A balatonalmádi jegyzőkönyv

A balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium vezetősége állítólag jegyzőkönyvet vett fel alkalmazottjai és hallgatói véleményéről a diáksztrájkokkal kapcsolatban.

A hvg.hu keddi cikke tett említést először arról a jegyzőkönyvről, amit állítólag a balatonalmádi kéttannyelvű iskola készíttetett a diákok és a tanárok véleményéről az új oktatáspolitikai határozatokkal kapcsolatban. Hét tanárt, illetve osztályukat rendelték az igazgatói irodába, ahol olyan kérdések hangzottak el többek között, miszerint terveznek-e sztrájkot a végzős diákok, tanáraik buzdítják vagy felszólították-e őket a tiltakozásra, illetve általánosságban mi a véleményük a felsőoktatásban történt változtatásokról. A kész jegyzőkönyvet szerdára várták a Veszprém Megyei Kormányhivatalba.

Másnapra diák-sorfal várta a tanárokat az iskolában. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az ilyen fajta adatgyűjtés sérti az alapvető személyiségi jogokat és nem tartozik a tanárok munkakörébe. A pedagógusoknak nincs felhatalmazása arra, hogy közvélemény-kutatást szervezzenek diákjaik között, valamint rögzítsék is a végeredményt. Mindemellett kifejtette, az osztályfőnöki órákon nem ritka és teljesen általános tény, hogy az osztály megvitatja az aktuális, őket is érintő társadalmi változásokat.

Az iskola tanári kara felháborodottan utasítja vissza a szerintük alaptalan vádakat, miszerint névtelen szülői bejelentés érkezett a vezetőséghez egy tanárról, aki nem egyszer minősíthetetlen stílusban politizál diákjai előtt a tanórán. Az igazgató elrendelte az ügy kivizsgálását, bejelentette azt a Veszprém Megyei Intézményfentartó Központnál. A hatóság a hvg.hu cikkére reagálva megerősítette, hogy ezért várták a jegyzőkönyvet, ám az adatgyűjtés felelősségét nem vállalta magára. A gimnázium tanárainak egybehangzó véleménye szerint ők csupán semleges módon tájékoztatták negyedikes diákjaikat az osztályfőnöki órán az egyetemi tanulmányaikat és a jövőjüket érő változásokról, hogy azok naprakészek legyenek a felvételi idejére.

Hoffman Rózsa elrendelte az eset kivizsgálását és nem ellenzi a diákok véleménynyilvánítását, hiszen alkotmányos joguk. Az oktatásért felelős államtitkár továbbá elrendelte az eset kivizsgálását.

 

Forrás: eduline.hu, index.hu