Nemzetközi ELTE-s sportdiplomáciai siker

Október közepén Zürichben az EUSA (Európai Egyetemi Sportszövetség) volt ELTE-s hallgatót választott bizottsági tagjai közé. A hat pályázó közül Édes Anna munkássága volt a legeredményesebb, aki így most két éven keresztül képviselheti Magyarországot az EUSA Hallgatói Bizottságában.

Édes Anna az ELTE sportszervező szakán szerezte meg első diplomáját és azóta azon munkálkodik, hogy színvonalasabbá és színesebbé tegye a sportolást nemzetközi szinten. Számos önkéntes programban vesz részt, mellyel nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a legrangosabb sportesemények a legjobb körülmények között kerüljenek megrendezésre. Többek között bekapcsolódott 19. nyári Európai Egyetemi Bajnokság koordinálásába és a tagországok kapcsolattartásába, 2012-ben az innsbrucki Téli Olimpiai Játékok önkéntese volt,  szervezőként részt vett a 2014-es budapesti Műkorcsolya és Jégtánc Európa-bajnokságban, valamint kísérője volt a Magyar Olimpiai Csapatnak az Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon 2015-ben, csakhogy néhányat megemlítsünk munkásságából. Az EUSA belső szervezete Anna számára nem áll távol, ugyanis hosszú ideje részt vesz a nagyszabású egyetemi sportesemények megszervezésében és a magyar delegáció támogatásában, így az elkövetkezendő két év sem okozhat majd gondot Anna számára.

Az ELTE méltán lehet büszke egykori növendékére, aki jelenleg Görögországban a Peloponnészoszi Egyetemen, a Nemzetközi Olimpiai Akadémián folytatja tanulmányait. Gratulálunk Anna eddigi munkásságához és kívánunk neki további sikereket!