KEK – Így zajlottak a kosárlabda csoportküzdelmei

Március első hétvégéjén ismét megrendezésre került a Ludovika Arénában a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája. A kosárlabda csoportmeccsek pénteken zajlottak, és bár a tavaly őszi sorozathoz képest kissé változott a felhozatal, a csapatok így is ugyanolyan elszántsággal vetették bele magukat a küzdelmekbe.

A férfiak A csoportjába az Óbudai Egyetem, a Selye János Egyetem, valamint két erdélyi csapat, a Szatmárnémeti Ballers és a marosvásárhelyi Maros AA került. A B csoportban csupán három együttes szerepelt, az ELTE-BEAC, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint még egy marosvásárhelyi gárda, a MOGYE.

Azt, hogy a mezőny foghíjas volt, mi sem mutatja jobban, mint hogy a tavalyi bronzérmes Semmelweis Egyetem, de még a címvédő (!) BME-MAFC sem indult el a tornán.

A nőknél a kevés induló miatt idén sem kétcsoportos, elődöntős, döntős rendszerben, hanem egy csoportban, körmérkőzések alapján dőlt el a helyezések sorsa. Az idei indulók a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, az ELTE-BEAC, a BME, a Corvinus és a Ludovika-Csata voltak.

A női csoportban 13:00-tól ELTE–Kolozsvár mérkőzést rendeztek. Mindkét csapatnak ez volt az első meccse, egyetemünk csapatánál azonban hiba került a gépezetbe, ugyanis csak négyen érkeztek meg a kezdésre, így nem tudtak kiállni. A BEAC-os lányok segítségére az épp a helyszínen tartózkodó és szervezői feladatokat ellátó Ludovika-Csata két játékosa sietett.

Az eredmény így sajnálatos módon másodlagos volt, a találkozót hivatalosan a Kolozsvár nyerte 20-0-ra. Az ELTE viszont, még ha hiányosan is, de 40 perces erődemonstrációt tartott, rajt-cél „győzelmet” aratva. A Babeş-Bolyai egyszer-egyszer egy-két triplával közelebb tudott férkőzni, de a vége, azaz a nem hivatalos eredmény így is kiütés, 51-24 lett. A lefújást követően a kolozsváriak edzőjük irányításával igyekeztek rendezni soraikat, az ELTE játékosai pedig bíztak abban, hogy a következő alkalommal már ki is tudnak majd állni.

Idén két marosvásárhelyi csapat is részt vett a KEK-en, tavaly ősszel ezt a koronavírus-járvány miatt nem tudták megtenni. A mérkőzés előtt a Maros AA játékos-edzője, Kovács Norbert nyilatkozott.

D.K.: Szia, köszöntelek a tornán!

Kovács Norbert: Szia, köszönjük szépen!

D.K.: Hogyhogy idén szerepeltek? Tavaly nem találkozhattunk veletek.

K.N.: Tavaly valóban nem játszottunk, emiatt leginkább a vírust okolhatnám. Most már azonban a helyzet lehetővé tette, hogy részt vegyünk a tornán.

D.K.: Korábban már jártatok a KEK-en?

K.N.: Igen, egy pár alkalommal. Egyszer bronzérmesek lettünk, ez az eddigi legjobb helyezésünk.

D.K.: Hogyan áll össze a csapatotok?

K.N.: Nem feltétlenül egyetemisták alkotják a csapatot, a legfőbb jellemző az, hogy a legtöbben már kosaraztak korábban viszonylag magas szinten.

D.K.: Mi a legnehezebb számotokra ezen a tornán?

K.N.: Megtalálni az egyensúlyt a sport és a szórakozás között. Nekünk ez a torna egyben egy kirándulás is, így figyelnünk kell arra, hogy a mérleg ne billenjen el túlságosan egyik irányba sem.

Az A csoport korábbi eredményei:

Óbudai Egyetem – Maros AA 44–29

Szatmárnémeti Ballers – Selye János Egyetem 42–39

ÓE – SJE 66–26

Maros AA – SZB 15–61

A nap a férfi B csoport NKE–MOGYE összecsapásával folytatódott. A mérkőzés előtt a hazaiak szakvezetője, Mészáros István állt rendelkezésemre:

„Konkrét célkitűzésünk idén sincsen, a tavalyi teljesítményünket azonban mindenképpen szeretnénk megugrani. Akkor mérkőzést sem sikerült nyerni, idén ez az ELTE ellen egy szoros mérkőzésen már összejött (50–44 a szerk.). Kíváncsian várjuk a MOGYE elleni összecsapást, reméljük, hogy a második győzelmünket is sikerül megszerezni, és ezáltal a továbbjutást is ki tudjuk harcolni.”

A meccs esélyesének egyértelműen az NKE számított, azonban a tudásbeli különbség nagyon sokáig nem mutatkozott meg. A MOGYE tartotta magát, és bár az első negyedben végig a hazaiak vezettek, az előny sosem volt egylabdásnál nagyobb. A második negyed 10–8-as NKE-vezetésről indult.

Az áttörést ezután sem tudta elérni a Közszolgálati Egyetem csapata, sőt, a negyed harmadik percében a marosvásárhelyiek egy pontra is megközelítették ellenfelüket. Mészáros István időt kért, ami jó döntésnek bizonyult, csapata ugyanis magasabb sebességre váltott, és Pilinszki Máté vezetésével 26–15-ös vezetésre tett szert.

Az NKE azonban így sem dőlhetett hátra, hiszen a MOGYE mindvégig tíz ponton belül tartotta magát, volt, amikor közelebb is férkőzött. Pilinszkivel és az időközben hozzá felnövő Komlós Barnával azonban nem bírtak a vendégek.

A harmadik játékrész végén a vendégek játékosa, Demeter Dániel sportszerűtlen hibát vétett. Az NKE edzője hangos reklamálásáért és pályára futásáért technikait kapott. Ekkor kicsit elmérgesedett a hangulat, de a csapatok rövid időn belül rendezni tudták nézeteltérésüket. Mindez nem változtatott a találkozó végkimenetelén, a hazaiak magabiztos, 53–39-es sikert arattak, és ezzel tovább is jutottak a csoportból. A mérkőzés legjobbja egyértelműen a 32 pontig jutó (ebből 5 hárompontos!) Pilinszki lett.

A meccs után a MOGYE csapatkapitánya, Tamás Benedek értékelt:

„Először is gratulálunk az ellenfélnek, nagyon jól játszottak. Mi sajnos elég rossz teljesítményt nyújtottunk, támadójátékunk tulajdonképpen nem volt. A zónánk egy ideig működött, de miután az ellenfél 21-ese (Pilinszki Máté – a szerk.) megtalálta dobóformáját, esélyünk sem volt. Nem szeretnénk kifogásokat keresni, de egész éjszaka utaztunk. Megpróbálunk pihenni, és felkészülni a következő ellenfélre. Mindenképpen szeretnénk nyert meccsel hazatérni.

Összefoglalómat az ELTE–Corvinus női összecsapással zárom. Egyetemünk csapatának időközben sikerült kiegészülnie, így érvényes meccset tudtak játszani a Közgázzal. A vendégek az előzőek alapján nem számíthattak sok jóra, ennek ellenére az első játékrész után 15–20 állt az eredményjelzőn.

A második negyedben aztán megtáltosodtak a hazaiak, és nemhogy beérték az ellenfelet, de a szünetre Nagyi Tímea és Majzsa Judit jó játékának köszönhetően 13 pontos előnyt építettek ki.

A különbség a későbbiekben csak tovább nőtt, a harmadik negyed végére már 52–32 volt az eredmény. Az ELTE-től mindenki eredményes volt, Varga Anna, Takács Emese és Mudra Viola is tevékenyen vette ki a részét a csapat győzelméből, amely a második játékrészben már egyszer sem forgott veszélyben.

ELTE-BEAC – Corvinus 72–51

A kora délutáni találkozók tehát jó hangulatban teltek a KEK első napján. Különösen jó volt látni a mezőny sokszínűségét és a csapatok elszántságát. A torna szombaton a helyosztókkal és a final fourral zárul, minden csapatnak sok sikert kívánok!

Képek: Zsolnai Dóri, ELTE Online