Megérkeztek az adományok Tiszakeresztúrra

Ahogy arról korábban az ELTE Online is beszámolt, a 2013-as KEK a futball mellett már a jótékonyságról is szólt. Az összegyűjtött adományokat a torna szervezői mini focitorna keretében adták át a helyi általános iskolának.

Ahogy arról korábban az ELTE Online is hírt adott, a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját az idei esztendőtől kezdve a torna szervezői minden évben egy-egy nehézsorsú település megsegítésével kívánják összekötni. Ennek jegyében 2013-ban a Kárpátalján található Tiszakeresztúri Általános Iskola javára szerveztek jótékonysági gyűjtést.

“Az ELTE hallgatói és a BEAC sportolói által szervezett karitatív akció sikerességéhez gyakorlatilag mind a 16 tornán szereplő együttes hozzájárult. A KEK gárdái által küldött labdák, mezek, tornazsákok és egyéb sportfelszerelések illetve ajándékok mellett egy kis édességet, továbbá – a DVSC valamint a Videoton futballcsapatának dedikált felsőinek elárverezése által – némi pénzt is el tudtunk juttatni a kárpátaljai település iskolája számára. Az adományokat a KEK-et szervező ELTE hallgatók és dolgozók június 1-én, szombaton egy mini focitorna keretében személyesen adták át a tiszakeresztúriaknak. Az általános iskola udvarán az intézmény diákjaiból, a szervezőkből és a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola tagjaiból összeálló csapatok mérkőztek meg egymással – ám a győzelem helyett ezúttal kizárólag a részvétel és az önfeledt szórakozás volt a fontos. Nehéz szavakba önteni azt a hatalmas szeretet, amivel Tiszakeresztúron, majd később, a szintén meglátogatott Beregszászi Főiskolán fogadtak minket… Az együtt eltöltött órák, a megható pillanatok pedig alighanem még a legdrágább ajándékoknál is többet érnek.

Nagyszerű érzés volt látni, hogy az alig 900 fős település – és a csaknem 100 gyermeket számláló általános iskola – nem mindig könnyű mindennapjaiba egy kis boldogságot tudunk csempészni. Különösen nagy öröm volt ezt megtenni kevéssel a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja előtt, hiszen a KEK egyik alapvető szándéka a Kárpát-medencei magyar közösség kapcsolatainak sport által történő ápolása, erősítése. Köszönet illeti a márciusi tornán résztvevő csapatokat, és mindenkit, aki a gyűjtés sikerességéhez bármilyen módon hozzájárult. Csodálatos volt megtapasztalni a kupán együtteseinek önzetlen hozzáállását, ami erőt adhat a folytatására. Mert reményeink szerint ez a hagyományteremtő céllal életre hívott karitatív akció még csak a kezdet, és mostantól a KEK a futball mellett egy kicsit a nehéz körülmények között élők megsegítését is jelenti majd.

(kek.elte.hu)

Az eseményről további képeket a linkre kattintva találtok!