Nemzetközi képzések vására az ELTE-n

Az ELTE egyedülálló lehetőséget biztosít hallgatóinak, hogy idegen nyelven végezzenek el teljes képzést alap- vagy mesterszakon, illetve doktoranduszként.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem több karán  a nemzetközi és magyar hallgatóknak lehetősége van arra, hogy idegen nyelven végezzenek el teljes képzést alap- vagy mesterszakon, illetve doktoranduszként. A képzéseket az International Study Fair programon mutatják be 2013. szeptember 16-án.

A több mint ötven képzésbe tartoznak a közös képzések is, amelyeket az ELTE-n és partneregyetemein végeznek a hallgatók. A közös képzésekre az önköltséges helyek mellett ösztöndíjas helyek is pályázhatók, a mesterszakos képzésekre magyar vagy más nyelven teljesített alapszak után is jelentkezhetnek a hallgatók. Az International Study Fair-re látogatók a karok standjainál találkozhatnak a képzések koordinátoraival, így első kézből tudhatnak meg további részleteket az egyes képzésekről és a felvételi követelményekről.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az ország egyik legszerteágazóbb kapcsolatrendszerrel rendelkező intézménye: több mint 360 Erasmus partneregyetemmel és 165 nemzetközi intézményközi megállapodással rendelkezik, hét egyetemi hálózat tagja.
A rendezvény párhuzamosan zajlik az Orientációs Nappal, amelyen az újonnan érkezett nemzetközi hallgatók tájékozódhatnak az egyetemről.

Időpont: 2013. szeptember 16. 12:00-18:00
Helyszín: ELTE ÁJK, Aula (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., földszint)
További információ:

www.facebook.com/elteinternational

www.youtube.com/watch?v=86KEqfysw1E

Kép: profession.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]