Sporttörténelmet író ELTE-sek

Pontosabban világbajnok ELTE-sek Grazban! Az akrobatikus rock and roll felnőtt világbajnokságán a Musztáng SE lányformációs csapata, az Invictus szerzett aranyérmet. A győztes csapatban számos hallgatótársunk szerepel.

Az akrobatikus rock and roll versenysport az 1970-es években indult Nyugat-Európában. Ezt a táncot a látványos akrobatikákon kívül a szökdeléses, rúgásokból álló tánclépések teszik a fiatalok számára igen vonzóvá és igazi sporttá. Az akrobatikus rock and roll, bár nem olimpiai sportág, igen sok országban népszerű. A Nemzetközi Szövetség mára már több mint 30 tagot számlál, amelyek között az egyik legeredményesebb nemzet Magyarország, annak ellenére, hogy hazánkba csak 1981-ben érkezett a sportág.

Egy korábbi interjúban már beszélgettünk a sportág egyik nagy tehetségévével, Tóth Rékával, aki ÁJK-s hallgatóként az ország egyik vezető rock and roll tánccsoportjának az Invictus-nak tagja. Rajta kívül a csoportban még számos hallgatótársunk szerepel. Kárpáti Éva (TTK), Légrádi Regina (TTK), Babócsy Júlia (TÓK), Horváth Dorottya (ÁJK) és Velis Evelin (a TÓK már végzett hallgatója).

Rendkívül büszkék lehetünk rájuk, hiszen alig 2 éve sportolnak és táncolnak egy csapatban, de az idei évben az összes magyarországi versenyt megnyerték, a májusi Európa bajnokságon 4. helyezést értek el, a júliusi világkupán pedig sikerült első magyarként a dobogó legfelsőbb fokára állniuk. A legnagyobb eredményük viszont egyértelműen az idén Grazban megrendezett, felnőtt lányformációs világbajnokságon szerzett legfényesebb érem. Ne feledkezzünk meg azonban az eredményekben óriási szerepet játszó edzőkről sem! Név szerint Dr. Patona Borbáláról és Tormásiné Neuwirth Anikóról.

A fenti eredmények után kijelenthető, hogy akrobatikus rock and roll nagyhatalom lettünk, hiszen a harmadik helyezést is egy magyar csapatnak sikerült megszereznie. Csak csodálni lehet ezeket a lányokat, akik az egyetem mellett is ilyen magas szinten tudják űzni ezt a sportot, nem törődve nehéz és fárasztó edzésekkel és sérülésekkel. Folyamatosan edzenek az újabb és újabb sikerekért.

Gratulálunk a lányoknak az elért eredményekhez, és sikerekben gazdag folytatást kívánunk nekik, nem túlzás állítani, az egész ELTE nevében!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]