Jön, jön, jön! – Interjú az ELTE SEK-es Gólyabál szervezőcsapatának tagjaival

Már csak ötöt kell aludni és jön a 2019-es Gólyabál! A helyszín a tavalyi évhez hasonlóan a Tóvendéglő illusztris terme, fenséges fogások vacsorára, a téma retro, bálkirály- és bálkirálynő-választás a helyszínen, a tombolabevétel pedig jótékony célra kerül felajánlásra. Kíváncsi vagy a részletekre? Olvasd el a szervezőcsapat két tagjával, Bella Stellával és Zelkó Rékával készült interjúnkat!

– Hogyan álltatok neki a Gólyabál megszervezésének? Mik voltak az első lépések?

Réka: Az első és legfontosabb az, hogy van-e igény gólyabálra. Úgyhogy az első lépés az igényfelmérés volt, hogy részt vennének-e rajta. Mivel erre egyetlen egy nemleges válasz érkezett, belevághattunk a szervezésbe.

Stella: Bár mi Rékával oroszlánszerepet vállaltunk a Gólyabál szervezésében, félreértés ne essék, nem mi vagyunk a főszervezők. Egy egész csapat dolgozott a rendezvény előkészületein. A kemény mag körülbelül 4-5 fő volt, de plusz 6-7 ember is segítő kezet nyújtott.
A következő lépés a költségterv elkészítése volt. Látnunk kellett, hogy mennyi lesz a várható kiadásunk, hogy mennyi pénzünk van, és hogy ez alapján milyen fellépőket tudunk hívni. Nem mondhatjuk, hogy olyan sok pénzből gazdálkodhattunk, de amennyi volt, abból megpróbáltuk kihozni a maximumot.

– Milyen apró trükköket próbáltatok bevetni annak érdekében, hogy költséghatékonyan színvonalas rendezvényt hozhassatok létre?

Stella: Az egyik ilyen módszerünk az, hogy a hallgatóink közül is kerestünk olyan fellépőket, akik énekelnek, gitároznak, táncolnak. Ez nekik is és nekünk is jó. Egyrészt ők megmutathatják magukat a társaik előtt, másrészt jelenlétükkel növelik a rendezvény színvonalát is. Fel fog lépni Kövecses Patti hiphop csoportja, a SEK Dance Crew, míg Doma Bence, Csendes Máté és Hajas Ádám is énekelni fognak.

Interjúalanyaink Bella Stella és Zelkó Réka, a 2019-es Gólyabál szervezőcsapatának tagjai a tavalyi rendezvényen – Fotó: Márk Martina (archív)

– Bevallom, a programot elnézve én azt sem tudom, hogy kik ezek a fellépők…

Réka: „Sokáig voltam tááávol…”

Stella: „…az élet jó volt bááárhol”… Ez a Happy Gang! Nem mellesleg full retrót játszanak.

Réka: A hallgatók a retro témát szavazták meg és mi ebben a stílusban próbáltunk fellépőket válogatni. Ami viszont a nehézség volt, az az, hogy ezen a hétvégén Nyíregyházán pont Retro Fesztivál lesz, ezért kevesen értek rá. Azok, akiket mi szerettünk volna, sajnos nem tudnak emiatt eljönni.

Stella: Az időponton viszont nem tudtunk változtatni, mert a Tóvendéglőnek – ami a helyszínt biztosítja – csak ez a péntek volt jó. A költségterv elkészítése után tehát a helyszínválasztás volt a harmadik lépés, és csak ezt követően beszélhettünk a lehetséges fellépőkkel.

Réka: Visszatérve, a Players Zalából érkezik hozzánk; hasonló az előző év bulizenekarához. Érdekesség, hogy a Players énekesnője, Nérel Leonarda maga is gólya, ugyanis elsőéves tanítószakos hallgatónk.

Stella: Peat Jr. pedig már korábban volt nálunk – a 2017-es Gólyabálon nagy sikerrel lépett fel. A jó kapcsolatunk azóta is megmaradt vele, az időpont is megfelelt neki, így esett rá a választásunk.

– Milyen nehézségekkel kellett még szembenéznetek a szervezés folyamán?

Réka: A szervezőcsapatunk még nagyon fiatal olyan szempontból, hogy mi HÖK-ösök nem régóta dolgozunk így együtt, ezért még nem megy gördülékenyen a közös munka. Az időtervkészítés, a hatékonyabb kommunikáció és a munkamegosztás mind olyan pontjai a szervezésnek, amiben még fejlődnünk kell. Nehézségek tehát akadtak csapaton belül és csapaton kívül is, de erőnkön felül igyekeztünk kihozni magunkból a legjobbat. Október közepe óta dolgoztunk a Gólyabál szervezésén. Szinte az összes szabadidőnket erre áldoztuk.

Stella: Az egyik legnagyobb nehézség az volt, hogy az őszi szünet előtti hétfőn, pont azon a napon, amikor nyilvánossá tettük volna az eseményt, az egyik fellépőnk visszamondta a szereplést. Aznap írták volna alá a szerződésüket is…, aztán rájöttek, hogy elnézték az időpontot, ezért mégsem érnek rá a Gólyabál estéjén.

Réka: Nem volt egyszerű a tombolák beszerzése sem…

Stella: Tombolákat vagy hétvégente, vagy órák közti szünetekben gyűjtöttünk. Nehézség itt is akadt: a Fő téren a legtöbb bolt délután 5-kor bezár, de nekem sokszor fél 6-ig van órám.

Réka: Rengeteg olyan hely volt, ahova bementünk, majd mondták, hogy hívjuk fel őket vagy írjunk nekik, de végül nem kaptunk választ. De vannak olyan helyek is, ahova 3-4 alkalommal vissza kellett mennünk.

Érdemes vacsorajegyet váltani mindössze 3500 Ft-ért, hiszen a Tóvendéglő idén is három fenséges fogással készül számunkra! – Fotó: Mihajliv Renáta (archív)

Több fiútól is hallottam, hogy nem tervez tombolát venni, mert fél, hogy valami kozmetikai kezelést fog nyerni, ahova úgysem menne el.

Réka: Mindegyik tombola meg van osztva az eseménynél, úgyhogy lehet tudni előre, hogy milyen tombolák lesznek.

Stella: Lesznek kifejezetten pasis tombolák is, például a Nitro autósbolt is ajánlott fel 5000 Ft-os ajándékutalványt, ahogy a BLA BLA üzlet is, ahol csak férfiruha található. (Az, hogy a lányos tombolák vannak többségben, nagyrészt annak köszönhető, hogy sokkal több női ruhaüzlet van, mint férfi.) Jut eszembe, a Precíz Autósiskola pedig jogsihoz beváltható utalványt ajánlott fel, úgyhogy az erősebbik nem számára is bőven vannak nyereményeink.

– Tavaly a Gólyabál tombola bevételét jótékony célra ajánlottátok fel: az Amigos a gyerekekért Alapítvány 250 ezer forinthoz jutott ezáltal. Idén is támogattok a bevétellel valakiket?

Réka: Természetesen továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a jótékonykodásra, ezért számos ilyen megmozdulásunk lesz a tanév folyamán. A tombolából befolyt teljes összeg idén a Zuglói Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény általános iskolai autista csoportjaihoz kerül majd. Egyébként azért rájuk esett a választásunk, mert Lenkai Nóra, a Savaria Campus Iroda vezetője őket ajánlotta, mi pedig mindenképp olyanokat szerettünk volna most támogatni, akik kevésbé ismertek.

Stella: A nemes cél érdekében buzdítjuk a hallgatókat, hogy lehetőségeikhez mérten vásároljanak akár több tombolát is, még akkor is, ha a nyeremény nem különösebben érdekli őket. A tombola ára 100 Ft/darab lesz. Fontos az is, hogy kétféle tombola lesz. Az első körben számok lesznek a tombolákon és az alapján derül ki, hogy ki nyert és ki nem. De aki nem nyert, az se dobja ki a papírját, hanem írja rá a nevét, ugyanis egy második körben ezekből a cetlikből fogjuk kihúzni a főnyereményt! Így tehát két körben lesz esély arra, hogy nyerhessünk a tombolán.

Imádsz szelfizni? Szuper, de emellett fotófal is rendelkezésedre áll majd, hogy igazán csini képeket készíthessen rólad a fotósunk! – Fotó: Mihajliv Renáta (archív)

– Ha jól értesültem, akkor idén a bálkirály- és bálkirálynő-választás is más lesz…

Réka: Így van, idén nem volt előzetes jelentkezés, hanem a helyszínen fog zajlani minden. Amikor megérkeznek a résztvevők, kapni fognak kétféle szalagot. A szavazás úgy fog zajlani, hogy akire voksolni szeretnél, arra rakod a szalagod. Az a fiú és az a lány gólya fog nyerni, akiken a legtöbb szalag lesz. Kampányolni tehát a helyszínen kell majd.

Stella: A szerencsés nyertesek igazán örülhetnek majd, hiszen  az elismerő cím mellé korona is jár majd! Sőt, az Andromeda Travel Utazás • Esküvő • Rendezvény a megbízható szerveződ felajánlott két darab max. 3 személy részére szóló 7 éjszakás szállást Görögország-Olymposz Riviéra-MAKRYGIALOS tengerparti nyaralóhelyre.

Réka: Azoknak sem kell csüggedni, akik nem lettek bálkirályok, bálkirálynők, de szeretnének utazni! Az említett cég felajánlott egy darab max. 3 személy részére szóló 7 éjszakás szállást Görögország-Olymposz Riviéra-MAKRYGIALOS tengerparti nyaralóhelyre, három darab 35.000 Forintos Álomország Tengerpartján Üdülési Utalványt a Star Beach Rezidencia Resortba Görögországba és három darab 20.000 Forintos Álmodtam 1 Világot Üdülési Utalványt a superior VangelisDias Hotelapartmanba Görögországba. És ez még nem minden! Egy szerencsés nyertes megnyerheti a két fős velencei utazást

– Mit árulhattok el még a Gólyabállal kapcsolatban?

Stella: Lesz fotófal is, úgyhogy mindenki csinálhat csini képet a párjával vagy a barátnőjével, barátjával. Sőt, a fotófalon kívül is lesz lehetőség viccesebb képek készítésére.

Réka: Örülnénk, ha a résztvevők retro stílusú ruhákban érkeznének, de persze nem kötelező. A díszítés bordó lesz egyébként, ha esetleg valaki ez alapján szeretne ruhát választani. Igyekszünk majd a dekort is retróvá varázsolni a lehetőségeinkhez mérten. Az is jó megoldás, ha az illető kiegészítője, haja retro stílusú csak, ha nincs olyan ruhája, ami megfelelő lehetne.

Stella: Egyébként akik látványosan retro stílusban érkeznek, azok számára egy apró meglepetéssel is kedveskedünk majd.

– Melyik jegytípust érdemes vásárolni: a vacsorajegyet vagy a sima belépőjegyet?

Stella: Szerintem a vacsorajegyet, ugyanis a kapunyitás a sima belépőjegyesek számára este 8-kor lesz, és azért vacsora nélkül kibírni hajnalig… Érdemes tehát vacsorajegyet vásárolni, így 6 órától lehet érkezni és 7 óra körül már kezdik is majd kiszállítani a pincérek az ételeket. Anyagilag is megéri ezt a jegytípust választani, hiszen csak egy ezressel drágább, mint a normál belépőjegy. Azért az ezresért pedig háromféle fenséges fogás közül lehet választani, amivel a Tóvendéglő csakis számunkra készül. (A lehetséges menük megtekinthetők a Facebook esemény leírásában ide kattintva.) Sőt, akik ezt választják, azokkal érkezéskor egy pohár pezsgővel koccintunk. Azt azonban fontos tudni, hogy vacsorajegyet már csak hétfőn és kedden lehet vásárolni, ugyanis le kell adnunk a Tóvendéglő számára a rendelést!

Hajnalban már rendszerint lekerülnek a kényelmetlen magassarkú cipők… – Fotó: Márk Martina (archív)

– Kiket vártok a rendezvényre? Felsőbb éveseknek is megéri jönni, vagy inkább csak az elsőéveseknek szól?

Stella: A gólyák számára azért ajánljuk, hogy eljöjjenek, mert ez az első alkalom az egyetemi éveik alatt, amikor egy igazi, valós bálon vehetnek részt.

Réka: A felsőbb évesek pedig újra átélhetik a hamisíthatatlan gólyabáli feelinget…

Stella: Plusz az elsőévesek számára ez a gólyaavató utolsó állomása: a bál elején leteszik majd a gólyaesküt, ezt követően pedig sor kerül majd a gólyanyitótáncra.

Réka: A lényeg tehát az, hogy minden ELTE SEK hallgatót szeretettel várunk!

Árak :
ELTE SEK jegy 2500 Ft
ELTE SEK vacsora jegy: 3500 Ft
Külsős jegy: 3500 Ft
Külsős vacsora jegy: 4500 Ft
Alumni jegy: 3000 Ft

 

Kiemelt kép: Az esemény Facebook oldala

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]