Az első, Merítés-díjjal jutalmazott Semmi zsoltár című verseskönyv után a szombathelyi származású Bödecs László bemutatta szülővárosában második kötetét is, Az árvíz helyét.
2019. szeptember 12-én, délután 5 órakor zsúfolásig megtelt a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadóterme: Bödecs László második verseskötetének, Az árvíz helyének bemutatója nagy számot tartott az érdeklődésre a fiatalabb és az idősebb generációkban egyaránt. „Laci végre hazajött” – súgtak össze az előttem ülők. Valóban: a szombathelyi származású író, költő, a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az ART7 portál irodalmi szerkesztője jelenleg Budapesten él, de a rendezvény erejéig visszatért szülővárosába. A vasi megyeszékhelyen korábban bemutatta a Semmi zsoltárt is, a Merítés-díjjal jutalmazott és 2015 legjobb kötetei közé beválogatott könyvét.
A bemutató során a költő két blokkban olvasott fel versei közül, amit Doma Bence zenész és dalszövegíró akusztikus gitáron, jórészt improvizatív módon kísért. A zene és a lírafolyam helyszínen születő összeolvadását meg-megszakította Kocsis Marcell, az ELTE BDPK volt hallgatója és az f21.hu kulturális oldal szerkesztője, hogy irányítsa azt a beszélgetést, ami a szerző és dr. habil. Fűzfa Balázs egyetemi docens, irodalomtörténész között zajlott.
A rendezvény elején a moderátor – aki egyben szervezője is volt a bemutatónak – felidézte, hogy Bödecs László már az első egyeztetések alkalmával kikötötte azt, hogy legyen majd zenei kíséret. 2015-ben, az első kötet ismertetésekor Marcell akkori szaktársa, Lutor Katalin biztosította az aláfestést a felolvasás alatt, most pedig szintén SEK-es hallgató, Doma Bence kapott felkérést erre a feladatra. A költő számára azért volt ez fontos, mert egyrészt a zene oldja a verseiben fellelhető mondatok súlyosságát, és szerinte a líra azon oldalát emeli ki, ami elsőre jól felfogható: a gondolatok szép, ritmikus rendszerét. Másrészt viszont közeli kapcsolatot ápol a muzsikával, hiszen amellett, hogy a Radiohead nagy rajongója, ő maga is amatőr szinten gitározik.
A képen Kocsis Marcell és Bödecs László – Fotó: Mihajliv Renáta
Fűzfa Balázs kiemelte, hogy a költő bár ragaszkodik a kötött formákhoz, mégis félszabadverseket is ír, amikben a zeneiség szintén megfigyelhető, de egészen más módon, mint a kötetében gyakran fellelhető szonettekben. Ez a kettősség jellemzi szerinte a kötetet: vannak versei, melyek szinte önmagukat teremtik meg a belső ritmikájuk által és az érzelmeinkre hatnak, de akadnak köztük olyanok is, ahol jobban jelen van bennük a szerző, és szárazon, zeneiségtől mentesen racionális világmagyarázatot közölnek velünk, olvasókkal. Ez utóbbi jellemezte az első blokkban utolsóként felolvasott verset, az Odát is, ami a 20. század legszebb szerelmes versének, József Attila Ódájának a parafrázisa.
„Ha Bödecs Lászlóról hasonló lexikon készülne, mint József Attiláról, amiben felmérik a költő szókincsét, akkor nála előkelő helyen szerepelne a város szó” – vetette fel a moderátor, mire Bödecs László kifejtette, hogy nála a városképben nem egyetlen konkrét város elevenedik meg, hanem van benne egy kis Szombathely-élmény, egy kis Budapest-élmény, de még New York is az ihletői között szerepel az óceánpartjával. Ő maga úgy véli, hogy nem is az számít, hogy melyik város jelenik meg éppen ebben a képben, hanem az, hogy ez önmagában egy városi létezésélmény, amit ő nyomasztóként jellemez. „Nem túl optimista” – tette hozzá Fűzfa Balázs, mire a költő védve magát felidézte Térey János szavait: „»Mennyire szeretlek, élet«, évtizedek óta nem olvastam ennyire pozitív töltetű magyar verssort. Természetesen ez is így folyatódik: »Mennyire szeretlek, élet, / most, hogy nem vagy.« Bödecs László mégsem krízisközérzetről ad hírt. Nyugodt, csöndes gyűjteményét életvágy itatja át”. A szerző ezekhez a gondolatokhoz hozzáfűzte: „Nyomasztások közepette meglátott remény… számomra ez az igazi! El kell jutni a mélységbe, hogy lássuk annak a kis fénynek az értékét”. Verseiben – melyek nem mentesek a közéleti állásfoglalástól sem – egyébként a szemlélődő én belső izzása ellenére valóban higgadt nyugodtsággal tekint a világra. „Néha jó megállni, megnézni egy-egy arcot és elképzelni az ő valóságát” – magyarázta a költő, aki több költeményében is távolról figyeli a történéseket, akárcsak József Attila tette ezt a rakodópart alsó kövén a zavaros Dunával.
A költő és az irodalmár eszmecseréje után lehetőség nyílt a hallgatóság számára Az árvíz helye megvásárlására is. A címadás egyébként szimbolikus: utalhat arra is, hogy mi van az árvíz után, miután már elmosott mindent, de lehet az az ártér is, ahova majd egyszer megérkezik a hatalmas vízfolyam. Ez a jelképe a kötet egyik legfőbb kérdésének: vajon már megtörténtek velünk a bajok, vagy már utána vagyunk azoknak?
Mihajliv Renáta galériája
