Orosz szélhámosok, moksa rapperek, sütiző régészek

Kitett magáért az ELTE bölcsészkara a Kutatók Éjszakája alkalmából: szeptember 27-én változatos programokkal várták a kampuszra látogatókat.

Számítani lehetett rá, hogy a kar saját profilja miatt nem tud olyan látványos programokkal szolgálni, mint a TTK-n folyó izgalmas kémiai előadások, a PPK csoporthipnózisa vagy az IK robotbemutatója. Ennek ellenére sem csalódtunk a lehetőségek láttán: filmvetítések, nyelvleckék, izgalmas ismeretterjesztő előadások, népviseleti bemutatók, játékok és ételkóstolók várták a kíváncsi kutatókat.

Igazán hangulatossá tették a díszes mécsesek az I épület bejáratát, amiket lelkes finnugristák helyeztek el vendégcsalogató gyanánt. Jó ötlet volt a Finnugor Tanszék részéről a gesztus, látogatókban nem volt hiány. A rendezvény a „Finnugor Világ – Diákszemmel” című kiállítás megnyitójával indult, mely az elmúlt évek IFUSCO-in (Nemzetközi Finnugor Diákkonferencia) résztvevő hallgatók fotóit tartalmazza. A legnépszerűbb program idén is a finnugor konyha volt: a gasztronómiai kísérletektől nem visszariadó vendégek kóstolót kaptak a finn, a mordvin és az udmurt konyha hagyományos ételeiből. Az irodalmi teaházban kortárs észt versekkel, Sofi Oksanen finn szerző egy regényével és a finn néptánc rejtelmeivel lehetett megismekedni. Az ismeretterjesztő előadások témáit sokszínűség jellemzi: a moksa rap zene mellett az udmurt graffitiről és a középkori tallinni életmódról is beszéltek az előadók. A bátrabbak a rövid nyelvórákra is beülhettek, ahol a tanszék tanárai tanították meg a finn, észt, erza és a moksa nyelvek alapjait, valamint a finnugor alapnyelv is bemutatásra került.

A Régészettudományi Intézet a fiatalabb generációkat is igyekezett megszólítani: kinti régészeti játékokkal készültek a gyerekek és a játékra kapható felnőttek számára. Nem csak a régészek munkájába láthattak bele szórakoztató módon, hanem különböző régészeti leleteket készíthettek süteményből.

Bekukkantottunk a Belső-ázsiai Tanszékre is, ahol a Mongóliához kapcsolódó előadásokon kívül mongol nyelvórán, népdaltanuláson vagy akár népviseleti bemutatón is részt lehetett venni.

A Történeti Ruszisztikai Tanszéken este 6-kor nyitották meg az ismert magyar karikaturista, Marabu kiállítását, mely a „Karika-túra a történelem kelet-európai útvesztőiben” címet viseli. Az Oroszország iránt érdeklődők megkóstolhatták a kvaszt, az erjesztett orosz nemzeti italt. A folyosón szamovár, népviseletbe öltöztetett babák, szovjet egyenruha és tipikusan orosz csokoládés dobozok fokozták a szláv hangulatot. Külön szekciót alkotott a programban az oroszországi szélhámosságokat feldolgozó előadássorozat.

A Néprajzi Intézet a korábbi néprajzi gyűjtéseiken készült fotókból állított össze kiállítást, ahol a hagyományos falusi élet mindennapjait láttuk viszont a képeken. Ezenkívül filmvetítéssel és könyvkiállítással is készültek a rendezvényre, valamint néprajzi tematikájú előadásokkal.

A Kelet-Európa Története Tanszéken „Kell-e nekünk Közép-Európa?” címmel folyt kerekasztal beszélgetés, majd filmesttel folytatódott a program.

A kampuszt végigjárva egyértelműen látszott, hogy az előző évekhez képest jóval kevesebben jöttek el a bölcsészkarra. Legnépszerűbbek a régészeti programok voltak, úgy tűnik, idén ez jelentette a fő látványosságot a kari Kutatók Éjszakáján.

Fotó:  Dőry Szép Ágnes

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]