Ismét született magyar érem a fedett atlétikai Európa-bajnokságon

Újabb világesemény zajlott le zárt kapuk mögött. Toruń városa rendezte meg idén a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságot, ahol 21 fő képviselte hazánkat.

A lengyel pályát sokan ismerik, ugyanis a World Athletics Indoor Tour Gold egyik állomásaként számos atléta kap meghívást az ott zajló nemzetközi versenyre. A lengyel sportolók, köztük a 400 méteren világbajnoki dobogós Justyna Święty számára nagy öröm volt, ha nem is hazai közönség előtt, de hazai körülmények között érmet szerezni. Senki sem lehetett elégedetlen a teljesítményével, hiszen egy sportoló számára már az is hatalmas dolog, ha saját országát képviselheti.

Volt pár hiányzója a magyar csapatnak, ugyanis a koronavírus utolérte két versenyzőnket: Bartha-Kéri Biankát és a gárda legfiatalabb tagját, Varga Grétát. Előbbi 800 méteren futotta meg a szintidőt, utóbbi a tavalyi évben robbant be igazán, hiszen fedett és szabadtéren is megdöntötte 1500 és 3000 méteren az ifjúsági, illetve a junior országos csúcsot, és magyar bajnoki ezüstérmesnek mondhatja magát.

A 17 éves Gréta nagyszerű eredményeket ért el az idei fedett pályán.

következőképpen bonyolították le a különböző versenyszámokat: ügyességi számok esetében a selejtezőkből a legjobb 8 kvalifikálta magát a döntőbe, futószámok esetén (800 méterig bezáróan) három kört kellett menni: selejtezőből elődöntőbe, majd onnan 60 m esetén 8, 200 m, 400 m és 800 m esetén 6 versenyző menetelt tovább a döntőbe. A 800 méternél hosszabb távokon a selejtezőben kellett kiharcolni a továbbjutást a fináléba. 

A magyarok kihozták magukból a legtöbbet, hiszen a 21 indulónkból 6-an továbbjutottak a selejtezőkből, 4-en pedig döntősök voltak. Többpróbázós versenyzőinkre később térünk ki.

Jankovics Dániel révén 1990 óta ismét szerepelt magyar, bármilyen világversenyt nézve, a férfi magasugrás döntőjében. Az MTK versenyzője a 8. helyen zárta a versenyt. A szám két évvel ezelőtti győztese, az olasz Gianmarco Tamberi nem tudta megvédeni címét, ugyanis a győzelemhez szükséges 237 cm-t nem tudta elsőre átugrani, így a belarusz Maksim Nedasekau nyakába került az aranyérem.

Tamberi híres, félig leborotvált arcszőrzete.

Világbajnoki bronzérmes gátfutónk, Baji Balázs 10. helyen fejezte be az Európa-bajnokságot, viszont nagyon örült annak, hogy egy ilyen népes csapat tagjaként, kisebb kihagyás után, újra magára ölthette a válogatott felszerelést, és egy idei legjobb idővel (7,70 s) juthatott be a második körbe

A 60 méteres női gátfutás döntőjében is érdekeltek voltunk Kozák Luca révén, aki az elődöntőben mindössze 1 századra maradt el az általa két évvel ezelőtt beállított országos csúcstól. A szám holland címvédője, Nadine Visser magabiztos, 7,77-es, világranglista-vezető idővel ért be első helyen a célba. Luca 8,01-gyel, nyolcadikként zárta az Európa-bajnokságot.

Külön öröm volt látni, hogy 60 méteren is volt továbbjutónk Boros Bence személyében, aki magabiztos, 6,67-es idővel ért be futammásodikként az első körben. Sajnos utána az elődöntőben elért, 6,69-es eredmény nem volt elég a döntőhöz.

Férfi 1500 méteren 3 magyarnak is szurkolhattunk, közülük Szögi István, aki egyébként pár héttel ezelőtt megdöntött egy 36 éve fennálló országos csúcsot, idővel jutott be a fináléba. Az SVSE futója a 8. helyen zárta a toruni viadalt. Az aranyérmet a szám egyeduralkodója, Jakob Ingebrigtsen szerezte meg, egy kizárást, majd egy óvást követően. A 20 éves norvég rajthoz állt később 3000 méteren is, ahol egyéni csúccsal első helyen ért be.

A korábbi Universiade-ezüstérmes, Wagner-Gyürkés Viktória nem maradt el olyan sokkal az általa tartott országos csúcsától, ugyanis két kizárás után futamharmadikként jutott tovább a női 3000 méteres futás döntőjébe, ahol tizedikként ért célba. Előtte majdnem mindenki egyéni csúcsot ért el.

A végére hagytuk az ötpróbát, ugyanis erről bővebben szeretnénk beszélni. Olimpiai bajnoki bronzérmes súlylökőnk, Márton Anita távollétében is került magyar nyakába érem a kontinensviadalon.

A két boldog többpróbásunk, Xéni (balra) és Rita (jobbra).

Krizsán Xénia egyéni csúccsal, 4644 ponttal bronzérmet szerzett. Öt számból egyet megnyert (800m), háromban egyéni legjobbat ért el (60 m gát, súlylökés, 800 m).  Másik magyarunk, a DVTK atlétája, Nemes Rita hosszas kihagyás után, pár éve tért vissza az atlétikához. Szabó Dezső tanítványa 3 egyénit hozott össze, és élete első felnőtt világversenyén 6. helyezett lett.

Az ötpróba legutóbbi győztese, a brit Katarina Johnson-Thompson sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a bajnokságot, így 2017 után ismét az olimpiai bajnok, Nafissatou Thiam nyakába került az arany. Thiam az öt számból hármat behúzott, kettőt egyéni rekorddal, illetve a 4904 pontos eredménye egyben országos csúcs is.

Ez volt sorozatban a 4. olyan fedett Európa-bajnokság, ahol magyar érem született.

Képek forrása: torun2021.pl, GettyImages, Penovác Károly/Napló, MTI/Sávoly Boglárka, WA, AFP/Sergei Gapon

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]