Idén is Magyar Diáksport Napja

Pénteken, azaz szeptember 25-én kerül megrendezésre – immár kilencedik alkalommal – a Magyar Diáksport Napja nevet viselő sportesemény. A tavalyi siker útján továbbhaladva idén is több száz iskolást, valamint szüleiket és tanáraikat várják a rendezvényre. Ebben az éven először a Magyar Diáksport Szövetség által koordinált Európai Diáksportnap keretében zajlik az esemény, csatlakozva az Európai Bizottság által idén útjára indított Európai Sporthét #Beactive, valamint a Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (ISCA) Move Week kezdeményezéshez.

A Magyar Diáksport Szövetség által megrendezésre kerülő esemény tavaly nem várt sikereket hozott: 768 iskola diákjai, tanárai, továbbá a szülők mozogtak két órán keresztül, így közel 220.000 résztvevőt számlálhatott a rendezvény; így idén is hasonlóan magas látogatottságot remélnek a szervezők. A sportrajongó jelentkezők számára 120 perc aktív mozgás a „feladat”, melyet minél változatosabban és ötletesebben kell eltölteni. A Magyar Diáksport Napja része továbbá a hagyományos diáksport napi futóverseny, melynek távja idén 2015 méter hosszú. Ezen kívül a résztvevő iskolák kötetlenül tölthetik ki az aktív kikapcsolódásra szánt időt.

Idén az MDN az Európai Diáksportnap keretében csatlakozott az EB által idén újra életre hívott Európai Sporthét #Beactive és az ISCA Move Week kezdeményezéséhez is, melyet a szokásos zenés-táncos flashmob, a FlashMOVE vezetett fel. Az Európa-szerte egységes koreográfiát a Rock and Magic SE profi táncosai mutatták be a Kopaszi-gáton, számos lelkes érdeklődőt bevonva. A Move Week-ről – mely egy rendszerest testmozgást propagáló esemény – a hivatalos honlapon többet is megtudhatsz, a magyar FlashMOVE-ot pedig itt nézheted meg.

A MDN-ra egészen szeptember 24-ig lehet regisztrálni. Díjat kapnak azok az iskolák, amelyek a legtöbb résztvevőt mozgósító, valamint a legszínesebb programokkal rukkolnak elő!

forrás: www.mdsz.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]