Kiosztották a Nobel-békedíjat is

A tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett nyerte az idei Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken délben Oslóban a norvég Nobel-bizottság. A csoport december 10-én veheti át a 8 millió svéd koronával járó díjat.

Idén a várományosok között szerepelt Angela Merkel német kancellár, Ferenc pápa, Denis Mukwege kongói orvos (aki a fegyveres konfliktusban nemi erőszakot elszenvedő nők számára nyitott kórházat), a Novaja Gazeta című orosz újság, illetve az amerikai és az iráni külügyminiszter együtt, végül azonban mégis a tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett kapta a díjat.

A bizottság úgy indokolta a döntést, hogy a 2011-es tunéziai jázminos forradalom után megalakult csoport az ország plurális demokráciájának építéséért komoly erőfeszítéseket tett, működésükkel elősegítették a békés politikai folyamat kialakulását, illetve polgárháború megakadályozását.

A Nemzeti Párbeszéd Kvartett egy négy szervezetből álló csoport, amelyek a következőek: Tunéziai Általános Munkásszakszervezet; Tunéziai Ipari, Kereskedelmi és Kézműves Konföderáció; Tunéziai Emberi Jogi Liga; illetve a Tunéziai Ügyvédi Kamara. A Nobel-bizottság külön hangsúlyozta, hogy a szervezetek együtt, és nem külön-külön kapták az elismerést, mivel közösen voltak hajtóerői a békés demokratikus fejlődésnek Tunéziában.

Forrás: hvg.hu, eduline.hu

Kép forrása: origo.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]