Egy győzelem itt, egy vereség ott

A bajnokságban is folytatódott női csapatunk jó sorozata, ellenben a fiúk két győzelem után ezúttal vesztesként hagyták el a játékteret.

A Magyar Kupa siker után egy héttel, a Veresegyháza ellen lépett pályára Sajben Marcell csapata, Gödöllőn. A mérkőzés előtt mindkét csapat tíz ponttal állt a tabellán, így rangadó következett, ráadásul az első fordulóban, a BEAC otthonában elért döntetlen után maradhatott hiányérzet az ELTE-s csapatban.

Ennek ellenére a veresegyháziak kezdték jobban mérkőzést, a 13. percre már két gólos előnyre tettek szert. Még a 13. percben Tatai szépített, ezzel elkezdett visszajönni a meccsbe az ELTE. A javulás gólokban is megmutatkozott, hiszen Winternitz Anna a félidő utolsó percében kiegyenlítette az állást. A második félidőben már abszolút fölényben játszott az ELTE, ennek ellenére újra vezetést szerezett a veresi csapat, de szerencsére ez nem törte meg a lányokat, és a mezőnyfölény újra góllá érett, ismét Tatai egyenlített. Ezután már nem engedett több előny a Sajben csapat, sőt újabb két gólt szerzett, sorrendben Winternitz Anna és Tatai Kriszti voltak ismét eredményesek. Az utolsó öt perc izgalmas végjátékot hozott, de több gól nem esett mérkőzésen, így az ELTE megérdemelt győzelmet aratott, és már pontelőnnyel második a tabellán.

ELTE-BEAC: Szabó, Juhász, Pfundtner, Winternitz A., Winternitz K., Móczik, Blayer, Tatai, Kovács, Nyéki, Béres, Horváth, Tihanyi, Baksai
Edző: Sajben Marcell

Veresegyház VSK: Nyárádi, Szennai, Dohány, Mátyás, Orbán, Botka, Kakuk, Nagy, Lengyel, Pavlik
Edző: Tóth László

Gsz.: Mátyás(2), Szennai ill. Tatai (3), Winternitz A. (2)

 

Férfi csapatunk is rangadót játszott, ugyan nem a dobogóért, de a tabellán közvetlenül előtte helyet foglaló Kelen SC-hez látogatott a csapat a Kánai úti Sport11 csarnokba. A mérkőzést ez esetben a házigazdák kezdték jobban és hét perc után már két góllal vezettek. Hamar jött a válasz, Gallatz volt eredményes, majd Mudra egyenlített. A mérkőzésen a házigazdák irányítottak, a BEAC kontrákból és lövésekből igyekezett veszélyeztetni. Egy BEAC kontra utáni rekontrából viszont a Kelen szerezett újra vezetést, a 15. percben, amelyet Demeter Dávid egalizált a félidei dudaszó előtt, így 3-3-as döntetlennel vonultak a csapatok a szünetre. A második játékrészben mindkét csapat a győzelemért küzdött, de a játékvezetők szerint csapatunk ezt a kelleténél élesebben tette: sikerült 7 perc alatt kigyűjteni a Kelen hat faultját, amely után minden ELTE-s szabálytalanság kisbüntetőt vont maga után. Ha ez nem lett volna elég, ezt még sikerült megfejelni egy BEAC-os kiállítással, amely végképp rányomta a bélyegét a csapatra. Sajnos a második félidőben csak a vendéglátók szereztek gólt, abból viszont négyet, így helycsere helyett végül növelte előnyét riválisunk a tabellán.

ELTE-BEAC: Sajben, Gallatz, Árendás, Mudra, Breuer, Jung, Gáspár, Molnár, Nagy, Benedek, Béni, Demeter, Eőri
Edző: Kénoszt Ferenc

A mérkőzés előtti felkészülésben szokás szerint az ELTE-BEAC Masszás és Kohajda Józsi segítette a csapatot.

Kelen SC: Léczfalvy, Soóky, Csernik, Tóth, Könczey, Gendúr, Labundy, Hőgye, Nagy

Gsz.: Tóth(3), Soóky(2), Csernik, Demeter(ög) ill. Gallatz, Mudra, Demeter
Kiállítva: Árendás

A következő fordulóban férfi csapatunk nem lép pályára, hiszen soron következő ellenfele időközben visszalépett a bajnokságtól, a hölgyek pedig vasárnap fogadják a listavezető Göcsej SK-t, ahol a lányok egy győzelemmel két pontra megközelíthetik az éllovast.

Fotó: Nagy Ádám Zoltán, ELTE Online