Február végi programok az ELTE-n

Habár már eltelt az év második hónapjának nagyjából két harmad része, mégis számos programot tartogat még számotokra egyetemünk februárban. Ezekből emelünk ki nektek összefoglaló cikkünkben néhány kiemelkedő eseményt. Reméljük meghozza a kedveteket és részt vesztek az érdekes előadások valamelyikén.

Februárban számos érdekes előadáson vehettek részt az ELTE-n mindenféle témában, hiszen érdemes megjegyezni az itt tanuló hallgatóknak, hogy tudományegyetem révén a nyolc kar rengeteg tudományterületet oktat és vizsgál, így lehetőségünk van áthallgatni más, sajátunktól eltérő karokra. Ez még fel is dobhatja a néha-néha unalmassá váló hétköznapokat és kiemelt szakemberektől hallhattok olyan témákról, amelyek esetleg kicsit távol állnak tőletek. S bár a hónap nagy része eltelt, még így is sok érdekes és hasznos program vár rátok. Most ezeket mutatjuk be Nektek.

A legtöbb programot hely szerint a Trefort-kertben (BTK), illetve a Lágymányosi Campuson (TTK, TáTK, IK) érhetitek el. A BTK-n szó lesz többek között a Tádzs Mahal építészetéről, a Nyitott Napokról, a migráció régészetben való megnyilvánulásáról, vagy épp a fordításnyelvről. Emellett hallhattok erőforrásainkról, a dél-ázsiai varázsszövegekről, a fiatal kutatók pedig hasznos szerzői praktikákat tanulhatnak. Lágymányoson bezsebelhettek némi információt a védőoltásokról, a meleg férfiak és hideg diktatúrák kapcsolatáról, a fém felületének kémiai megmunkálásáról, a közgazdaságtudományról, sőt még a Földön kívüli élet nyomairól is. Egyetlen TáTK-s előadás lesz, amely az egyesületi és politikai részvétel kapcsolatáról fog szólni.

Egy-egy esemény lesz más karokon is: a PPK-n a szervezeti kultúrát ismerhetitek meg, a BGGyK-n a fogyatékos emberek tánc és színházzal való viszonyát mutatják be, az ÁJK-n pedig OTDK Nap lesz. Emellett más intézményekben is zajlanak előadások és programok. Az ELTE Pro Musica Vegyeskara például fellép a Zeneakadémián. A híres-neves Eötvös Collegium sem maradhat ki a sorból: itt a címertörténetről, illetve a diskurzusjelölőkről a spontán beszédben lesz szó. Az MTA-n a biokonjugációról tudhattok meg többet, az Antall József Tudásközpontban pedig a tudás lesz a központban előadásukon, bár ezt a hely nevéből is sejthetnénk. A FUGA Budapesti Építészeti Központban pedig Palmyráról és a kincsekről lesz szó.

A táblázatban időrendi sorrendben követhetitek végig a részletes programot. A helyszínek pontos címét is megtaláljátok benne:

2016febr_programok

Forrás és táblázat: elte.hu
Kép: Tumblr