Két kupa, egy arany, egy ezüst

Az ELTE-BEAC női futsalcsapata halmozta a jó eredményeket az előző héten.

A BEAC csarnokában küzdött meg négy ELTE-s kötődésű női focicsapat csütörtökön az I. ELTE Barátság Kupán. Az ELTE-BEAC Futsal csapata a három meccsükből hármat nyert meg: a Wild Anglest és a BEAC Hiúzokat egyaránt 2:0-ra, a NapkELTE csapatát pedig 5:0-ra verték a lányok, azaz a kilenc rúgott góljukra (ebből négyet Szabó Kati rúgott) egyetlen kapott sem jutott, így toronymagasan verték a mezőnyt.

A szombati meccsek azonban nem mentek ennyire simán, részben azért, mert nem a szokásos méretű pályán és labdával fociztak a lányok a HBF kupasorozat egyik állomásán, a BME Bogdánfy úti pályáján. A csoportmeccseken háromból kettőt megnyertek: a salgótarjáni Skorpiók 2:1-re kifogtak rajtuk, második meccsükön viszont – igaz, csak a meccs legvégén, de – már sikert arattak, Szabó Kati góljával 1:0-ra verték a Kormányőr csapatot. Ez után a halászteleki csapatot már magabiztosan, 2:0-ra verték.

Az ELTE-BEAC Futsal csoportelsőként került össze a Pink Bull csapattal az elődöntőben, és még a sok hiba, kihagyott ziccer ellenére is 2:1-re hozták a meccset. A nap ötödik meccsét, a döntőt a Police csapatával játszották – zsinórban két és fél óra(!) küzdés után a fülledt időben, ennek a meccsnek a végéig is labda nélkül bírta tartani a csapat a kaput. A büntetőlövések orosz rulettje azonban nem kedvezett a lányoknak, így végül a második helyet szerezték meg.

A szezonból már csak az ELTE Tanévzáró Kupa női kupája van vissza, itt rendezőként is tesztelhetik magukat.

Forrás: ELTE-BEAC Futsal