„Lepacsiztam Will.I.Am-mel is” – Interjú Németh Nikolett volt Erasmus-hallgatóval (1. rész)

Két hónapja tért haza Erasmus-útjáról Németh Nikolett, harmadéves angol-biológia tanár szakos hallgató, aki négy és fél hónapig az angliai University of Salford egyetemen végezte tanulmányait.

Miért és hogyan vágtál bele az Erasmus+ programba?

– Mindenhonnan azt hallottam, hogy ez egy életre szóló élmény, és hogy megéri belevágni. Tudtam, ha nem ragadom meg ezt a soha vissza nem térő alkalmat – pusztán azért, mert bennem van a félsz az újjal, az ismeretlennel kapcsolatban –, akkor azt bizony egész életemben bánhatom majd. Úgy gondoltam, ha kimegyek angol környezetbe, akkor jobban megtanulhatom a nyelvet, na meg utána felturbózhatom az önéletrajzomat is azzal, hogy ott tanultam egy szemesztert. Mindezek mellett természetesen érdekelt egy másik kultúra megismerése is. A programba való jelentkezésemnél Modor Réka rengeteget segített (ő foglalkozik az Erasmus-hallgatók ügyeivel – a szerk.); ha ő nincs, egész biztosan nem tudom a kiutazás előtti procedúrát végigcsinálni.

– Mikor kezdted el a szervezést?

– A szervezést már 2017 végén elkezdtem. Egészen 2018 januárjáig úgy volt, hogy a leeds-i egyetemre megyek, ám közben kiderült, hogy a két iskola nem hosszabbítja meg egymás között a szerződést – így természetesen borult a jelentkezési sorrendem. A manchesteri University of Salford mellett egy londoni és egy írországi egyetemet jelöltem meg. Ekkor nagyon el voltam keseredve, hiszen ahova igazán menni szerettem volna, nem jött össze. Már úgy voltam vele, hogy inkább nem is megyek sehova, de Réka ekkor is bátorított, így végül beadtam a jelentkezésemet. Akkor még nem is sejtettem, hogy Isten akarata volt az, hogy Manchesterbe kerüljek. Már az első nap rájöttem, hogy milliószor jobban jártam vele, mintha Leeds-ben töltöttem volna az ösztöndíjas időszakot! Klisésen hangzik, de tényleg minden okkal történik.

Miért pont Angliára esett a választásod?

– Már általános iskolásként emelt óraszámban tanultam az angol nyelvet. Egyenes út vezetett az ELTE SEK angol szakára – a biológia mellett −, annak ellenére, hogy egykori magántanárom véleménye az volt, hogy semmire sem fogom vinni az angol nyelvvel, mert szerinte nincs hozzá érzékem. Ez a mondat olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy minden egyes sikeremmel, amit a nyelvvel kapcsolatban elérek, neki is bizonyítok. Most is szerettem volna megmutatni neki, hogy megállom a helyem fél évig angol nyelvterületen. Másrészt leendő angoltanárként fontosnak tartottam, hogy anyanyelvi környezetben fejlesszem a nyelvtudásomat, hiszen így sokkal hitelesebb tudok majd lenni a diákjaim szemében. A jövőben szeretnék külföldön dolgozni, így kapcsolatépítés szempontjából is szuper ötletnek tűnt. A kiutazásom előtt egy hetet töltöttem Angliában a volt iskolámmal, a Nagy Lajos Gimnáziummal; ekkor megbizonyosodtam róla, hogy jó célországot választottam. A vicces az volt, hogy a két út között mindössze egy hét telt el, amibe bele kellett sűrítenem egy csomó elintéznivalót, sőt, még egy tömbösített kurzusom is volt az itthoni egyetemen.

Manchester jelképe, a méhecske számtalan helyen és módon megjelenik

Az utóbbi időben zajló társadalmi-gazdasági változások nem riasztottak vissza attól, hogy az Egyesült Királyságban tölts el egy félévet?

– Gazdasági oldalról nézve a brexit nem befolyásolta a kiutazásomat, és az ottani emberek többsége sem foglalkozik a politikával – már akikkel én beszéltem erről –, igazából azt sem tudják, hogy mit várhatnak az Európai Unióból való kilépésüktől. Ha én egyszer valamit szeretnék, attól semmi és senki nem tud visszariasztani, ezért a társadalmi folyamatok – gondolok itt a migrációra – sem ijesztettek meg.

Nem féltél egyedül belevágni az ismeretlenbe? Hiszen korábban még nem is repültél, pláne nem egyedül.

– Dehogynem. Minél inkább közelebb volt a kiutazás időpontja, annál többször eszembe jutott, hogy mire készülök: muszáj lesz egyedül boldogulnom egy idegen országban és senki nem fog segíteni ebben. De egyre jobban felfogtam, hogy ez tényleg a valóság, valóban Manchester-be fogok menni, ha úgy tetszik, Észak-Anglia fővárosába, és ez minden félelmem feledtette velem.

Mennyire okozott nehézséget az angolok kiejtése, illetve mennyit fejlődött a tiéd?

– Azzal, hogy mennyire más a kiejtésük, nem is szembesültem az első tanítási napig. Bementem az első órámra, neki is készültem, hogy szépen jegyzetelek majd. Igen ám, de negyed órán keresztül egy szót sem tudtam felírni a lapra! Később azonban kiderült, hogy azért, mert a tanárnő ír származású volt. A saját kiejtésemet illetően a manchesteri akcentust vettem fel jobban, de természetesen így is fejlődött, bár sosem lesz olyan, mintha ott születtem volna.

– Mesélj a legemlékezetesebb élményeidről!

Alighogy landoltam Manchester repterén, rögtön a második héten már felejthetetlen élményben volt részem: az egyik tárgyam (British TV Drama) keretében a MediaCityUK-ben tanulhattam, s ezáltal részt vehettem az Egyesült Királyság leghíresebb vetélkedőjének, a Mastermind című műsor elődöntőjének felvételén. Később ott voltam a Britain’s Got Talent, a Voice és a Voice Kids forgatásán is; ezeken élőben láthattam olyan híres énekeseket, mint Jessie J, Pixie Lott, Will.I.Am, Jennifer Hudson, Tom Jones és Olly Murs. Egy álmom vált valóra, hogy lepacsizhattam ekkora legendákkal. Ezek mellett nagy élmény volt a  sokszor Manchester felirattal ellátott  emeletes buszok mellett baloldalon, zuhogó esőben biciklizni, egyiptomi származású egyetemistával tölteni egy hetet a csodás spanyol Tenerife szigetén, ellátogatni a BBC minden egyes épületébe, és tőlük öt méterre tanulni, na meg vásárolni Európa harmadik legnagyobb plázájában (Trafford Centre). Mindezek mellett az is nagy élmény volt, hogy egyedüli külföldi hallgatóként vehettem részt az egyetemi weblapfotózáson, és az is, hogy felkértek a Salford Now újságtól, hogy volt erasmusos hallgatóként válaszoljak pár kérdésükre. Természetesen az is nagy öröm volt számomra, amikor a szüleim meglátogattak, és együtt mentünk Manchester United-túrára.

Szüleivel együtt járta be a híres stadiont

Mennyire sikerült bejárnod az Egyesült Királyságot?

Egész jól, a híresebb részeket volt szerencsém látni. Van, aki csak a „biztonsági játékra” törekszik, egyáltalán nem mozdul ki abból a városból, ahova az Erasmus-ösztöndíja szól, de én igyekeztem minden alkalmat megragadni arra, hogy utazhassak. Az International Society (The University of Manchester szervezete, amelyhez a University of Salford is csatlakozott) rengeteg utat szervez a külföldi hallgatóknak, hogy manchesteri ottlétük során minél jobban felfedezhessék a szigetországot. Így jutottam el például York, Liverpool, Edinburgh, valamint a wales-i Conway és Llandudno városába, egyedül Írország maradt ki.

Ha jól tudom, az országon kívülre is utaztál a félév során.

– Ez így van. Egy egyiptomi származású, de már jó pár éve Manchesterben tanuló egyetemistával vágtunk bele karácsonykor egy ötnapos telelésbe Tenerifén. Vagy mondhatnám úgy is, hogy nyaralásba, hiszen az esős, ködös angol időjárásból a spanyol tavaszba csöppentünk.

Apropó angol időjárás… hogy viselted? Igaz, hogy az angolok mindig az időjárásról beszélgetnek?

– Jaj, ne is mondd. Esküdni mernék, hogy a körülbelül 150 napból 135-ön esett. Ennek ellenére csak egyszer használtam esernyőt, mert azzal nem tudok biciklizni. Bár ők sem használnak esernyőt, halál nyugalommal, fedetlenül sétálgatnak a zuhogó esőben. Mindig bőrig áztam, de olyannyira ám, hogy a kabát alatt még a felsőm is rendre vizes volt! Őket ez sem zavarja különösebben, nulla fokban is rövidgatyában és haspólóban virítanak, de az sem ritka, hogy edzés után, csurom vizesen egy szál sportmelltartóban és sortban mennek haza. Sokszor már én éreztem rosszul magam, hogy úgy beöltöztem hazafele menet, mint egy maci. Az időjárás egyébként nem téma az angolok körében, úgyhogy ez a sztereotípia az én tapasztalataim alapján megcáfolva, inkább mindig én voltam az, aki folyamatosan előhozakodott azzal, hogy „már megint esik ez a…” – a mondat befejezését az olvasók fantáziájára bízom.

Skót szoknyába öltözött fiúhoz is volt szerencséje

Volt részed kulturális sokkban?

– Természetesen volt, mondhatni az élet minden területén. Az itthoni 30Y busz után érdekes volt menő emeletes buszokat látni, na meg ezek mellett baloldalt biciklizni. Apropó, baloldal: indulunk halloween-i buliba, megállok a kocsi mellett jobb oldalon. Kérdezik tőlem: „Te vezetsz?”. Erre én: „Nem, miért?”. „Azt hittem, mert a kormány melletti oldalon állsz” – ebben a pillanatban esett le, hogy az anyósülés a másik oldalon lesz. Egyébként legjobban az embereken lepődtem meg, hogy mennyire kedvesek, segítőkészek, még akkor is, ha teljesen idegen vagy. Egyből odamennek hozzád és szóba elegyednek veled. Meglepő volt számomra az is, hogy mennyire elfogadók az angol emberek: a legkevésbé sem érdekli legtöbbjüket sem a származás, sem a bőrszín, sem a nemi identitás. Teljesen más az értékrendszerük és a felfogásuk, mint a miénk.

Sorolj fel még pár dolgot, ami különös volt!

– A legtöbb bolt négy vagy öt órakor bezár (ez a hétvégeken különösen igaz, kivételt képez pár üzletlánc), és Anglia olcsóbb, mint Magyarország (például az Oral-B fogselyem itthon 800 Ft körül van, kint egyetlen egy font). A város nem hal ki éjszaka sem, mint mondjuk Szombathely, hanem szüntelenül lüktet a forgalma. A külön hideg- és melegvizes csapokra, a kifelé kulccsal nyitható ablakokra, a konyhában elhelyezett mosógépekre, a gyalogos zebra másfajta kivitelezésére szintén rá-rácsodálkoztam eleinte. Meg kellett szoknom azt is, hogy mániájuk átkeresztelni a termékeket: az Orbit náluk az Extra, a Lays a Walkers, a Libresse a Bodyform, a Rexona a Sure, az Opel pedig a Vauxhall névre hallgat. Arra pedig hamar rá kellett jönnöm, hogy „colát” egyik étteremben sem tudok rendelni, mert itt a Pepsi mellett „Coke” (azaz Coca-Cola) van. Szokatlanok voltak a könnyűszerkezetes házak is, melyekben úgy érezheted, egy megtermett elefánt járkál a fejed fölött, annyira hallani lehet, ha valaki az emeleten sétál. A falak pedig többnyire papírvékonyak, olyannyira, hogy még a szomszéd szobában való gépelést is át lehet hallani.

A University of Salford régi épülete

Mennyiben másabb a University of Salford, mint az itthoni egyetemek?

– Kezdeném a kinézetével: iszonyatosan modern, olyan volt, mintha a 23. századba csöppentem volna. A legtöbbjük olyan, mint egy felhőkarcoló, a belső szépségüket pedig szavakkal leírni sem lehet. Az oktatási rendszer meg ég és föld: félévente három vagy négy tárgyuk van. Ezt úgy kell elképzelni, hogy általában csak két napot járnak iskolába az ötből, de ezt a két nap sem olyan, mint itthon, hogy reggel 8-tól este 8-ig 10-12 különböző órát ülnek végig. Nyugodtan felkelnek, majd az év nagy részében zuhogó esőben – ezen kicsit sem bosszankodva – bemennek szépen délelőtt kilencre (nem, nincs kilenc előtt tanítás), esetleg délre vagy délutánra, és maximum három, hangsúlyozom, három kerek órát töltenek az iskola – egyébként gyönyörű – falai között. A többi napjuk szabad, ők maguk osztják be. A ZH fogalom ismeretlen, nincs évközi számonkérés. Házi feladat sem jellemző, ha netán mégis előfordul, még a tanárok kérnek elnézést, hogy ne haragudjunk már, amiért feladják, és hozzáteszik, hogy megértik, ha valamiért nem tudjuk megcsinálni. Egy adott tárgyból egy vagy kettő beadandó van, ha mégsem, akkor vizsga van helyette, de a vizsgázás olyan ritka, mint a fehér holló. Ha ne adj’ Isten mégis ilyen szituációba kerülne az ember, akkor is öt évre visszamenőleg meg lehet keresni a vizsgakérdéseket, illetve a tanárok is megmondják őket előre a rájuk adott mintaválaszokkal együtt. A tanárok nagyon kedvesek és segítőkészek, minden óra után emailben köszönik meg az órai részvételedet, a végén pedig odaírják, hogy legközelebb is várnak szeretettel. Emellett a tananyagot is minden óra után elküldik. Felesleges információval nem traktálják a hallgatókat, nagyon gyakorlatiasak a képzéseik, az a céljuk, hogy az összefüggéseket lásd, és hogy megtanulj gondolkozni. Külön kihangsúlyozásra került a vizsga előtti ismétlőórán, hogy nehogy meg akarjunk tanulni mindent, inkább értelmezzük az olvasottakat, a vizsganapon is a saját véleményünkre lesznek kíváncsiak a tanultakkal egybekötve. Ha sikerül egy tárgyat teljesítened, akkor nem egy meg két kredit a jutalmad, hanem egyenesen 20! Bizony, egy tárgy náluk 20 kreditet ér.

Érdekel hogyan alakult Niki Erasmus-kalandja, vagy hogy milyen érzés számára újra itthon lenni?
Hamarosan érkezünk a folytatással!