A Harvard Regattában is a legjobbnak bizonyult

Rekord létszámmal, 20 ezren vettek részt az idei Dunai Regattán. Az evezősök versenyét a Harvard, az amatőr sárkányhajósok futamát a győri Széchenyi István Egyetem nyerte.

Nem véletlen, hogy a klasszikus amcsi egyetemistás filmekben mindig van egy olyan jelenet, amikor a háttérben elhúznak az evezősök. Ezek a srácok annyit gyakorolnak, hogy nélkülük egy vízparton beszélgetős jelenetet sem lehetett felvenni, és ez meg is látszott a teljesítményükön…

A profi evezős nyolcas versenyszámban ugyanis simán győzedelmeskedett a Harvard csapata. Szerencsére azonban sikerült szétszaggatni annyira a papírformát, hogy a másik amerikai egyetem, a Princeton nem futhatott be a második helyre, ugyanis megelőzték őket a győri Széchenyi István Egyetem evezősei. Egyértelműen a győrieké volt ez a nap, mivel az amatőr sárkányhajós futam első helyezettje is a győri SZE csapata lett, másodikként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ért célba, míg a dobogó harmadik fokára a Testnevelési Egyetem állhatott fel.

Na, de hol végeztek az ELTE hajói?

Sajnos az evezősök éppen lemaradtak  a nyolcasdöntőről, így hamar eldőlt, hogy a későbbiekben már csak az amatőr sárkányhajósoknak drukkolhatunk. Akik, bár derekasan helytálltak, nem tudtak maradandót alkotni. Az összeszokottság hiánya a siker hiányával járt együtt. Négy hét alatt nem lehet csodát tenni, ezt be kell látnunk. Ebben a sportban különösen nagy jelentősége van az egymásra hangolódásnak, amihez idő kell. Mindenesetre büszkék lehetünk rájuk, mert a célban nem bosszankodó arcokat, hanem az erejükkel teljesen elkészült, levegő után kapkodó sportolókat láthattunk.naz_6998

Rekord létszámmal, közel 20 ezren szurkoltak, bámészkodtak, vagy éppen szórakoztak a Műegyetem rakpartján, mert programok akadtak szép számmal. Volt streetball, pompom bemutatók, extrém sportos bemutató, és számos kisebb attrakció. A leghangosabb közülük a Sound of the University egyetemi zenei tehetségkutató volt, amelynek öt fellépője közül a Twentees hozta el az első díjat.

Az Antall József Tudásközpont szervezésében egy remek délutáni programot kaptak, akik kilátogattak. Nem csupán az ezernyi programlehetőség miatt, hanem önmagában a teljes hangulatért. A Duna-parton lábat lógatva, kellemes tavaszi időben, várva egyetemének hajóit, Gundel Takács Gábor dallamos konferálása mellett, még a legstresszesebb ember is meglelhette lelki békéjét. Természetesen ez csak azokra vonatkozott, akik a színpadon fellépők helyett, inkább a hajókra voltak kíváncsiak. Mögöttük, a színpadon látványos bemutatókat nézhetett a nagyérdemű, többek közt az összes résztvevő egyetem cheerleadereinek bemutatóit vagy éppen a japándobosokat.  Este az Intim Torna Illegál lépett fel, utánuk a programot két DJ zárta.

Reméljük, hogy jövőre Veled is találkozunk!

 

 

 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]