Fiatal és új sportágak a KEK-en – asztaliteniszt és dartsot néztünk a Ludovika Arénában

Idén a sokéves hagyománynak megfelelően március első napjaiban megrendezésre került a XIII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A torna fennállása óta igyekszik a határokat átszelve a sport által értéket és közösséget teremteni. A KEK szervezőgárdájában és a sportoló fiatalok között is szokás szerint nagy számban képviseltette magát az ELTE. Tudósítás a pénteki nap asztalitenisz és darts versenyeiről.

Borús ég, csípős hideg: nem a legtavasziasabb napra ébredtek a sportolni vágyók március 4-én. Az időjárás azonban nem befolyásolta a XIII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját, így a csütörtöki ünnepélyes megnyitót követően pénteken már el is startoltak a sikerre éhes csapatok és versenyzők. A kora délutáni órákban teltház volt az NKE sportkomplexumában: a tornacsarnokban pattogott a kosár- és a röplabda, a focipályán a futsalosok feszültek egymásnak. A Ludovika Arénában azonban a már hagyományosnak mondható sportok mellett megrendezésre kerültek a kupa történetében „fiatalnak” számító versenyszámok is, úgymint az asztalitenisz, vagy akár a torna történetében idén debütáló sportok: a darts, a teqball vagy éppen az e-sport.

Az asztalitenisz két emeleten zajlott, hirtelen ránézésre is kifejezetten sok versenyző játszott az elkerített asztalok mellett. Horváth Dóra, a pingpong kétfős szervezőgárdájának egyik fele (Bakonyi Bertalannal szervezték meg az asztalitenisz küzdelmeit) kiemelte, hogy a tavalyi KEK-hez képest megduplázódott a pingpongra nevezők száma, amit nagy sikernek könyveltek el. A tavalyi kupán egy nagyon összetartó mag jött össze, akik az idei megmérettetésre további barátokat, ismerősöket, évfolyamtársakat hívtak el, így jött össze a harmincfős nevezési lista (többen ráadásul betegség miatt kénytelenek voltak lemondani a kupát). A tavalyi kistermes pingpongbajnokság helyett ezúttal nagyobb helyet kellett keresniük az asztaloknak. Dóra szerint ennek van némi hátránya, hiszen a csapat jobban szétszóródik, viszont mivel a versenyzők le-föl járkáltak az emeletek között, buzdították egymást, vagy egyszerűen csak beszélgettek egy sort, a közösségi érzés abszolút megmaradt. A nevezők az ország minden pontjáról érkeztek: a főváros mellett Dunaújváros, Győr és Szombathely is adott asztaliteniszezőt a KEK-re, sőt, a nevezők között voltak alumnus diákok is. A meccsek közötti időszakban a versenyzők baráti kártyapartikat vívtak egymással, azaz nem csak a testet, hanem a szellemet is megtornáztatták.

Az asztalok között remek hangulat uralkodott, érződött, hogy akár új, tartós barátságok vannak kialakulóban. Lehetséges, hogy jövőre már egy egész emeletre lesz szükségük az asztaliteniszeseknek? A szervezők mindenesetre felkészültek mindenre, kora reggeltől intézték a helyszínbejárást, az asztalok elhelyezését, szuper rendszert találtak ki az eredmények vezetésére, így semmiféle káosz nem alakult ki, annak ellenére, hogy érződött, mennyi szervezői munka van a verseny zökkenőmentes lebonyolításának hátterében. A versenyzők egyesben és párosban is összemérhették erőiket, a páros pingpong végeredménye a következőképpen alakult: első helyezést ért el az Ihász Máté–Zsuffa Ádám páros, mögöttük Korábián Tamás és Medvés Antal, valamint Trinh Hoang és Váczi Attila zárta a napot. Az egyes versenyt Medvés Antal nyerte, a dobogó második fokára Zsuffa Ádám állhatott fel, a bronzérmet pedig Ihász Máté vitte haza.

A KEK évről évre próbál újítani, így idén három új sportágban – darts, teqball, e-sport – is kipróbálhatták magukat a jelentkezők. A darts elemi erővel robbant be a népszerű sportok közé az elmúlt pár évben világszerte, ennek megfelelően a KEK is megszervezte a maga darts-tornáját. A szervezést két ELTE-s, sportszervezőnek tanuló hallgató, Bajári Bálint és Török Soma vállalta magára. Soma maga is rendelkezik versenyzői múlttal dartsban, míg Bálint az amatőr oldalról ismeri kiválóan a táblás sportot. Mindketten kiemelték, hogy egy viszonylag fiatal sportról van szó, viszont mivel egyre trendibb, egyre többször tűzi a tévé is képernyőre a világbajnokságokat, fontosabb versenyeket, szóval abszolút úgy érezték a főszervezők és Somáék is, hogy van helye a KEK-en is.

A Ludovika Aréna első emeletén két dartstáblát és falvédő panelt is felszereltek, és bár alapvetően amatőr versenyre gondoltak a szervezők, a velük készített interjú alatt az egyik versenyző megdobta a KEK első „száznyolcvanát”. A nevezők két csoportban küzdöttek egymással, majd az egyenes kieséses szakasz következett. A szervezők lehetővé tették a helyszíni jelentkezést, ami jó ötletnek bizonyult: az egyik későbbi döntős például alapvetően futsalozni érkezett a KEK-re, viszont két futsalmeccs közötti szünetben megtalálta a dartsot, kis dobálás után be is nevezett, a többi pedig már történelem. Soma és Bálint is kiemelte, hogy nagyon kevés jelentkezőre számítottak, ehhez képest 8-10 fővel már remekül működött a verseny. A hangulat a csúcson volt, sokan büfébe menet csatlakoztak be egy-két dobásra a csoportküzdelmek szüneteiben, így kifejezetten kellemes légkör alakult ki a táblák előtt. A darts szombaton is marad a KEK-en, viszont aznap inkább kikapcsolódó helyszínként fognak működni, nem lesz verseny, de akinek kedve támad dobálni, vagy akár meccselni egyet, az nyugodtan megteheti, nyilakat is biztosítanak a szervezők. A dartsot mint új sportágat egyrészt népszerűsíteni szeretné a KEK, másrészt a jövőre nézve cél, hogy állandó sportágként jelenjen meg a tornán. A dartsot végül Petrovics Bálint nyerte, a döntőben Puskás Bendegúzt győzte le, a dobogó harmadik fokára pedig Uszkay Mátyás állhatott fel.

Ezúton is nagy gratuláció az érmeseknek és természetesen mindenkinek, aki részvételével emelte a versenyek és a KEK színvonalát!

Fotók: Zsolnai Dóri, ELTE Online