Öt új ELTE-s kutatócsoportot támogat az Akadémia

Július 1-től 15 új kutatócsoport kezdheti meg ötéves működését 421,6 millió forintos költségvetési támogatással.

A nyertes kutatócsoportok közül öt az ELTE-n alakul Császár Attila, Szőnyi Tamás, Draskóczy István, Harangi Szabolcs és Fokasz Nikosz vezetésével; összesen több mint 137 millió forintos támogatással. Az ELTE – a magyar felsőoktatásban elfoglalt helyére jellemzően – az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény, amelynek öt pályázatát díjazták; ezen kívül még a DE, a PTE, az SE és a SZTE két-két csoportját támogatta az MTA. A tizenöt nyertes pályázat közül öt a matematikai és természettudományok, hat az élettudományok, négy a humán és társadalomtudományok körébe tartozik. Az ELTE-s kutatók kémiai rendszerekkel, kombinatorikával, társadalmi innovációval, egyetemtörténettel és vulkanológiával foglalkoznak majd.


Császár Attila (TTK, Kémiai Intézet) kutatócsoportja 31,28 millió forintos támogatásban részesült, a lehető legmagasabb pontszámot kapva a bírálóktól a „Komplex kémiai rendszerek” című tervre.

Draskóczy István (BTK, Történeti Intézet) Egyetemtörténeti Kutatócsoportját 25 millió forinttal támogatja az Akadémia: a kutatás célja, hogy „egységes, mindenki számára hozzáférhető adatbázist hozzon létre mindazok életpályájáról, akik a középkortól az 1950-es évekig a mindenkori Magyarországon egyetemre jártak.”

Fokasz Nikosz (TáTK, Szociológiai Intézet) kutatócsoportja 25 millió forintos támogatásban részesült, kutatásuk a „Válság és társadalmi innovációk. Magyar-görög összehasonlító társadalmi dinamika” címet viseli.

Harangi Szabolcs (TTK, Földrajz- és Földtudományi Intézet) „Vulkanológiai kutatások a magmaképződéstől a felszíni folyamatokig” című pályázatát 28,3 millió forinttal támogatja az MTA.

Szőnyi Tamás (TTK, Matematikai Intézet) „Geometriai és algebrai kombinatorika” című pályázata és kutatócsoportja 28 millió forintos támogatásban részesül a 2013. július 1. és 2018. június 30. közötti időszakban.

Az MTA a kutatóintézet-hálózata profiljából hiányzó vagy azt kiegészítő, a magyar tudományos életben újdonságot jelentő témák művelésére 2011 óta három pályázat kiírásával támogatta kutatócsoportok létrehozását egyetemeken és közgyűjteményekben. 2013. július 1-től 89-re nő az akadémiai támogatott kutatócsoportok száma, finanszírozásukkal az MTA 2,48 milliárd forinttal járul hozzá a felsőoktatásban folytatott kutatásokhoz. A korábbi kiírások ELTE-s nyerteseiről itt és itt olvashatunk.

Az összes támogatottról az MTA honlapján olvashatunk.