, D csoport) ELTE-BEAC – MaSapi 1-1)

(férfiak – XXVI. ELDK, D csoport) ELTE-BEAC – BarUnited 0-0)

(férfiak – XXVI. ELDK, D csoport) ELTE-BEAC – SixtyNine 1-0)

(férfiak – XXVI. ELDK, D csoport) ELTE-BEAC – Tiffosi2010 3-3)

(férfiak – XXVI. ELDK, nyolcaddöntő) ELTE-BEAC – High Class Soccer 1-0)

(férfiak – XXVI. ELDK, negyeddöntő) ELTE-BEAC – F.R. Ady 1-2)

Sajben Marcell által irányított U-20-as csapatunk is pályára lépett a korosztály legjobbjai ellen, együttesünk izgalmakban dús összecsapásokat vívva 2 győzelmet ért el 6 meccsen, azonban könnyen alakulhatott volna pozitívabban is, ha a meccseken nagyobb magabiztossággal használtuk volna ki a helyzeteinket.

(férfiak U20 – NB II., Közép-Kelet csoport) ELTE-BEAC – Covritas Futsal Team 2-3)

(férfiak U20 – NB II., Közép-Kelet csoport) ELTE-BEAC – FTC Futsal-Footgolf Kft. 4-3)

(férfiak U20 – NB II., Közép-Kelet csoport) ELTE-BEAC – Ferihegy Sportakadémia VE 4-5)

(férfiak U20 – NB II., Közép-Kelet csoport) ELTE-BEAC – Ferihegy Sportakadémia VE 2-3)

(férfiak U20 – NB II., Közép-Kelet csoport) ELTE-BEAC – FTC Futsal-Footgolf Kft. 4-6)

férfiak U20 – NB II., Közép-Kelet csoport) ELTE-BEAC – Energia SC Gyöngyös 6-4)

Idén hatodik alkalommal mérték össze a tudásukat a játékosok az Alumni kupán. Az ELTE Alumni Alapítvány, az ELTE Sportiroda és a BEAC által rendezett VI. Alumni kupán 8 csapat majdnem 70 játékosa küzdött meg egymással. A sportesemény célja, hogy összetartsák az ELTE volt hallgatóinak a közösségét, tökéletesen sikerült. A kupát csakúgy, mint tavaly az NSZK nyerte 100%-os teljesítménnyel, ezenfelül különdíjat kapott Dr. Csurgay András, aki a torna legjobb kapusa lett, míg a gólkirályi címet az NSZK-s Bánk Levente szerezte meg.

A VI. Alumni Kupa végeredménye:
1. NSZK
2. Eltendables
3. FC Laby
4. ElteCon AllStars
5. Berugosz FC
6. S. RATIO
7. Hajcsatok
8. Folk Boys

A női NB I.-es kosárlabda bajnokságban az együttesünk nem tudta megfogni a rutinosabb játékosokkal rendelkező Ceglédieket, így 50-65-re kikaptak hazai pályán. Az NB II.-es férfi csapatunk két győzelmet aratott a BLF Palota, és a Treff 07 SE ellen, sőt mi több, a nőknél a Budapest „A” csoportjában szereplő együttesünk is idegenben győzni tudott a BKG DSE-vel szemben. kosár

(nők – NB I.) ELTE-BEAC Újbuda – Ceglédi EKK 50-65 (19-21, 9-16, 8-10, 14-18)

(férfiak – NB II., Közép “A” csoport) ELTE-BEAC – BLF Palota 79-74 (28-18, 18-14, 14-14, 19-28)

(férfiak – NB II., Közép “A” csoport) TREFF 07 SE – ELTE-BEAC 62-71 (20-21, 17-18, 14-12, 11-20)

(nők – Budapest Bajnokság,”A” csoport) BKG DSE – ELTE-BEAC 48-57 (14-17, 10-11, 8-4, 16-25)

Amíg röplabdában az együttesünk fölényesen nyerve, 3 szettben legyőzte a Zrínyi SE csapatát, addig a vízilabdázóink alulmaradtak a Sportliget SE ellen a Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság rájátszásában.

(férfiak – Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – Zrínyi SE 3:0 (26-24, 25-21, 25-17)

(férfiak – Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság, rájátszás) ELTE-BEAC Vízilabda DSK – Sportliget SE 11-17 (2-3, 1-6, 3-6, 5-2)

A BEAC év végi képes összefoglalóját itt találjátok, érdemes végignézni, milyen sikereket szállítottak sportolóink.

Forrás: beac.hu

Kép forrás: beac.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]