Kétarcú csapat – A magyar válogatott első két Eb-selejtezője

Sor került a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőinek első két fordulójára, ahol a magyar válogatott is érdekelt volt mindkét körben. A csapat Szlovákia ellen idegenben 2–0-s vereséget szenvedett, majd a következő meccsen hazai pályán óriási meglepetésre 2–1-re legyőzte a világbajnoki ezüstérmes Horvátországot. Két nagyon különböző meccsen van túl tehát a nemzeti tizenegy, nézzük meg részletesebben, hogyan teljesítettek a két mérkőzésen.

Csütörtökön Nagyszombatban csapott össze a válogatott a szlovákok legjobbjaival. A mérkőzés előtt a szlovákok számítottak valamelyest esélyesebbnek, egyrészt a hazai pálya miatt, másrészt összességében több magasabban kvalifikált játékosuk van, mint a magyar válogatottnak, azonban a különbség nem nevezhető óriásinak, így lehetett reménykedni egy kedvező eredményben.

Az első félidőben a csapatok nem diktáltak túlzottan nagy iramot, a játék alapvetően kiegyenlített volt, ziccereket nem alakított ki egyik fél sem, inkább a távoli próbálkozások voltak jellemzőek mind a két csapatnál, a szlovákok némileg többet veszélyeztettek. Az első játékrész végén aztán a hazaiak egy jobbszélről belőtt labda után megszerezték a vezetést az üresen hagyott Duda révén. Bosszantó gól volt ez, a magyar válogatott ugyanis ezekben a percekben kezdett el jobban játszani, de még szomorúbbak lehettünk amiatt, hogy ez egy elkerülhető gól volt, ugyanis a védelem mintha teljesen leállt volna, nem támadták s nem is fogták az ellenfél játékosait, úgy tűnt, hogy nem minden játékos számára világos, hogy mi a feladatuk, így egygólos hátrányban vonultunk szünetre.

szloma

A második félidőben a magyarok igyekeztek nagyobb iramot diktálni, ami sajnos nem mindig jött össze, a szlovákok ugyanis láthatóan jól felkészültek a mieinkből, így okos taktikával kontrollálni tudták a meccset. A szövetségi kapitány, Marco Rossi pályára küldte Dzsudzsák Balázst, aki valamelyest lendületet vitt a csapat játékába, de a próbálkozások mind veszélytelenek maradtak. A szlovákok azonban képesek voltak ziccert kialakítani, de szerencsére ezt megúszta a csapat, majd Willi Orbán előtt adódott ígéretes lehetőség, de nem sikerült gólra váltani. A mérkőzés végén azonban a szlovák válogatott Rusnák rövid sarokra tartó lövéséből megszerezte a második gólt, lezárva ezzel a mérkőzést.

A mérkőzés összességében kiegyenlített játékot hozott, egy döntetlen szagú meccsel, azonban tekintve, hogy a szlovák csapat kihasználta a lehetőségeit, és a taktikájukat egyértelműen jobban alkalmazták, mint a magyarok, így megérdemelten tartották otthon a 3 pontot. A találkozó után nagy volt a keserűség, sokan kritizálták – jogosan – a csapat játékát, közöttük a mérkőzésen a csapatkapitányi karszalagot viselő Szalai Ádám is, akinek a nyilatkozata nagy port kavart, amikor a csapat védekezését és taktikai éretlenségét hangsúlyozta. Nem lehet vitatni azonban, hogy a támadó megállapításai teljesen jogosak voltak, annak tükrében pláne, hogy Szlovákia válogatottja – a legnagyobb tisztelettel – nem egy verhetetlen alakulat. Ki kell azonban emelni a magyarok szurkolótáborát, akik elképesztő hangulatot varázsoltak Nagyszombatban, a meccs jó részében elnyomva a szlovák szurkolók hangját, valósággal hazai hangulatot teremtve a City Arénában.

1200szalai_fb

Vasárnap este a válogatott a Groupama Arénában fogadta a világklasszis játékosokkal felálló, világbajnoki ezüstérmes Horvátországot, az E-csoport abszolút esélyesét. Nagy volt az aggodalom, kevesen számítottak arra, hogy a válogatott sikert érhet el a horvátok ellen, a legmerészebb szurkolók is legfeljebb a döntetlenben reménykedtek, a szlovákiai mérkőzés után pedig az elvárások a minimumra csökkentek. A hangulatra ismét nem lehetett panasz, csaknem telt ház volt, a szurkolók hihetetlen hangulatot varázsoltak, hasonlóan a 2016-os Eb-mérkőzésekhez.

A válogatott meglepően jól kezdte a mérkőzést, nagyobb iramot diktált már az első percekben, mint a szlovákok ellen bármikor. A játékosokon érezhető volt a motiváció, ahogyan odacsúsztak és harcoltak a labdákért, megmutatta, hogy ezúttal a közönség egy teljesen más csapatot láthat, mint az előző fordulóban. Rossi több helyen is változtatott a kezdő csapaton, bekerült Dzsudzsák Balázs és a fiatal Szoboszlai Dominik is. A motiváltságon túl látható volt, hogy a csapat sokkal szervezettebben játszik, mint tette azt az előző mérkőzésen. A vezetést azonban Horvátország szerezte meg, egy jobbról belőtt labda után, hasonlóképp, ahogy a nagyszombati találkozón Szlovákia, ezúttal a balszerencse is sújtotta a magyarokat, ugyanis a labdát némi szerencsével sikerült az üresen hagyott Rebichez juttatni, védőink lest intettek, azonban a földön maradt Nagy Ádám előrébb tartózkodott, mint a horvát támadó, aki így szabályos góllal juttatta előnyhöz csapatát.

A korai horvát vezetés ellenére azonban a magyar válogatott nem omlott össze, és folytatta azt a játékot, amit a meccs eleje óta produkált, nem csökkentve az iramot sem. Több támadást is vezettek a játékosok, helyzeteket ugyan nem sikerült kialakítani, de többször is veszélyeztettek. A 34. percben azonban a 100. válogatott meccsét játszó Dzsudzsák Balázs egy zseniális labdával ugratta ki Szalai Ádámot, aki kiszorított szögből megszerezte az egyenlítő gólt. Óriási volt az öröm a stadionban, megérdemelten egalizált a csapat. Az első játékrészben a magyar csapat teljesen egyenrangú ellenfele volt a horvátoknak, kiegyenlített félidő volt, a mieink többször átmenetileg még mezőnyfölényt is ki tudtak alakítani, így mindenki elégedett lehetett a szünetben.

1553454681-3GIk23wEh_md

A második félidőben Horvátország magához ragadta a kezdeményezést, és jóformán az egész játékrész alatt mezőnyfölényben játszott, egyes periódusokban a magyar válogatott nehezen lépte át a felezővonalat, azonban remekül állták a sarat, rendkívül szervezetten játszottak, minden labdára odaértek, sok párharcot nyertek, a védők pedig elképesztő teljesítményt nyújtottak, Horvátországnak nem sikerült helyzeteket kialakítania még úgy sem, hogy ekkora nyomás alatt tartották a hazaiakat. A széleken, főképp Varga Roland oldalán próbálkozott a válogatott kontrákkal, melyeket hamar levédekeztek a horvátok. A 76. percben aztán jött a csoda, Dzsudzsák szöglete után Pátkai próbált fejelni, a labda először megakadt egy horvát védőn, majd a magyar középpályás egy gyönyörű mozdulattal, külsővel tette a kapuba a játékszert, így a hazaiaknak óriási meglepetésre sikerült megszereznie a vezetést, a Groupama Aréna pedig szinte felrobbant az eufóriától. Érett a meglepetés, olyannyira, hogy pár perccel később, majdnem a harmadik gólt is megszerezték fiaink, Kalmár helyzete után a labdát már sokan bent látták, majd utána is nehezen szabadult fel a horvát kapu, de végül nem érett góllá az akció. A vendégcsapat az utolsó percekre nagyobb iramra váltott, nagyon mentek az egyenlítő gólért, ám a magyarok igazi csapatként minden támadást jól levédekeztek, mezőnyben pedig továbbra is méltó ellenfelei voltak a Vb-ezüstérmesnek, a hármas sípszó után pedig ünnepelt az egész stadion és az egész ország is a televíziók előtt.

gyh

A magyar válogatott a 2016-os Eb óta nem játszott ilyen jól és szervezetten, tény, hogy a horvátok nem életük játékát nyújtották, de az is látszott, hogy nem vették félvállról a találkozót. A győzelmet természetesen helyén kell kezelni, óriási lendületet adhat a csapatnak, amiből sokat lehet tanulni, úgy ahogy a Szlovákia elleni vereségből is, melyből sikeresen levonták a következtetéseket.

Az E-jelű selejtezőcsoportban az öt csapat közül 4 is – Magyarország, Horvátország, Szlovákia és Wales –  3 ponttal áll, miután északi szomszédaink 1–0-ra kikaptak a walesiektől, akiknek ez volt az első mérkőzésük a sorozatban. Az utolsó helyet pont nélkül Azerbajdzsán válogatottja foglalja el. A horvátok elleni győzelem tehát ebből a szempontból is fontos volt, hiszen így a válogatottunk továbbjutási esélyei nem csökkentek az első fordulók után. Kérdés, hogy a csapat melyik arcát mutatja a későbbiekben. A taktikailag kevésbé fegyelmezett, sokszor görcsös Szlovákia ellenit, vagy a szervezett és nagyon motivált Horvátország ellenit. Az összképet tekintve nem reménytelen a továbbjutás, a csoport is kiegyenlítettnek tűnik, azonban a java még csak most jön, és a meglepetésszerű győzelem ellenére továbbra sem mi számítunk esélyesnek. Nagy kérdés, hogy tovább tudja-e vinni és tartósítani a válogatott azt a felfogást, amellyel vasárnap pályára lépett. Ha ez sikerül, minden esély megvan egy sikeres Eb-kvalifikációra, de ha nem is jutnának tovább, ennek a teljesítménynek a tartósításával is büszkék lehetnénk rájuk.

Képek forrása: MTI; nemzetisport.hu; kisalfold.hu; infostart.hu; debreceninap.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]