A Magyar Rektori Konferencia közleménye

Mint az közismert, az elmúlt öt évben a magyar állami felsőoktatási intézmények költségvetési támogatása jelentősen, reálértéken kevesebb, mint felére csökkent.

Ahogyan azt a Magyar Rektori Konferencia már többször jelezte, a nominálértéken több mint 80 milliárd forintos csökkenésből az idei évre érvényesített 32 milliárd forint összegű állami támogatás elvonás miatt a rendelkezésre bocsátott előirányzatok az intézmények alapfeladatainak ellátásához szükséges működtetés, üzemeltetés költségeit már nem biztosítják, a forráskivonást már nem tudják az állami egyetemek, főiskolák kigazdálkodni. Az egyetemek és a főiskolák vezetői jelezték, hogy az intézmények felélték tartalékaikat, további hatékonyságjavítási intézkedésekre a magyar felsőoktatás színvonalának jelentős csökkenése nélkül nincsen lehetőség.

A közvélemény az elmúlt év végén arról értesült, hogy különböző jogcímeken, így a PPP konstrukciók kiváltására, a korábbi európai uniós pályázati önrészek biztosítására, intézményi adósságátvállalásra, majd a Felsőoktatási Struktúraváltási Alap létrehozásával, továbbá a kiválósági támogatások odaítélése nyomán összesen 58 milliárd forint támogatás érkezne a felsőoktatási intézményekbe. Ez az összeg ugyan jóval kevesebb a korábbi elvonásoknál, de a támogatások folyósítása az intézmények idei működőképességét biztosíthatná.

Az EMMI Felsőoktatási Államtitkárságának az intézményvezetőkkel és gazdasági igazgatókkal szervezett egyeztetésén világossá vált, hogy a korábban jelzett 58 Mrd forintos támogatás elenyésző része érkezett csak meg eddig az egyetemekre, főiskolákra, s egyelőre az alapok feltöltése sem történt meg. Sokkal súlyosabb helyzetet idéz elő azonban, hogy az elmúlt évi intézményi normatív támogatások elszámolása, illetve az abból adódó állami források átutalása sem történt meg. Ezen a jogcímen is több milliárdos támogatás kifizetése van függőben.

A Magyar Rektori Konferencia azt várja, hogy a jogszabályi rendelkezések alapján járó tavalyi támogatások kifizetésével, valamint a fenntartó által ígért 58 Mrd forint támogatás folyósításával a felsőoktatás – politikai kormányzat biztosítsa a magyar felsőoktatás további működőképességét.