Sztrájkok, tüntetések, fejlemények

Összefoglaltunk a mai mozgalmas nap felsőoktatás terén zajlott eseményeit.

Szerda reggel ülősztrájkba kezdett a HÖOK elnöke, így tiltakozva a felsőoktatási átalakítások és a keretszámok csökkentése ellen. Nagy Dávid, aki a kormányüléssel egy időben kezdte sztrájkját, az MTI-nek elmondta, addig folytatja akcióját, amíg sajtótájékoztató vagy személyes tájékoztatás keretében információt nem kap a kormány üléséről. 

A kormány azonban engedett a diákok követeléseinek. Jövőre ugyanannyi fiatal tanulhat államilag támogatott képzésen, mint tavaly- jelentette be a kormányszóvivő. Ezzel az állam által támogatott férőhelyek száma ötvenötezer maradhat. Az ingyenes helyekre való bejutás feltétele az lesz, hogy a jelentkezők elérjék az előre kihirdetett ponthatárokat. Aki azonban nem teljesíti ezt a kritériumot, teljes költségtérítést fog fizetni, részösztöndíj tehát nem lesz. Giró-Szász András hangsúlyozta, az a cél, hogy aki bekerül a felsőoktatásba, az meghatározott időn belül végezzen is. Így annak maradhatnak ingyenesek a tanulmányai, aki diplomáját a meghatározott időben megszerzi, majd Magyarországon vállal munkát. A kormányszóvivő kiemelte, Magyarország az adófizetők pénzéből nem jóléti államok orvosait és értelmiségeit akarja képezni. Giró-Szász beszélt arról is, legalább 24 milliárd forinttal több pénz jut jövőre a felsőoktatásra, mint idén – ebben ugyanakkor benne van a PPP-konstrukciók kiváltása is.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke előrelépésnek nevezte a kormány bejelentését, így abbahagyta délelőtt kezdett tiltakozó akcióját. Kifogásolta azonban, hogy a jogi és gazdasági szakokon továbbra sem lesznek államilag támogatott helyek.  

A meghirdetett tüntetéseket azonban a bejelentések ellenére is megtartották. Szegeden körülbelül kétezren tiltakoztak a kormány felsőoktatással kapcsolatos intézkedései ellen, de több vidéki városban is szerveztek megmozdulásokat, például Miskolcon, Veszprémben és Nyíregyházán is. Budapesten a Télirózsás Diákforradalom néven meghirdetett demonstráción szólaltak fel középiskolások. A Magyar Tudományos Akadémia előtt megtartott tüntetés résztvevői kifogásolták a kormány naponta változó, kiszámíthatatlan elképzeléseit a felsőoktatással kapcsolatban. A diákok továbbra is ellenzik a hallgatói szerződés bevezetését. A tüntetésen több ezren gyűltek össze. A Télirózsás Diákforradalomról szóló részletes írásunkat itt találhatjátok: http://elteonline.hu/kozelet/2012/12/19/telirozsas-diakforradalom-percrol-percre/

Fotó: nepszava.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]