Tizenhét pontos hátrányból fordítottak!

Az U20-as férfi kosárlabda-válogatottunk immár az A osztályban fog játszani – hatalmasat küzdöttek a srácok az Európa-bajnokság bronzmeccsén Montenegró ellen.

A magyar válogatott jól indított, annak ellenére, hogy a csapat legjobbja, Váradi Benedek sérült volt, ám előnyüket csak az ötödik percig tudták tartani. Az első negyedben már nyolc ponttal húztak el a montenegróiak, és a különbség egyre csak nőtt, a második negyedben már tizenötre. A harmadik negyedben volt a legvészesebb a helyzet, Montenegró tizenhét ponttal is vezetett, de a negyed végére tizenhárom pont lett a különbség. Persze még így is elérhetetlennek tűnt a győzelem és az Európa-bajnokság harmadik helye.

Egy ilyen erős ellenféllel szemben, ilyenkor már kevés csapat képes fordítani. A fiúk mégis hittek a győzelemben, a bronzéremben, a feljutásban. Nem adták fel. A fegyelmezett védekezésnek köszönhetően, sorra hiúsultak meg a montenegróiak támadásai, miközben a túloldalon eredményes támadásokat vezettek a magyarok. Perl Zoltán, a meccs (és a válogatott) legjobbja egymás után háromszor is betalált. A védelem továbbra is remekelt, alig dobtak pontot a montenegróiak (az egész negyedben csupán hatot). A csapat végül Révész kosarával egyenlített ki, az utolsó pontot pedig Perl dobta be bravúrosan, másfél perccel a meccs vége előtt. A hajrában, óriási izgalmak közepette már nem született újabb pont.

A végeredmény 68-66 lett a magyar csapat javára. Ezzel a fordulatos meccsel Pór Péter csapata felkerült az A divízióba és nem mellékesen, átvehette az EB bronzérmét is!

Szívből gratulálunk a hősies győzelemhez!

Forrás: utanpotlassport.hu

Kép:utanpotlassport.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]