Nagyarányú győzelemmel jutott a legjobb 8 közé az ELTE-BEAC U23-as csapata

Alig 24 órával a Baja ellen megvívott amatőr bajnoki után újra a parketten volt U23-as csapatunk. Az előző naphoz képest két helyen is változás történt a csapatnál: Király Lili helyett ezúttal Tarnai Klára melegített, míg a kispadon Szabari János helyettesítette hivatalos elfoglaltság miatt távol lévő vezetőedzőnket, Balogh Juditot.

A lányokon azonban sem a szokatlan felállás, sem az előző napi bajnoki nem látszott, az első félidő végére (55-19) el is döntötték a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ellen vívott csata sorsát. A játékpercek szépen eloszlottak, gyakorlatilag mindenkinek egy félideji játék jutott. A vezér az egy nappal korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is Lelik Réka volt (28/12 pont, 8 szerzett labda, 45 IBM), de Kocsis Fanni (12/6), Suppán Anna (12) és György Timi (11) neve mellett is kétszámjegyű pont állt a lefújás pillanatában.

A lányok így magabiztosan jutottak tovább a Hepp Kupában és várhatják a következő ellenfelet a négy közé jutásért.

ELTE-BEAC Újbuda – Nemzeti Közszolgálati Egyetem 97-38 (24-11, 31-8, 17-8, 25-11)

ELTE-BEAC Újbuda: Lelik 28/12, Boros 8, Kocsis 12, Gocsman 5, Barnai 5.

Cs.: György 11, László 8, Suppán 12, Karagits 8, Tarnai.

forrás: beac.hu/kosárlabda

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]