Igazságos döntetlen a rangadón

December 5-én, hétfőn hazai pályán fogadta az ELTE-BEAC az Airnergy FC csapatát a Bogdánfy úti sporttelepen. A vendég alakulat a második helyen várta a találkozót és az utolsó 4 meccsét magabiztosan nyerte, de az ELTE-BEAC csapata is nagyon jól hangolt erre a mérkőzésre, mert egy héttel korábban a listavezetőt sikerült legyűrnie 5-3-ra szintén ebben a csarnokban.

Már az első percben vezetést szerezhetett volna a hazai együttes, de Szini László 8 méterről eleresztett lövése egy kicsit elkerülte a kaput. A következő támadást követően majdnem az ellenfél szerzett vezetést, de Kocsi Henrik próbálkozása nem ért célba. Nem kellett sokat várni az első gólra, ugyanis Mudra Ákos a Szini Lászlótól kapott tökéletes passzt az üres kapuba pofozta (1-0). A vendégek nem tétlenkedtek sokáig és majdnem egyenlítettek, azonban Gabura Alexander 1v1-es szituációban a kapussal szemben rosszul találta el a labdát, így maradt az 1-0-ás állás a hazai szurkolók nagy megkönnyebbülésére. Árendás Tamás a 4. percben elhalászott egy labdát a középpályán, amivel a kapura tört, de Iváncsik Norbert a vendégek kapusa ezúttal hárítani tudott. A mérkőzést az ELTE-BEAC uralta, ez érződött a kispadnál is, mert Gabura Gyula, az AIRNERGY FC vezetőedzője folyamatosan reklamált, ezért szóban a játékvezető figyelmeztette is.

Kocsi Henrik egy szép egyéni akciót követően tíz méterre a gólvonaltól találta magát, ahonnan spiccel a kapu irányába lőtte a labdát, de Kinde Gergely szögletre tolta a próbálkozását. Kemény volt meccs és a vezetőedzők sem maradnak ki a párharcból, ők a kispad mellett kóstolgatták egymást. A 12. percben az ELTE-BEAC ellen már 5 szabálytalanságot fújtak a játékvezetők, nagyon vigyáznia kellett ezt követően a hazai együttesnek, mert még egy fault kisbüntetőt ért volna az ellenfélnek. A következő percekben a vendégek helyezték nyomás alá a hazai kaput, aminek az eredménye a 15. percben NAZ_6814-1920x1272meg is lett, egy szélről berúgott labdát pofozott a kapuba a 15-ös mezben játszó Dévényi Dániel (1-1). Egy perccel később akár fordíthatott is volna Gabura együttese, mert büntetőhöz jutott a csapata egy elkésett belépőt követően,de Brganunc Arman gyenge, lapos lövését könnyűszerrel tolta oldalra Kinde Gergely. Még szinte ki se hozta a labdát az ELTE-BEAC alakulata, máris újabb büntetőt ítéltek ellenük a bírók, azonban ezt sem sikerült értékesíteni, ezúttal Kocsi Henrik durrantott jóval a kapu fölé, így maradt az 1-1. Az első félidőben akadt még néhány helyzet, azonban gólt egyik csapatnak sem sikerült szereznie, így 1-1-el vonultak szünetre a játékosok.

A második félidőt az Airnergy csapata kezdte aktívabban, a 23. percben Gabura Alexander révén előnyhöz is jutott, miután egy nagyon jó szögből elvégzett szabadrúgást gólra váltott (1-2). Az 5. percben majdnem 1-3 lett az eredmény, de Kocsi János és Kinde Gergely párharcából az utóbbi jött ki győztesen, egy fantasztikus bravúrt bemutatva szögletre tolta a labdát. Egy perccel később Jung Martinnak köszönhetően maradt 1-2 az állás, mert a kapu torkában mentett egy óriásit. Az első 10 perc a második félidőben egyértelműen a vendégcsapaté volt, de hátra volt még egyszer annyi, vagy talán még egy kicsivel több is, ugyanis a számítógépet kezelő asszisztens nem mindig volt a helyzet magaslatán és sokszor nem állította meg az időmérő órát olyan helyzetben, amikor erre szükség lett volna.

Az utolsó 10 percben az ELTE-BEAC fölénye mutatkozott a pályán, több sikertelen próbálkozás után a 34. percben Mudra Ákos eresztett meg egy lövést a rövid sarok felé és a vendégek kapusa csak beleérni tud a labdába, ami a kapufáról a gólvonalon túlra jutott (2-2). Ezt követően is tovább nyomott a hazai együttes, és pár másodperccel a vége előtt majdnem a győztes gólt is sikerült megszereznie, azonban Szini László lövése a keresztlécről sajnos kifele pattant, így maradt 2-2, ami egyben a végeredményt is jelentette.

A mérkőzés pörgős volt és pikáns, a játékosok mindent megtettek a győzelemért, de végül egyik csapat sem vihette haza a három pontot.

ELTE–BEAC – AIRNERGY FC, 2-2 (1-1)
Budapest, Bogdánfy úti sporttelep. Vezette: Tamási Patrik, Akó Tamás, Gaál Bence Kristóf
BEAC: Kinde Gergely, Rácz Roland, Árendás Tamás, Szini László, Mudra Ákos Cserék: Gallatz Kristóf, Soltész Levente, Dobos Dávid, Jung Martin, Szabó Dávid, Bereczky Máté, Béni Zoltán, Kovácsfi Barna, Máthé Márk Vezetőedző: Somogyi Gábor
AIRNERGY FC: Iváncsik Norbert, Nagy Roland, Kocsi Henrik, Brganunc Arman, Gecse Milán Cserék: Jurassa Zsolt, Kocsi János, Szabó Marcell, Gabura Alexander, Szabó Ádám, Dévényi Dániel Vezetőedző: Gabura Gyula

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]