Gyümölcsöző kapcsolat: együttműködés az Antall József Tudásközponttal

Szakmai együttműködési megállapodást írt alá az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány igazgatója, Antall Péter és az ELTE rektora, Mezey Barna.

Az együttműködés lényege, hogy az intézmények folyamatosan konzultálnak egymással, közös kutatásokat, oktatási programokat indítanak, kiadványokat adnak ki, szakmai konferenciákat szerveznek, összehangolják oktatási, kutatási és ismeretterjesztési programjaikat. Mindezzel a felek kölcsönösen erősítik egymás szakmai és közéleti elismertségét.

Már konkrét tervek is vannak: az ELTE hallgatói részt vehetnek a Tudásközpont gyakornoki programjában, valamint az ELTE és az Alapítvány közös munkájának egyik eredménye lesz az Antall József Summer School is, „amely a visegrádi országok gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatával foglalkozik” – mondta Antall Péter. Mezey Barna a kapcsolat értékét hangsúlyozta, és az ELTE fejlődésére lát újabb lehetőséget benne.

Forrás: elte.hu

Kép: ajtk.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]