José Mourinho utolsó dobása?

Amikor José Mourinho 2004-ben elhagyta a vezényletével BL-t nyerő FC Porto-t, több helyen is tárt karokkal várták volna őt. Ilyen csapat volt többek között az Inter, a Chelsea és a Liverpool is. Kérdés, hogy a manchesteri meló után kellene-e ő még valahová?

Amikor a Special One elhagyta az Intert 2010-ben, azért tette, hogy leülhessen a Real Madrid kispadjára. Mikor a Királyiakat hagyta maga mögött, akkor régebbi sikerei színhelyére igyekezett, a Chelsea-hez, mivel korábban szavát adta, hogy egyszer még visszatér oda.

A lényeg, hogy Mourinho, miután a Portoval berobbant, kapós menedzser lett. De mi történik akkor, ha kiebrudalják Manchester vörös feléről? Hová vezet onnan még az ő útja? Annak ellenére, hogy még csak ötvenöt esztendős, nehéz elképzelni, hogy lenne még olyan nagy csapat, ami szívesen látná őt a vezetőedzői székben, különösen Angliában. A legtöbb esélye talán még egy olaszországi visszatérésnek lenne, de a helyek ott is szűkösek. Hiába volt sikeres az Interrel, az is egy konfliktusokkal terhelt időszak volt. A Juventus, Allegri irányítása mellett, hosszú évek óta egyeduralkodó. A Napoli pedig (miután a Chelsea leigazolta korábbi edzőjüket, Maurizio Sarrit) idén bízta meg Carlo Ancelottit. José erőssége mindig is az volt, hogy „különc” csapatokat vezetett sikerre. Így volt ez a Portoval (akik hatalmas meglepetésre söpörték be a Bajnokok Ligáját), a Chelsea-vel, ami akkoriban lett Abramovich játékszere, aki Mourinhoval alkotta meg a sikercsapat gerincét. A szekér egyértelműen a madridi munkássága alatt kezdett el döcögni, ahol nem sikerült elhódítani a hőn áhított 10. BL-serleget, és több esetben futott bele a késbe a Barca ellen is.

A Vörös Ördögöknél azonban (mint ahogyan a Realnál is) más a helyzet. Ezek olyan csapatok, ahol nem bravúr egy jó szezon, hanem minimum elvárás. Ezeknél a gárdáknál nem az a feladat, hogy történelmet írjanak, hanem hogy a közelmúlt sikereit újra elérjék. Amennyiben nem tud rövid távon egy ilyen csapatnál is sikert elérni, úgy nagy valószínűséggel az ő csillaga leáldozott. Mourinho egyre izoláltabbnak tűnik, kiváltképpen mióta régi harcostársa, Rui Faria is elhagyta őt (már a Portonál is együtt dolgoztak).

Legutóbb a hétvégén égette meg magát Londonban a Westham United ellenében. A középmezőnybe tartozó csapat szép gólokat lőtt, tulajdonképpen esélyt sem engedve a Unitednek, 3:1-re győzött. Ez azért is volt különösen fájó a Vörös Ördögök csapatának, mert abban bíztak, hogy a múltheti Derby elleni fiaskót (amikor is egy másodosztályú csapat ejtette ki őket a Carabao-kupából) majd Pellegrini csapata ellen sikerül kijavítani. De nem így lett. A hétvégi meccs után José megint nem magában látta a hibát, sokkal inkább játékosaiban és természetesen a játékvezetőkben. A csapat körül egyébként is nagy feszültség van. Pogbát megfosztotta a menedzser a csapatkapitány-helyettességtől, illetve egy sajtónyilvános edzés közben látványosan számonkérte instagramozási szokásai miatt. Így nem is meglepő, hogy legutóbb, amikor az újságírók a francia szupersztárt kérdezték véleményéről, csak annyit válaszolt: „Azt akarjátok, hogy kinyírjanak?”. Ezzel is utalt arra, hogy elég egy rossz félmondat, és a sajtó, mint a hiéna, cincálni kezdi a csapaton belüli erőviszonyokat.

Kritikus hét előtt áll így a szebb napokat is megélt Manchester. A Bajnokok Ligájában a Valencia lesz az ellenfelük, míg a Premier League-ben a Newcastle vár rájuk. A Szarkák idei szezonja elég ramaty, ám a kispadon Mourinho egyik ősi riválisa, Rafa Benitez foglal helyet, így biztosra ott sem mehetnek. Érdekesség, hogy a portugál edzővel nemrég hosszabbított szerződést a klub vezetése, ami 2020-ig kötné őt. Egyes értesülések szerint, ha azelőtt menesztenék, 15.000.000 font ütné a markát. Sokak ebben az összegben látják annak okát, hogy még mindig a Speciel One van az edzői székben.

Jose-Mourinho

Mindezek ellenére a helyzet nem annyira súlyos a csapat háza táján, mint ahogyan azt sokan lefestik. Természetesen vannak strukturális problémák (ilyen például, hogy nincsen futball igazgató/DOF), de anyagilag stabil lábakon állnak. Ők rendelkeznek a legmagasabb fizetési kiadással a ligában (ami nem kis szó Angliában), és az igazolások is jönnek, még ha idén saját magukhoz képest kissé elmaradva is. Ne feledjük, hogy a világ egyik legjobb kapusát tudhatja magáénak a csapat, David De Gea személyében. A belső védő páros, Eric Bailly és Victor Lindelof is a portugál kérésére került Manchesterbe, csakúgy mint Nemanja Matić. A középpályán a friss világbajnok, minden idők legdrágább igazolása, Paul Pogba játszik. Elől pedig Alexis Sanchez (akit a Manchester City elől halásztak el) és Romelu Lukaku, aki minden idők legtöbb gólt szerzett belga játékosa. A névsor igen veretes. Erre szokták mondani, hogy papíron jól néz ki.

A feladat tehát adott a Special One-nak. Ha szeretne még igazán nagy csapatnál állást kapni, és nemcsak a Távol-Keleten, akkor ebből az igen megfelelő keretből kellene kihoznia a jó teljesítményt.

Forrás: Telegraph

Képek:
SkySports
Premier League

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]