Régészet Napja az ELTE BTK-n

2016. május 28-án (szombaton) kerül megrendezésre az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének szervezésében a Régészet Napja. Az intézet könyvtárának nagyolvasójában a migráció különböző arculatairól hallgathatnak meg előadásokat az érdeklődők, melyek azt is feltárják, milyen régészeti módszerekkel vizsgálhatók a népmozgások a különböző korokban. A Trefort-kertben régészeti játszótérrel és leletsimogatóval várják a szervezők a vendégeket, akik az intézetben folyó munkába és a régészet műhelytitkaiba is bepillantást nyerhetnek. A program 10:00 órától 16:00 óráig tart.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának Régészettudományi Intézete a Magyar Régész Szövetség felhívásához csatlakozva 2016. május 28-án ismét megrendezi a Régészet Napját.

Az esemény fő témaköre idén a migráció. Az előadások a különböző korok vándorlásainak, népmozgásainak, a mobilitás idők során változó arculatainak a bemutatásával arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a migráció nem a modern korra jellemző különleges jelenség. Kiemelt figyelmet kapnak a vándorlásnak a régészeti módszerekkel vizsgálható típusai: hogyan népesítették be a földet a paleolitikum időszakában az első emberek, kik építették 4000 évvel ezelőtt az alföldi „földpiramisokat”, mióta vannak kontinensünket átívelő háborúk, miért és hogyan áramlott a pénz az ókorban, hogyan követhetjük nyomon egy legendás germán nép, a langobardok vándorlását és miként vándoroltak az állatok gazdáikkal együtt az őskortól a kora újkorig.

Az előadások helyszíne az ELTE BTK Régészettudomány Intézet Könyvtárának nagyolvasója (Budapest, Múzeum körút 4/B), a konferencia részletes programja a következő:

  • 10:00–10:45 Mester Zsolt: Évmilliók migránsai — Vándorló ősemberek
  • 11:00–11:45 Szilágyi Márton: Az alföldi halmok építői. Egy őskori migráció és következményei
  • 12:00–12:45 V. Szabó Gábor: A határtalan erőszak kezdetei. Háborúk, hadjáratok, portyák a bronzkori és vaskori Európában a Kr. e. I.évezredben
  • 13:00–13:45 Juhász Lajos: Az ókori érmék migrációja
  • 14:00–14:45 Vida Tivadar: A hosszúszakállúak vándorlása régészeti és biológiai bizonyítékok
  • 15.00–15:45 Csippán Péter: Négylábú vándorok

A tudományos  program ideje alatt a Trefort-kert Gólyavár mögötti területén régészeti játszótér, ékszerkészítés és leletsimogató várja az érdeklődőket.

Mindemellett a vendégek bepillantást nyerhetnek az intézet munkájának kulisszái mögé: a szervezők bemutatják, milyen vizsgálatokat lehet végezni bronzkori kerámiaedényeken, illetve bronztárgyakon, és a résztvevők megismerhetik a régészet műhelytitkait is.

Forrás: regeszet.elte.huelte.hu
Kép: