Magyar éremesélyek a riói olimpián

A következőkben azon sportágakat vesszük sorra, ahol sportolóink – dicsőséges (sport)nemzeti hagyományainkat követve – valamely csillogó érem megszerzésének valós esélyével indulnak a XXXI. nyári olimpiai játékokon. A négyévenként megrendezésre kerülő esemény idén több mint 60 ország mintegy 10.500 olimpikonja részvételével zajlik majd a brazíliai Rio de Janeiró-ban, 2016. augusztus 5. és 21. között. A 2012-es londoni olimpián a magyar sportolók igencsak kitettek magukért – további sok szép teljesítmény mellett 8 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel szerezték meg az összesített éremtáblázat 9. helyét –, de az elmúlt négy év munkáját és a különböző világversenyeken elért biztató eredményeket figyelembe véve talán nem lenne óriási meglepetés, ha még ezen is túltennének. Néhány sportágban ugyan még zajlik az olimpiai kvalifikáció, és több esetben csak júniusan dől el, hogy kik indulhatnak a különböző számokban, de addig is nézzünk utána, milyenek a kilátások.

Kitekintésünket olimpiai küldöttségünk legtöbb résztvevőt felvonultató és egyben talán a legtöbb éremre esélyes sportágával kezdjük, az úszással. Sok víz lefolyt a Dunán az első magyar olimpiai aranyérem megszületése, 1896. április 11. óta, amikor is Hajós Alfréd Athénban előbb megnyerte a 100 méteres gyorsúszás versenyszámát, majd egy órával később az 1200 méteres gyorsúszásban sem talált legyőzőre a Pireuszi-öböl 12 °C-os vizében. Úszóink később is sokszor öregbítették országunk hírnevét, nem véletlen, hogy aranyérmek tekintetében a vívás után az úszás a második legeredményesebb magyar sportág az újkori olimpiák eddig íródott történetében. Kitörölhetetlen emlékekért nem is kell olyan sokat visszamenni az időben, gondoljunk csak Szabó József, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Rózsa Norbert, Czene Attila vagy Kovács Ágnes közelmúltbeli felejthetetlen sikereire, és előjelek alapján azonban joggal bízhatunk benne, hogy hamarosan a méltán híres elődök is büszkék lehetnek utódaikra. Vagy elevenítsük fel Gyurta Dániel és Risztov Éva négy évvel ezelőtti győzelmét, akik nemcsak reménykednek benne, hogy mindez megismételhető, de nagyon keményen meg is dolgoznak érte. Mint ahogy a többiek is: az időközben edzőt váltó, és azóta második fénykorát élő, az oly régóta áhított aranyérem megszerzésének gőzerővel újra nekiveselkedő Cseh László; az első (második, harmadik…?) olimpiai aranyérmére hajtó, ötszörös világbajnok gyors- és vegyesúszónk, Hosszú Katinka, aki sokakat megdöbbentő eredményességével és erejével évek óta sokkolja a világot; valamint Verrasztó Dávid, és egyetemünk hallgatója, az immáron ötszörös Európa-bajnok Kapás Boglárka. Még folytathatnánk a sort, de a lényeg: minden úszónk, aki az olimpiára kvalifikálta magát, esélyes lehet az éremszerzésre.kapas_boglarka_berlin_bronz

Most pedig beszéljünk a kajak-kenusok esélyeiről, ahol szintén van keresnivalónk, akár a nők, akár a férfiak esetében, úgy egyéniben, ahogy csapatban is, hiszen a négyévenként megrendezésre kerülő seregszemle utolsó napjaiban mindig megörvendeztetnek bennünket valamivel. A milánói VB tapasztalatai alapján férfi kajaknégyesünk és 200 méteres párosunk is lehet befutó, de ahol eljutunk a döntőig, bármelyik számban jók lehetünk egy éremre. A nőknél legvérmesebb reményeink szerint a négy olimpiai számban több magyar győzelem is születhet, akár a Szabó Gabriella, Kozák Danuta páros, vagy a négyes révén, nem is beszélve a kirobbanó erőben lévő Kozák Danuta vagy a nagy tervekkel visszatérő Csipes Tamara egyesbeli esélyeiről.

Mivel az újkori olimpiák eredményességét tekintve a vívás kis hazánk zászlóvivője, annak ellenére komolyak az elvárások a különböző fegyvernemekben, hogy tudjuk, ez az a sportág, ahol a mentális felkészülés, a pillanatnyi idegállapot – és persze a sorsolás – talán a leginkább befolyásolják az eredményeket. A londoni négy hellyel szemben tíz magyar vívta ki a riói részvételt: egyéniben a férfi kard szakág négy évvel ezelőtti győztese, Szilágyi Áron, valamint Decsi Tamás, női tőrben Mohamed Aida és Knapek Edina, női párbajtőrben Szász Emese, női kardban Márton Anna, és nem utolsósorban a férfi párbajtőrcsapat. Ha jó napot fognak ki, sok nagy csatát megélt, rutinos egyéni versenyzőink közül bárki bejuthat a legjobb nyolcba, ahol már csak nüanszok döntenek a helyezések sorsáról, de éremesélyes férfi párbajtőrcsapatunk is, amely az idei vancouveri Világkupaversenyt megnyerve kvalifikálta magát az olimpiára, amikor is a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter négyes a negyeddöntőben a világelső franciákat, az elődöntőben az észteket, a fináléban pedig a riói repülőjegyért ki-ki csatát vívva a kazahokat győzte le hatalmas küzdelemben. Ők négy évvel ezelőtt a sportág rotációs elve miatt nem lehettek ott Londonban, 2013-ban viszont ugyanebben az összeállításban megnyerték a világbajnokságot, megalapozva ezzel a további jó folytatást, és Rióban, ugyebár, akár két győzelemmel már meglehet legalább az ezüstérem…

Birkózásban szintén komoly olimpiai eredménysorral rendelkezünk, nézzük, ki az a nyolc versenyző, akiknek azért szurkolhatunk a nyáron, hogy folytassák ezt a nemes hagyományt. Elsősorban az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamástól (kötöttfogás, 66 kg) várhatunk valami szép eredményt, de egy jó sorsolással testvére, a kétszeres világbajnoki bronzérmes Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg) is kitehet magáért, mint ahogy a vb- és kétszeres Eb-győztes Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg), a világbajnok Sastin Marianna (63 kg), vagy a friss vb-ezüstérmes Németh Zsanett (75 kg) is. Többszörös Európa-bajnoki érmes nehézsúlyú birkózónk, Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg), a – és Eb-bronzérmes Veréb István (szabadfogás, 86 kg), valamint Varga Ádám (kötöttfogás, 98 kg) szintén nagy küzdők, de az igencsak sűrű mezőny miatt nekik sem lesz könnyű dolguk.

Cselgáncsban jelen állás szerint nyolc versenyzőnk léphet majd tatamira Rióban, de a névsor még változhat. Ungvári Miklós megérdemelt londoni ezüstérme és Csernoviczki Éva gigászi küzdelemben kivívott harmadik helye, valamint kettejük közelmúltbeli eredményei szintén szép riói reményekre jogosítanak ebben a sportágban, de benne van a pakliban, hogy más is odaér a végelszámolásnál; úgy a rutinos Bor Barna vagy a fiatal Tóth Krisztián a férfiaknál, mint ahogy Joó Abigél vagy Karakas Hedvig a nőknél.

Sportlövőink közül nyolcan mehetnek Rióba, az ötödik olimpiájára készülő, többszörös világ- és Európa-bajnok Sidi Péter pedig három számban is indul, légpuskában, kisöbű szabadpuska fekvőben, valamint kisöbű szabadpuska 3×40-es összetettben, és komoly bizakodásra ad okot, hogy az utóbbi időszakban több világcsúcsot is megdöntött a különböző versenyszámokban. Az összetettben és légpuskában induló fiatal Péni István is biztató formát mutat, éremmel zárt egy felnőtt világkupát februárban, és többször volt már világcsúcsközeli eredménye, így mindenképpen érdemes lehet a figyelmünkre. Európa-bajnok sportlövőnk, Csonka Zsófia sportpisztolyban nyert indulási jogot, mint ahogy a Magyarország első olimpiai kvótáját tavaly megszerző Tobai-Sike Renáta, szerencsés esetben nekik is összejöhet egy-egy jobb helyezés.

Atlétikában magyar részről legalább 20 versenyző delegálása volt a cél az olimpiára, amit sikerült is elérni, és ha már így alakult, Pars Krisztián (kalapácsvetés), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés), Márton Anita (súlylökés), vagy akár a fiatal Baji Balázs (110 m gát) nevét is szívesen hallgatnánk a döntők utáni eredményhirdetésnél.

A csapatsportágakat tekintve sajnos nem állunk túl fényesen – legnagyobb csalódásunkra kézilabdában például sem a nőknek, sem a férfiaknak nem sikerült kiharcolniuk az olimpiai részvételt –, Eb-győztes vízilabdás lányaink és az olimpiai selejtezőcsoportjukat magabiztos játékkal megnyerő fiaink azonban, ha nagy csatában is, de talán megküzdhetnek a remélhetőleg minél fényesebb érmekért.

Néhány más sportágban, ahol sportolóink szintén megmérethetik magunkat (például: asztalitenisz, ökölvívás, öttusa, súlyemelés, szörf, tenisz, torna, triatlon, vitorlázás) talán nem lehetnek vérmes reményeink, de szorítunk minden magyar olimpikonnak, hogy Rióban érjen el minél jobb eredményt. Azoknak is, akik már azzal valóra váltották az álmaikat, hogy kijutottak az olimpiára, és azoknak is, akik a saját és a mi várakozásaink szerint is egy-egy jó helyezéssel vagy éremmel térhetnek majd haza.

Források:
www.nemzetisport.hu
www.sportzona.hu
www.m4sport.hu
www.origo.hu

Képek forrása:
jochapress.hu
omegawatches.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]